Kultúra

Hétfőtől elérhetők az 5 milliárdból szervezett raktárkoncertek

Augusztusban jelentette be a kormány, hogy a könnyűzenei ipar megsegítésére raktárkoncerteket szerveznek 5,3 milliárd forintból. Időközben azért az is kiderült, hogy a megszorult zenekarok mellett NER-közeli vállalkozók is jól járnak ezzel.

A raktárkoncertek a megszorult zenekarok mellett a NER köreit is finanszírozzák
A lebonyolítást az állami Antenna Hungária Zrt.-re bízták, amely azonban közpénzes munkáikról ismert cégeket vett be a munkába.

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy zajlanak a felvételek, most azonban kiderült a program indulásának hivatalos dátuma is:

Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje

– írják a szervezők közleményben. A Raktárkoncert-sorozat csaknem 200 fellépője közül már színpadra lépett többek között Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, a Skorpió, a Neoton Família, Charlie, a Tátrai Band, a Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, a Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, Hobo, a Hooligans, az Emelet, a Besh O Drom, az Aurevoir, Rúzsa Magdi.

Kiemelt kép: Neményi Márton/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.