Arra ébredek, hogy éjjel másfél méter hosszúra nőtt meg a hajam. Tincsek lógnak a számba, és amikor félálomban félre akarom őket túrni, önkéntelenül marokra fogok egy sörényszerű bozontot.
Hunyorogva felülök, és a szekrény tükörajtajában egy ősemberrel nézek farkasszemet. A hajam az arcom elé lóg, mint valami függöny.
Mi ez? Szoftverhibás a hajchipem? Hogy megyek így be az irodába? Hogy megyek így ki az utcára? Úgy nézek ki, mint valami múlt századi, dohos rocker. A hajammal még a fenekemet is ki tudnám törölni. Kénytelen leszek magam lenyírni.
A fejbőröm viszket, és a hajam mintha még most is, szinte érezhetően nőne. A szemem elé villantom a testembe ültetett neurális chipvezérlő kiterjesztett valóságát, de nem indul el. Kusza, színes ikonok vibrálnak a szemem előtt.
Mi ez, valami vírus? Minek fizetem akkor a védelmet?
A hasam tájékán kellemetlen bizsergést érzek. Vakarózni kezdek, de az érzés rövidesen nyugtalanító forrósággá változik.
Ez nem jó! Felhevült a hasi zsírtalanító implantchipem!
A keringésemhez kapcsolódó testdoktorral fájdalomcsillapítót akarok a vérembe pumpálni, de annak menüjét sem érem el.
Már éget! Elképzelem, ahogy a zsírtalanító beültetés burkolata éppen felpúposodik a hasamban. Mintha belülről billogoznának meg tüzes vassal.
Picsába, ez már nagyon nem vicces!
Felhívom a szolgáltatót, szerencsére a neurolinkem még működik.
– Üdvözli önt a KEC ügyfélszolgálata, miben segíthetek? – villan elém az ügyintézőnő arca. Majdnem élethű, de csak majdnem. Még ez is!
Egy elcseszett algoritmus.
– Élő emberrel akarok beszélni! – nyüszítem.
– Sajnálom, de ügyfélszolgálatunkon már nem dolgoznak emberek. Miben segíthetek?
Kérnem kellene a felettesét, vagy a felettese felettesét, de a hasi implant túlságosan égetett. Minden perc számít.
– Felhevült az egyik implantom! Belülről éget az egész hasam! A hajchipem pedig reggelre másfél méteresre növesztette a hajamat! Ez valami kurva vírus! Azonnal csináljanak valamit! A kibervédelmük lószart sem ér!
– Lefuttatok önön egy diagnosztikát.
– Csak siessen, mert nagyon fáj! – visítom.
– Készen is vagyunk. Rossz hírem, van, uram. Egy agresszív implantvírus jutott a testébe, méghozzá a Fahrenheit 451.
– Amelyik kiégeti az összes implantot? – hebegem.
– Igen, az.
Rengeteg rémtörténetet hallottam a Fahrenheitről. Egy német fickónak a neurolinkje megsütötte a bal agyféltekéjét. Láttam róla a felvételt, amit a fia adott el a hírtársaságoknak: a férfi szájából, füléből úgy dőlt a füst, mintha valami tűzokádó sárkány lenne. Az utolsó pillanatig a padlón vergődött, de közben hisztérikusan nevetett.
Mindig úgy kezdődik: néhány beültetés megbolondul, aztán egymás után elkezdenek felmelegedni, és végül… bumm. Egy amerikai nyugdíjas nő álla alá ültetett ránctalanító chipje szabályosan megsütötte az arcbőrét. Egy indonéz bankár éppen otthon kefélt a szexandroidjával, amikor a merevedést fenntartó eroszchipje annyira felizzott, hogy a pénisze egyszerűen beleolvadt az androidba.
A Fahrenheitet valami orosz hekker programozta. Tűzőrnek nevezte magát a köcsög. Égetni gyönyörűség, üzente, meg, hogy ki kell égetni magunkból az idegen beültetéseket, mielőtt mi magunk is gépekké változunk. Tuti valami mániás őrült, a világ tele van őrültekkel.
Az istenit, én is megsülök, mint egy nyársra húzott malac!
– Lefuttattam egy vírusirtót – közli az algoritmus –, de a Fahrenheit sajnos már átterjedt a hajchipjére, az izomépítőre, a zsírégető moduljára, és a koponyájába ültetet mindhárom alkalmazására, a virtuálExre, a neurlinkjére és az valóságchipjére. Online nem javítható.
– Mi az, hogy…! És akkor? Csináljon már valamit!
– Már értesítettem a rendőrséget, másodperceken belül lekapcsolják a hálózatról. Kérem, maradjon a lakásában, mindjárt megérkezik a mentőalakulat, hogy karanténba szállítsák.
– Karantén? Nem akarok karanténba menni, csak szedjék ki belőlem ezt a kurva vírust!
Aztán már a fájdalomtól üvöltök, mert a testdoktorom izzó daganatként dudorodik ki a köldököm felett néhány centiméterre.
Érzem az égett hús szagát!
Addig üvöltök, amíg végül minden elhomályosul.
A kórházban szokatlanul csend vesz körül, de aztán rájövök, hogy a csendet a fejemben lévő üresség okozza.
Offline vagyok. Egyik beültetett eszközömet sem érem el, ahogy a netet sem.
Később Bartos doktor elmagyarázza, hogy sürgősségi műtéttel mind a huszonkét neurális implantomat eltávolították a testemből.
Kicsontoztak, egy darab filézett hús vagyok, süket, néma és vak is egyszerre.
Mi történt az elmúlt órákban? Mi van a haverokkal, ki nyerte a tegnapi BL-mecsset? Mi van az infófalammal? Meg kell válaszolnom az üzeneteimet! Biztos sokan kerestek, főleg miután eltűntem a hálózatról.
Elvették tőlem a világot. Szükségem van az információra. Nem akarok lemaradni semmiről.
A hajam három méter hosszú, olyan, mint egy királyi palást, de még nem vágatom le, mert egy magazin jó pénzt ajánlott néhány fotóért. Ez lesz az én tizenöt perc hírnevem. Ha kimegyek a folyosóra sétálni, csak lazán átvetem a vállam felett, mint egy sálat.
A szobám falán egy ósdi kivetítő lóg, azon kell néznem a húgom és a pasija, anyámék, Józsi és még néhány kolléga üzeneteit. Nem pazarolták az időt, hogy meglátogassanak, de amúgy sem engednék őket a közelembe a vírus miatt. Sóvárogva faggatom őket, hogy mi történt odakint, de azt felelik, semmi érdekes.
A doki elmagyarázza, hogy hiába vették ki az összes implantomat, még mindig fertőző vagyok, a tüdőm tele van a Fahrenheit 451 nanorészecskéivel. Minden kilégzésem a vírus nanorészecskékbe ágyazott kódját terjeszti. Még két hétig offline kell maradnom, annyi időbe telik, mire a tüdőm kitisztul.
Néhány megsárgult, dohos papírkönyvet találok az ágyam melletti kisszekrényen. Valószínűleg a húgom küldte őket, ő szokott ilyen antik vackokat gyűjteni. Belelapozom az egyikbe, de néhány bekezdés után elfáradok, ezért unottan becsukom, és visszateszem az éjjeli szekrényre.
Két hét offline.
Két hét!
Mihez kezdek addig magammal?
Kiemelt kép: Getty Images
