Kultúra ismeretlen budapest

Mi köze a Rómában lemásolt, városligeti Anonymus-szobornak a perzsákhoz és Azerbajdzsánhoz?

Ligeti Miklós 1903-ban felavatott alkotását a függetlenség kivívása után rövidesen diktatúrává vált Azerbajdzsán egyik ünnepelt művésze másolta le.

III. Béla rejtélyes krónikását, Anonymust nyolc évszázaddal halála után sem ismerjük – neve például nem maradt fenn, ezért emlegetjük Anonymus, vagy épp Bele Regis Notarius, azaz Béla király [névtelen] jegyzőjeként –, legfontosabb műve, a Gesta Hungarorum nélkül azonban a honfoglalás körüli történek részleteit sem ismernénk.

Az őshaza elhagyásától Géza fejedelem koráig tartó időszakot felölelő, a XVIII. század derekán újra felfedezett munkában nem a száraz történelmi tények szerepelnek, hiszen a szerző a honfoglalók saját maga által kitalált ellenfeleket írta le, számos, valóban megtörtént eseményről, illetve bizonyítottan létező ellenséges vezetőkről azonban nem emlékezik meg. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy a mű a korról rendelkezésre álló források hiánya miatt ne lenne nélkülözhetetlen, hiszen nem csak a Kárpát-medencében való letelepedésről mesél, de a XIII. század hajnala elé is tükröt tart.

Népszerűsége a szöveg felfedezése óta töretlen, ennek fényében pedig nem meglepő, hogy a századfordulón Bánffy Dezső (1843-1911) miniszterelnök felkérte Ligeti Miklós (1871-1944) szobrászművészt, hogy öntse bronzba a rejtélyes alakot.

A fiatal alkotó a szolnoki művésztelepen készítette el az 1,9 méter magas alkotást, aminek teljes méretű gipszmintája egészen a Tanácsköztársaság beköszöntéig díszítette a telep kertjét.

Fotó: Pest-Buda Aukciósház

A jegyző alakjáról semmiféle leírás nem maradt fenn, így Ligetinek nehéz dolga volt:

Elhagytam minden mellékest és csak az alakra fektettem súlyt, régi olasz, latin leírások alapján az akkori papi öltözékre. Törekedtem az arcot homályba burkolni, és az alakkal kifejezni, amit gondoltam, misztikussá tenni azt, mi titok volt, és marad, a történelmi Gesta Hungarorummal a kézben

– emlékezett meg később a folyamatról.

A hosszú évtizedeken át együttműködő építészpáros, Bálint Zoltán (1871-1939) és Jámbor Lajos (1869-1955) által tervezett, a fővárosban dolgozó olasz kőfaragók egyike, Luigi Mazzi (életművét korábban hosszú cikkben mutattuk be) által elkészített talapzatra megálmodott szobor születése, majd köztérre telepítése nem volt nehézségektől mentes, a tervzsűrit alkotó szobrászlegendák ugyanis nem adtak azonnal zöld utat a művésznek:

Stróbl Alajos (1856-1926) határozottan ellenezte az arctalanságot, illetve a szimmetria hiányát, míg Fadrusz János (1858-1903) egy új korszak első műveként tekintett rá.

A szobrászzseni

A pályáját Strobl tanítványaként indító, majd Bécsben és Párizsban tanuló Ligeti műveire a századfordulón Auguste Rodin impresszionizmusa hatott, megrendelésre azonban saját stílusát félretéve is dolgozott: munkái többek közt az Országházon, a Gresham-palotán, a Budavári Palota mára megsemmisült Habsburg-lépcsőjén, a városligeti Pokol-körkép épületén, a Gellért Fürdő belső terében, illetve az 1911-es torinói világkiállításra épület magyar pavilonon tűntek fel, de a legenda szerint szerelmét száz éve hazaváró, majd kővé vált Thököly úti menyasszony is a nevéhez kötődik.

Legfontosabb munkáit nem épületszobrászként hozta létre: Szegednek Erzsébet királyné, a Városligetnek Rudolf trónörökös szobrát adta, nem köztérre szánt munkáinak krémje pedig a Magyar Nemzeti Galériában látható – köztük a Rodin hatását mutató A csók (1901).

A kérdést végül szavazásra bocsátották, az eredmény azonban döntetlen lett, így a miniszterelnök kezébe került a döntés. Bánffy végül bölcsen döntött: felkérte a szobrászt, hogy készítsen egy olyan variánst is, ahol az arc szabadon látszik.

Végül nem ez lett a befutó, hiszen az első változat előbb a Velencei Biennálén aratott sikert, majd a Szépművészeti Múzeum vásárolta meg egy példányát, végül pedig a harminc főre bővült zsűri is egyhangúan mellette döntött, sőt, arra is kötelezte Ligetit, hogy

a másikat azonnal törje darabokra.

Az elkészült alkotás költségeit Ferenc József állta – a tíz, általa a fővárosnak ajándékozott szoborból ez volt az ötödik –, 1903. november 8-i avatása óta pedig mozdulatlanul áll a városligeti Vajdahunyadvár területén, a már akkor is Mezőgazdasági Múzeumként szolgáló épület bejáratával szemben, végighallgatva a később világhírű matematikussá vált diákok – köztük Erdős Pál, Turán Pál, illetve a háború után már házastársakként Ausztráliába menekült Klein Eszter és Szekeres György – által alkotott Anonymus-csoport beszélgetéseit, túlélve a második világháború legsötétebb napjait, illetve az azt követő szoboreltávolítási lázat, hiszen azok anyagára sokszor szükség volt az új korszak diktálta művek megszületéséhez.

Mi köze a Rómában lemásolt, városligeti Anonymus-szobornak a perzsákhoz és Azerbajdzsánhoz? 2
Anonymus szobra a Városligetben. Fotó: Derzsi Elekes Andor

Arra azonban senki sem számított, hogy száztíz évvel Strobl és Fadrusz vitája után, 2012-ben két azeri szobrász, Salhab Mammadov (1943-), és Ali Ibadulajev

egy az egyben lemásolja a szobor testét, és a márványtalapzatot, a csuklyás fej helyére pedig a vitatott származású középkori perzsa költő, Nizámi Gandzsaví (1141-1209) arcát mintázza meg.

Fotó: Mister No / Wikimedia Commons

A Villa Borghese turisták tömegei által látogatott parkjában felállított, az ország kultúrdiplomáciájának Olaszország felé tett fontos lépéseként született, kőtalapzatán az elmaradhatatlan „Az Azerbajdzsáni Köztársaság ajándéka Róma városának” feliratot is hordozó munkát a HVG vette észre 2013 januárjában. A lapnak a szobrászt is sikerült megszólaltatnia, illetve rámutattak az Anonymus-szoborral való hasonlóságra is, a cikk azonban nem söpörte el a művet, így az továbbra is a Viale Madama Letizia egyik végén áll.

A talapzatával együtt a budapesti eredetinél épp kétszer nagyobbra nőtt, 3,8 méteres szobrot a tízmilliós kaukázusi országot 2003 óta irányító Ilham Alijev felesége, Mehriban Alijeva 2012. április 20-án avatta fel, apropója pedig a költő születésének nyolcszázhetvenedik évfordulójára indított rendezvénysorozat volt.

Távol a demokráciától

A jelenlegi vezető édesapja, Hejdar (1923-2003) a KGB vezérőrnagyából lett az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára, 1969-1982 közt pedig az ország első embereként működött. Ezután miniszterelnök-helyettessé vált, Mihail Gorbacsov azonban 1987-ben eltávolította a vezetésből.

 

Hejdar Alijev hat évvel később egy puccsal végül újra magához ragadta a hatalmat. 2003-ban bekövetkezett haláláig erős személyi kultuszt épített ki, a korrupciós ügyektől hangos országot pedig kőolajtermelésre állította át.

 

Élete utolsó évében fiának, Ilhamnak (1961-) adta át a hatalmat, aki 2003-ban, a többé-kevésbé demokratikusnak álcázott választásokon a szavazatok 76,84 százalékát söpörte be. Sikerét 2008-ban és 2013-ban is megismételte: előbb 87, majd 85 százalékkal győzött, bár utóbbi esetben a végeredmény furcsa módon már az emberek szavazóhelyiségekbe lépése előtt egy nappal kiderült.

 

Egy 2016-os népszavazás után az országban létrehozták az alelnöki posztot, amit azóta a szobrot is felavató Mehriban tölt be.

 

A távoli ország csápjai az elmúlt tíz évben Magyarországig is elértek: egy azeri politikus fiához köthető offshore cég magyarországi bankszámláján 2012-ben például több mint hétmillió dollár jelent meg, röviddel azután, hogy a második Orbán-kormány kiadott egy 2004-ben örmény társát baltával agyonverő katonatisztet, akire hazájában nem egyszerűen csak hősként tekintenek, de kegyelmet kapott. Előbb őrnaggyá, majd ezredessé léptették elő, sőt, megkapta a magyarországi börtönévei alatt elmaradt zsoldját is.

 

A két eset közti kapcsolatot mindkét ország vezetése tagadja, az örményekkel 2016 óta véres háborút vívó Azerbajdzsán pedig Soros György örménylobbiját sejti a gyanúsítás hátterében.

A szobor elhelyezése mellett a jelenlegi vezető édesapja, Hejdar Alijev nevét viselő alapítvány 110 ezer eurós adománnyal járult hozzá „egyes római műemlékek” restaurálásához – ez az akkori MNB-középárfolyamot figyelembe véve közel 32 millió forintot jelentett.

Jó kérdés persze, hogy mi köze Gandzsavínak az olaszokhoz, illetve Rómához, és az is, hogy az évszázadokon át a perzsa irodalom nagyjai közt számon tartott, módos családba született, az Öt kincsként emlegetett epikus költeményeket is jegyző szerző

azerivé tételére az országnak mekkora létjogosultsága van.

A gondolat ugyanis csak 1938-ban született meg az akkor még szovjet tagköztársaságként működő ország első titkárának fejében, valóra válását pedig egy csapatnyi leningrádi orientalista, sőt, maga Sztálin (1878-1953) is elősegítette – tárta fel az Oxfordi Egyetem egy kutatója.

A költő élete jó részét ugyan valóban a mai Azerbajdzsán részét képező Gandzsában töltötte, de Irán is saját szülöttjeként tiszteli, bár ők azért nem maradéktalanul büszkék rá: a Khosru és Sirín címet viselő, 1177-ben született szerelmi drámájának néhány részletét ugyanis 2011-ben cenzúrázták, kivágva belőle olyan mondatrészeket, illetve szerkezeteket, mint a „kézen fogva”, vagy az „elmentek valahová, hogy egyedül lehessenek”,

hiszen az országban zajlott 1979-es iszlám forradalom után kiadott művekben nem megtűrtek a testi kapcsolatra utaló gondolatok.

A Rómában álló szobrot 2020 februárjában egyébként a teljes azeri elnöki család is meglátogatta:

A Ligeti munkáját gondolkodás nélkül adaptáló Mammadov 2012-ben számos titulust tudott magáénak: a Nép Művésze cím mellett az Azerbajdzsáni Művészek Szövetségének titkáraként, illetve a Nemzeti Képzőművészeti Akadémia rektorhelyetteseként is működött, sőt, két művészeti galériát is életben tartott – ezek egyikét a német fővárosban, ahol szintén áll egy saját műve: társaival együtt ő jegyzi ugyanis az 1992 februárjában, Khojalyban történt tömeggyilkosság emlékművét (2011).

Khojaly

Az évtizedek óta húzódó konfliktus eddigi legtöbb emberéletet követelő tömeggyilkossága során az örmény hadsereg kétszáznál is több embert mészárolt le, az azeri kormány azonban a Human Rights Watch becslésének háromszorosáról, hatszáztizenhárom elhunytról, köztük százhat nőről, és hatvanhárom gyermekről beszél.

Az eseményekre Berlinen kívül Bakuban (2008), Hágában (2008), Ankarában (2011), Szarajevóban (2012), Mexikóvárosban (2012), illetve Izraelben (2016) is köztéri szobor emlékeztet.

Az Azerbajdzsán budapesti nagykövetségének otthont adó Podmaniczky-palota falára Podmaniczky Frigyes-emléktáblát készítő Mammadov egy 2011-ben, a RegionPlus nevű híroldalnak adott interjújában hosszan mesélt az ország művészetének exportálásáról, kijelentve:

a képzőművészet az egyik legjobb eszköze az ország népszerűsítésének.

Arra azonban nem tért ki, hogy ehhez egyedi alkotásokra, vagy korábbi köztéri szobrok másolására van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik