Kultúra

Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése: Hagyják békén a könyvesboltokat!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete közleményben ítélte el, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű radikális jobboldali szervezet uszító plakátokkal jelölt meg könyvesboltokat, melyek szerintük a homoszexualitást propagálják azzal, hogy árusítják a Meseország mindenkié című mesekönyvet.

Náci időket idéző plakátot ragasztottak több könyvesboltra
A Meseország mindenkié ellen tiltakoznak továbbra is.

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése egy hét alatt másodszor kénytelen szót emelni a könyvszakma képviselőit érintő politikai támadások ellen” – kezdődik a közlemény, mely Dúró Dóra könyvdarálós akciója miatt már egyszer szót emelt.

Amióta egy parlamenti képviselő a sajtó előtt ledarált egy neki nem tetsző mesekönyvet, megszaporodtak a fenyegetések és a jól szervezett verbális támadások a könyvkereskedők ellen is. Könyvterjesztők kapnak zaklató írásos és telefonüzeneteket, automata e-mail-bombák segítségével kísérlik megbénítani a levelezőrendszereket. Telefonon fenyegetnek könyvesboltokat – köztük olyanokat is, amelyek nem is árusítják a szóban forgó könyvet, de rákerültek valamely könyvellenes szervezet listájára

– folytatódik az MKKE közleménye, mely szerint „tegnap szóbeliből tettlegessé váltak a támadások: egy politikai szervezet valótlan tartalmú, uszító politikai feliratokat ragasztott azoknak a boltoknak az ajtajára, amelyről úgy vélte, hogy forgalmazzák a céltáblájukon szereplő könyvet. Ez már végképp nem politikai véleménynyilvánítás vagy kritika, hanem törvénysértés.” A közlemény végül így fejeződik be:

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 225 éve működő magyar civil szervezetként türelmes és toleráns a könyvek tartalmi sokszínűségét elfogadni képtelen politikai szervezetekkel szemben. De van egy határ, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a könyvesboltokat!

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik