Kultúra

Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük – írták a zenekar Facebook-oldalán.

Mihály Tamás (1947-2020)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt…

Közzétette: Omega – 2020. november 21., szombat

 

Mihály Tamás játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben csatlakozott az Omegához. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta. 2014-ben játszott utoljára az Omegával, visszautasította az együttes felcsúti fellépését, bár távozása után azt mondta, bizonyos feltételek teljesülése esetén nem zárkózna el a közös munka újrakezdésétől.

Három nappal korábban Benkő László billentyűs, zeneszerző hunyt el a legendás együttes tagjai közül. Benkő halálhíre után Kóbor János énekes azt mondta, nem tudja, folytatják-e a zenélést. „Most nincs előttünk jövőkép, nincs ötletünk. Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán” – nyilatkozta a Blikknek.

Benkő László végigkísérte a magyar rocktörténet első bő hat évtizedét
Az Omega alapító tagja és billentyűse 77 éves volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.