Kultúra

Ültessük be a nagyit a gép elé: itt a magyar filmes streaming-oldal, a Filmio

Hamarosan a nagyszülők is megtanulják, mi a binge watching, hisz az új magyar streaming-platform felhozatala tele van az ő kedvenceikkel. A tanú szállóigéjének parafrázisaként leginkább úgy fogalmazhatnánk, hogy a Filmio nem sárga, nem savanyú, de kicsi, legalábbis jóval kisebb a megszokottnál. Ezzel együtt hiánypótló mivoltát nem lehet tagadni: az NFI régi adósságot törleszt azzal, hogy végre elérhetővé teszi a hazai mozgóképkultúra kincseit.

Minden túlzás nélkül kultúrtörténeti pillanat

– hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos annak jelentőségét, hogy a mai nappal elindult a Filmio, a magyar mozgóképkincs online streaming-platformja. Több mint kétszáz magyar tévé- és mozifilm, animáció, dokumentumfilm – ezt kínálja a nézőknek a ma induló portál, melynek kínálata az NFI ígérete szerint heti szinten bővül majd, tévésorozatokat, rövidfilmeket, sőt, a tervek szerint SZFE-s vizsgafilmeket is szeretnének elérhetővé tenni.

A működés és a kinézet ismerős lesz az előfizetőknek, a felület nagyjából ugyanazt tudja, és erősen hasonlóan néz ki, mint az összes többi ilyen szolgáltató: havi előfizetési díj – év végéig havi 890, januártól havi 1190 forint – ellenében számítógépen és okoseszközökön lehet majd a tartalmakat nézni, amikor kedvünk tartja, a rendszer megjegyzi majd, hogy hol jártunk, listába menthetjük a megnézni tervezett alkotásokat, és így tovább. A felület, amellett, hogy egy helyre gyűjti, és tisztességes minőségben, bármikor nézhetővé teszi a magyar filmkincset, az NFI értelmezésében egyfajta támogatási felület is, a szervezet ígérete szerint ugyanis az itt befolyó bevételeket beforgatják a magyar filmgyártásba – már ami nem megy el a rendszer fenntartási költségeire, de ezt csak mi tesszük hozzá.

Hiányzott már egy olyan platform a közönségnek, ahol egyben elérhető a magyar filmek java, legálisan, kiváló minőségben

– mondta el a platformról Káel Csaba. A sajtótájékoztatón Gyárfás Dorka vezetésével rajta kívül Divinyi Réka, Lajos Tamás, Dobó Kata beszélgetett a magyar filmek nagyszerűségéről és a személyes kedvencekről, illetve hosszúra nyúlt sztorizgatás mellett videóüzenetben néhány szakmabeli, vagy attól kilométerekre tevékenykedő is elmondta, mit fog megnézni a felületen.

A kínálat java része jelenleg mozifilm, nagyjából százhatvan nagyjátékfilm került fel. Ugyan az NFI egyik egyértelmű célja a felülettel, hogy a magyar film a fiatalabb nézők felé is nyisson, a Filmio jelenlegi kínálatának nagy része, mintegy százhúsz film az idősebb korosztálynak lesz igazi húzóerő, hisz a közelmúlt alkotásai mellett jelenleg abszolút többségben vannak a több évtizedes klasszikusok, amiket egyébként nehezen lehet legálisan elérni manapság. Így a Valami Amerika-filmek és a Megdönteni Hajnal Tímeát jól megfér a Saul fia és a Liza, a rókatündér, vagy éppen A tizedes meg a többiek, a Megáll az idő vagy a Mici néni két élete mellett. Ez utóbbiakban az igazi truváj, hogy a platformra a Filmarchívum által digitálisan felújítva kerültek fel a Filmióra. Akadnak kuriózumok is, így például az egyik első fennmaradt magyar mozifilm, Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz 1914-ben forgatott alkotása, A tolonc, az egyetlen mozgókép, amelyben Jászai Mari látható.

A Filmio 2020 márciusa óta készül az NFI-nél, a műszaki hátteret az Antenna Hungária biztosítja. A platform ma ugyan elindul, de a felület még messze nincsen teljesen kész, jelenleg ugyanis csak Magyarországról érhető el, a nemzetközi streamelés lehetőségét igyekeznek mielőbb megteremteni, és app sem létezik még, azaz csak böngészőből használható. Tervezik azt is, hogy látsszon az egyes tartalmak nézettsége, illetve, hogy ne csak előfizetéses, de on-demand rendszerben is használható lehessen az oldal, azaz hogy egy-egy filmet is ki lehessen kölcsönözni, valamint, hogy a filmek akadálymentesítve és az angol felirattal is elérhetők legyenek. A hosszabb távú terv pedig az, hogy a Filmio ne csak magyar, hanem közép-európai platform legyen, a V4-es országok filmjeinek bevonásával.

A magyar Netflixként is aposztrofált felület a tekintetben is hajazna az amerikai nagytestvérre, hogy legyenek exkluzívan a Filmióra készített, ott promótált, ott bemutatott és csak ott forgalmazott filmek, valamint az is cél, hogy a mozis karrierjüket befejezett filmeknek itt folytatódjon a forgalmazása.

Kiemelt kép: NFI / Filmio

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik