Kultúra

Mucsi Zoltán: Vidnyánszkynak is nagyon szomorú és kellemetlen lesz az az eszmélés, hogy mennyi kárt okozott

Az Egyenes beszéd vendége volt Mucsi Zoltán, melyben elmondta, nagyon szomorú, ami a Színház-és Filmművészeti Egyetemen történik.

Az is nagyon szomorú, hogy úgy van beállítva, ezeknek az ott tanuló emberkéknek átmosták az agyát

– mondta, majd hozzátette, hogy az viszont nagyon felemelő, ahogyan a diákok kiállnak az intézményért.

A színész, aki maga is őrt állt az SZFE-n, arról is beszélt, hogy nem bal-és jobboldali színház van, hanem megosztottság.

Vidnyánszky Attila mondta, hogy nagyon kellemetlen lesz az eszmélés az embereknek, mikor rájönnek, hogy őket felhasználták. Azt gondolom, hogy Attilának is nagyon szomorú és kellemetlen lesz az az eszmélés, hogy mennyi kárt okozott és hogy megosztotta a színésztársadalmat. […] Nincs párbeszéd. A lelkem mélyén azt gondolom, hogy vagy hátra kell lépnie Attilának, vagy leülni és egy normális párbeszédbe belekezdeni és meghallgatni elsősorban a diákokat és nyilván az ott tanító embereket is, mert ezek nagy része nagyon-nagyon komoly szakember.

A színész szerint nem igaz, hogy a diákok nem akanak változtatást, csak nem azt, amit Vidnyánszky szeretne. Mucsi szerint emberi nagyság lenne visszalépni Vidnyánszky részéről.

Vidnyánszky: Nyári táborban készítették fel a tiltakozó diákokat, de fájdalmas lesz a kijózanodás
Szerinte a diákokat támogató szakmabelieket az ő gyűlölete hozta össze, a hallgatókat pedig a megfelelni akarás irányítja.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik