Kultúra

SZFE: A hallgatók tárgyalásra hívták Palkovics Lászlót a Vas utcába

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót tartottak az SZFE Vas utcai épülete előtt. A hallgatók ezúton reagáltak a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium tagja, Rátóti Zoltán pénteki levelére, melyben azt írta, felfüggesztik az oktatást az egyetemen. Ezúttal megerősítették vasárnapi nyilatkozatukat az oktatás folytatásáról:

Az oktatás természetesen továbbra is zajlik. Az illegitim kuratóriumnak az oktatás felfüggesztésére nemcsak indoka, de lehetősége sincs

– így szólt a hallgatók nyilatkozata, mivel szerintük az oktatás felfüggesztése „jogilag értelmezhetetlen konstrukció”. A hallgatók továbbra is kizárólag az innovációs és technológiai miniszterrel, Palkovics Lászlóval tárgyalnának, mivel szerintük ő az alapítói jogok törvényes gyakorlója, így a minisztérium vethet csak véget a jelenlegi vis maior helyzetnek az egyetemen. A minisztert meg is hívták november 11-ére a Vas utcába, hogy kezdetét vehesse az érdemi tárgyalás.

A korábbi követeléseiket fenntartó hallgatók visszautasítják a kuratórium és Szarka Gábor kancellár fenyegetéseit, illetve azt is elmondták, az oktatók levélben kérték Szarkát és Rátótit, hogy bocsássák rendelkezésükre a dokumentumokat, ami alapján az oktatás felfüggesztéséről döntöttek, választ azonban eddig nem kaptak. A hallgatók és az oktatók szerint is rendben folyik az oktatás, és az Oktatási Hivatal vizsgálata is őket igazolja. Elmondták azt is, az új kancellár hetek óta akadályozza az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges adatok továbbítását, ezért hétfőn nyilvánosságra hozzák, és saját maguk viszik el azokat az Oktatási Hivatalhoz.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik