Kultúra

Tehetséges költő és író volt Radnóti féltestvére

Az 1944-ben, alig harmincévesen elhunyt Erdélyi Ágnes életművét egy most megjelenő kötet mutatja be.

Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett

– írta Radnóti Miklós (1909–1944) első szépprózai műve, az Ikrek hava első mondataiban.

De ki volt Ági, akit az elmúlt évtizedekben csak nagyon ritkán emlegettek?

Ennek a kérdésnek járt utána a hosszú ideje Kosztolányi és Radnóti életművével foglalkozó szegedi irodalomtörténész, Bíró-Balogh Tamás, aki tizenöt éves kutatás után, 2016-ban izgalmas, a néhány soros ajánlások mögé is bepillantást engedő kötetbe foglalta Radnóti hatszáznál is több ismert dedikációját (a munkát egy évvel ezelőtt egy hosszú cikkel mi is segítettük), 2019-ben pedig Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei címmel dolgozta fel az irodalmár életének legutolsó korszakát.

Egy ritka Radnóti-kötet eddig ismeretlen példánya bukkant fel egy budai antikváriumban
A kötet igazi különlegességét nem csak az aláírás, hanem puszta létezése adja: a kinyomtatott példányok jó részét ugyanis az ügyészség megsemmisítette.

A Glatter Ágnesként született, és alig harmincévesen, Auschwitzban elhunyt kishúg Erdélyi Ágnes néven vált a két világháború közti erdélyi magyar irodalom számos helyen közlő alakjává. Miklós sokáig saját testvéreként tekintett rá, pedig édesanyja, Grosz Ilona a fiú születésekor annak ikertestvérével együtt elhunyt, édesapja, Glatter Jakab pedig két évvel később, rokonai unszolására feleségül vette Molnár Ilonát. Első közös gyermekük 1913-ban született, de nem élte túl az első napokat, a következő évben, 1914. május 23-án megszületett Ágnes azonban igen. A szülők nem árulták el a gyerekeknek, hogy csupán féltestvérek, így Miklós csak apja 1921-ben bekövetkezett halálakor, tizennégy évesen tudta meg az igazságot.

Ez persze semmit sem változtatott a kapcsolatukon, jövőjük azonban egymástól messzire telt: míg a fiú Budapesten, rokonoknál maradt, addig a lány Erdélybe került, és középiskolai tanulmányai félbehagyása után Nagyváradon próbált helytállni. Itt érték a nagy gazdasági világválság okozta hatások is, és itt döntött úgy, hogy a kilátástalannak tűnő általános helyzetben előbb a költészet, majd az újságírás felé fordul. A számtalan magyarországi lap teljes archívumát tartalmazó Arcanum Digitális Tudománytár szerint első versei 1933 májusában, még Glatter néven tűntek fel a Brassói Lapok hasábjain.

Alig egy évtizeden át tartó pályája alatt ezt számtalan másik, különböző lapokban megjelent költemény és novella követte – melyekről nyilvánvalóan rendszerint kikérte féltestvére véleményét is –, sőt, Ágnes két önálló kötettel (Kovácsék, regény, 1935; Kórus három hangra, verseskötet, 1936) is gazdagította a határon túli magyar irodalmat, így igazán kár, hogy korai munkái jelenleg nem ismertek.

Erdélyi működésének csúcsa ennek fényében egyértelműen a harmincas évek derekára esik, hiszen egyetlen év alatt két könyve is eljutott a könyvesboltokig. A Kovácsék a kor sajtóján végigpillantva egyértelmű sikernek tűnt, a Korunk kritikusának (1935/11.) köszönhetően pedig a történet rövid összefoglalója is elérhető anélkül, hogy hosszú kutatásba kellene kezdenünk az antikváriumok végeláthatatlan polcrengetegei közt:

Erdélyi Ágnes Kovácsék címmel (Brassói Lapok kiadása, 1935) egy kispolgári család szétzülléséről ír regényt, és érezhetően a saját világáról számol be. Kovács mozdonyvezető családját a rádió, a kézimunkálás és а nyugdíjjogosultság meleg nyugalmából váratlanul kizökkenti a kisebbségi közalkalmazottak nyelvvizsgája, melyen az apa dicstelenül és visszavonhatatlanul elbukik. Kovácsék, hogy úgy mondjuk, lezuhannak a töltésről.

Az apa elveszti az állását, a nyugdíjjogosultságot, tengődik, inni kezd, végül megszökik munkát keresni. Az anya kosztot ad, horgol és iparkodik fenntartani a családot. Mindez a háttérben. Mert az előtérben már a bakfis Kovács Kató cikázik; állást keres, beszegődik; ismerkedik az élettel s az emberekkel. Egyik barátnője, fiatal riporter, (kicsit kék-harisnya) elviszi egy nap a maga társaságába, a „gyerekek” közé, ahogy az Írónő mondja. Akad ebben a kis társaságban újságíró, festő, csellista; igazi kőrösparti „gyerekek”, valami általános nyugtalansággal és radikalizmussal.

Társaságukban a műveltség sajátságos habarcsa fogadja Kovács Katót: Sors-szimfónia a gramofonlemezen, expresszionista képek, apacstánc és Tagore versek, – s ő mindezt igen komolyan veszi, akárcsak az írónő. A munkakörülmények, a barátnői felvilágosítások s a környezet ifjonti szabadosságai fölöttébb gyorsan hatnak, a hősnő megszokásai és erkölcsi fogalmai csakhamar úgy szétolvadnak, mint a pirított kenyeren a vaj. De ez a változás túlságosan egyszerű és ellenállás nélküli. Az írónő megfeledkezik a magyar kispolgárság szociális és erkölcsi merevségéről. Kovács Kató a magyar kispolgárságból jön, s akik közé becsöppen félreismerhetetlenül a kőrösparti város zsidó kis- és közép-polgárságának intellektuális fiataljai, a sajátos radikalizmussal és kapkodó műveltséggel.

Az erdélyi kispolgárság nemzetiségi csoportjainak más-más társadalmi rétegeződésben és hagyományban gyökerező elkülönülése, egymáshoz való viszonya, a gondolkodásmódok különbsége, némely előítélet (pl. az antiszemitizmus) a regény terében is őszinte megvilágítást érdemelt volna, így a környezet sokat vészit a valódiságból, a hősnő „radikalizálódása” pedig a hiteléből. (Ha a Kovács Katók egyáltalán ezen az úton radikalizálódnak?) A hősnő végül is elindul valami „becsületesebb és életrevalóbb” jövő felé és erre az útra talán sok más társnőjét is rásegíti. Ez tagadhatatlan érdeme a kis regénynek és elnézésre indít a megírás iránt, amely bizony pongyolácska.

Brassói Lapok, 1936. január 27. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT)

Az 1936 januárjában kiadott Kórus három hangra című verseskötet is sikert aratott: a Brassói Lapok szerint az összegyűjtött versekben az ekkor még csak huszonegy éves nő „a jövő kapuit döngető fiatalságot állítja elénk, a kilátástalanság hétfejű sárkányával hősiesen viaskodó fiatalságot, amely helyet szeretne kiverekedni a maga kicsattanó erejének, helyet és érvényesülést magabízó tehetségének”, de „nem csak a diadalt hozó sikerre tör, hanem kortárs is, akit a korproblémák nem hagynak nyugton, nemcsak az eléje táruló szépségeket dalolja, hanem – mert nem mindenki öröme – a kínálkozó szépségeket is örömtelenül nézi. Látja, hogy harc száguldja körül életünket és a szenvedések végtelen tengerében csak egy csepp az öröm. Látja, hogy szerte a világban folyik a harc a mindenki kenyeréért és a fekete gyűlölet ellen – mindenki békéjéért.”

A költőnek néha szomorúan csengett a hangja:

van jövő és van cél, de távoli,
mint a délibáb és
elérhetetlen, mint az igazság.”

Majd újra bátorrá vált:

vagyunk: biztató lángu fáklya,
hirdetjük: jön Holnap a Mára,
mi vagyunk: némáknak szája, gyengék ereje,
gyávák bátorsága.
fáklyája vagyunk uj éjszakáknak
és zsoldnélküli szegény lovagjai az egyetlen szent haladásnak.

A lap ígéretes pályát jósolt a fiatal tehetségnek, aki „tudja és hirdeti, hogy a haladás útját csak keresztezni, de elzárni nem lehet. A zsoldnélküli szegény lovagok csüggedés nélkül mindig elől menetelnek a fejlődés egyenes vonalán, amely a mindenkinek egyformán kijáró szépségek és örömök világa felé vezet. A fiatal Erdélyi Ágnes versei biztató ígérettel mutatnak az ő fejlődése elé is és bizonyára élményt nyújtanak a verskedvelő olvasó-közönségnek.”

Igaz Szó, 1975. május 1. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT)

Radnóti több versében is megemlítette őt, illetve neki ajánlotta azokat, ezt a gesztust pedig Ágnes is többször viszonozta – jó példa erre az elmúlt harminc évben több lapban is megjelent (például Kultúra és Közösség 1998/2.), talán tényleg a költő érkezése feletti örömét kifejező Nyújtsd harcos kezed testvér (1933) utolsó néhány sora:

Eddig testvérek voltunk, most bajtársak,
együtt riadózunk új seregeknek,
lelkem lángjával vörösebb a lobogás,
új hangommal hangosabb a kiáltás,
mely igazságot követel a világnak.
Most még döcögő vonatablakból nézel előre,
de mégis megérkezel és én szorongva kérdem,
harcos bajtársnak jó leszek-e,
szorítasz-e, Testvér, kezet vélem?

A regény megírása után Szilágysomlón, Bukarestben (itt a munkásmozgalomban is szerepet vállaló), végül pedig újra Nagyváradon élő, és ott kalaposműhelyt vezető Erdélyi utolsó éveiről, gyorsan megromlott házasságáról, illetve a vészkorszak éveiről eddig egyetlen könyv sem beszélt, de összes ismert műve sem jelent meg soha egyetlen gyűjteményes kiadásban, így

mindez az Arckép szavakból című kötetben válik először rendezetten hozzáférhetővé.

A napokban megjelenő, már előjegyezhető könyvvel november 16-án a New York Művész Páholy látogatói is megismerkedhetnek egy, a kötetet összeállító irodalomtörténész részvételével zajló beszélgetésen.

Felhasznált források: A Kortárs (1981/10.), Igaz Szó (1937/7.), A Hét (1975.márc.7.), Utunk (1975.máj.16.), Mozgó Világ (2000/5.). Kiemelt kép: Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) , Jaffa Kiadó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.