Kultúra

A legjobb tippek, hogy korlátok nélkül induljon az új tanév (x)

Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, hogy korlátlanul induljon a tanév

Eljött a szeptember és ezzel együtt az új tanév, ami mindig nem várt kihívásokat tartogat a családok számára. Ráadásul idén tavasszal nem csupán az iskolatáska terhével kellett megküzdeniük a nebulóknak, a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet soha nem látott nehézségek elé állította – és állítja ősztől ismételten – az iskoláskorú gyermekek szüleit. Az elmúlt időszak fertőzésszámait látva ma már biztosan kijelenthető: hazánkat is elérte a vírus második hulláma. Most talán annyival könnyebb helyzetben lehetünk, hogy az első hullám tapasztalataiból tanulva jobban felkészülhetünk az előttünk álló akadályokra.

Mindenki számára komoly próbatételt jelentett az elmúlt több mint féléves időszak, kezdve a korlátozó intézkedésektől az idősávos vásárláson és megszokott életritmusunk felborításán át a szeretteinkért való aggódásig. Az egészségügyben, valamint a szociális szakterületen dolgozók mellett talán a családok voltak azok, akikre a legkeményebb feladat hárult a járvány ideje alatt: az iskolás korú gyermeket nevelő szülőknek a saját home office-uk kialakítása mellett a gyerekeik digitális oktatásának feltételeit is biztosítaniuk kellett. Mindenkit hidegzuhanyként ért, amikor március 16-án kiderült, új oktatási munkarend lép életbe, vagyis bezárnak az iskolák, a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket, és a tanárok digitális eszközökkel folytatják a tanítást otthonról. Akkor a szülőknek nem volt elegendő idejük felkészülni a váratlan helyzetre, most viszont már látjuk, hogy a koronavírus második hulláma sok más európai ország után Magyarországot is elérte, és ha nem is mindenhol, de egy-egy oktatási intézményben, vagy osztályban meglehet az esélye annak, hogy újra átállnak a digitális oktatásra. Ez egyúttal pedig azt is jelenti, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – idén biztosan nem lesz elegendő csupán a tankönyveket és a füzeteket beszerezni a tanév kezdete előtt.

Az első és talán az egyik legfontosabb feladat a megfelelő tanulási környezet megteremtése az otthonokban. A legideálisabb – amennyiben lehetőség van rá –, ha a szülők a lakás egy csendes és világos pontján alakítják ki a gyerekek „irodáját”. Elengedhetetlen emellett egy jól megválasztott íróasztal és egy állítható magasságú, valamint támlájú szék, amely akár évekig is szolgálhat, és amelyről görnyedés, vagy nyújtózkodás nélkül eléri a szükséges eszközöket a kisdiák.

A digitális oktatás során a pedagógusok elsődleges célja a tanulók önálló munkavégzésének, információ-felkutatásának, valamint -feldolgozásának támogatása és segítése, amelyhez nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek számára jól működő, korszerű digitális eszközök álljanak rendelkezésükre. Laptopvásárlás esetén érdemes például webkamerás verziót választanunk, mivel az oktatás tavasszal, a megváltozott munkarend alapján gyakran a Zoom felületén zajlott, így a diákok és a tanárok a kamera segítségével nem csak hallották, de láthatták is egymást. Sőt, az érintettek beszámolóiból azóta már az is kiderült, hogy sok fiatal elsődlegesen nem is a laptopján, hanem a telefonján használta a videós szoftvert, így akár arra is érdemes lehet odafigyelni a tanév során, hogy a mobil eszközöket – lehetőségeinkhez képest – mindig a legjobb állapotban vehessék kezükbe a tanulók.

Végül pedig az, hogy a digitális készülékeket megfelelő módon használhassák a gyerekek a távoktatás során, elképzelhetetlen korlátlan és nagy sebességű internet nélkül. Az egyébként is sok más kihívással teli időszakban különösen fontos, hogy a kapcsolattartás és a tanulás könnyebbé, kiszámíthatóbbá, valamint élménydúsabbá váljon, és legalább a szakadozó internet ne nehezítse a kisdiákok dolgát. Egyes szolgáltatók szerencsére még időben felkészültek erre az időszakra és szinte teljes digitális arzenállal, háttértámogatással segítenek helytállni a családoknak – legyen szó készülék-csomagajánlatról, korlátlan mobilnetről, meglepetés kuponokról, vagy akár kifejezetten a tanulást és tanévkezdést segítő kedvezményekről. A választás előtt azonban érdemes alaposan tájékozódnunk, ugyanis komoly különbségek vannak az egyes szolgáltatók ajánlatai között!

Bárhogy és bárhonnan is, akár otthonról vagy az iskolából teljen majd a tanulásra szánt nem kevés óra, a legértékesebb mindig – a szükséges és elvégzendő házi feladatok után – a családdal együtt töltött idő. Így lehetőség szerint soha ne feledkezzünk meg arról, hogy egy kis élményt is csempésszünk egymás számára a mindennapokba, akár ugyancsak a telekommunikációs eszközök segítségével, utóbbiak ugyanis nem csak a tanulásban, hanem a családi élet szervezésében, a generációk kapcsolódásában és szeretteink biztonságban tudásában is segítenek bennünket. Mert kiegyensúlyozott otthoni légkör és kellemes hangulat esetén nemcsak a gyerek, hanem a felnőtt is könnyedebben átvészeli majd a szeptembert!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik