Kultúra filéző

Pénteken versenyez Veres István csapata a Bocuse d’Or Europe kontinensdöntőjén

A pénteki zárónapon versenyez a Veres István séf vezette magyar csapat a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjén. A világ legrangosabb szakácsversenyének európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszik el a rengeteg felkészülés, hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották – mondta el Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az M1 pénteki műsorában. Hozzátette, a halasztás időt is adott a még alaposabb felkészülésre. A verseny magyarországi selejtezőjének döntőjét ugyanis februárban tartották, így csak ekkor dőlt el, hogy Veres István képviselheti idén Magyarországot.

Az eredményhirdetésig minden csapatnál titok, hogy milyen ételeket készítenek, de a fő alapanyagok ismertek. Az idei húsos téma a – magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú – észt fürj, ennek fel kell használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kell tálalni. Ezt a fogást tálra kell elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa.

Veres István nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét
Így ő képviselheti az országot az európai döntőn májusban Tallinnban.

Hamvas Zoltán elmondása szerint idén is cél, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbálnak magyaros alapanyagokat is felhasználni. Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelennek – fogalmazott.

Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai, és minden résztvevő nemzet delegálhat egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d’Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje vesz részt a grémium munkájában.

Veres Tamás a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett, de a zsűritagok is mind európai csúcséttermekben dolgoznak, de a magyar csapat igyekszik őket is meglepni – nyilatkozta Hamvas Zoltán.

Mint emlékeztetett, húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén a csütörtöki és pénteki napon is nyolc-nyolc nemzet versenyez; Európából ezúttal tíz csapat juthat tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe.

A fine diningot úgy is lehet imádni, hogy nem tudjuk megfizetni
A fine dining a luxussal egyenlő, vagy miről szól pontosan a csúcsgasztronómia? Gerendai Károlyt és Hlatky-Schlichter Hubertet kérdeztük, hogy segítsenek definiálni végre a Michelin világát.

(MTI)

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik