Kultúra

Egy ideológiai változást próbálnak előkészíteni – Vidnyánszkyval tárgyalt a lemondott vezetőség

Az SZFE lemondott vezetősége tárgyalt Vidnyánszky Attilával szerda délután. Upor László, Németh Gábor és Bagossy László ült egy asztalhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökével.

Upor László elmondta, a beszélgetés lényege az volt, hogy az oktatás folytatódni tudjon, de ezen kívül sok konkrétum nem hangzott el. Az álláspontok viszont nagyon távol vannak egymástól. A találkozóról hangfelvételt készítettek, de ezeket nem hozzák nyilvánosságra.

Bagossy László szerint elsősorban a demokráciafelfogásban alakult ki vita, és e tekintetben messze áll egymástól a két fél. Egyelőre a vita nem tud elmozdulni a holtpontról. Megerősítették, hogy törekednek az oktatás fenntartására, de folyamatosan morzsolódnak le a tanárok. Nem akárkik távoztak, nem egyszerű őket pótolni – mondta Bagossy színházrendező.

Németh Gábor arról beszélt, hogy nem ugyanazt értik változás alatt. Az derült ki, hogy a változás nem ezen a szinten van elvárva,

és hogy az autonómia garanciák megvonásával elsősorban egy ideológiai változást próbálnak előkészíteni

– értékelte a helyzetet Németh.

Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy miért tárgyaltak a lemondott vezetők Vidnyánszkyval. Bagossy László válasza szerint sok olyan technikai kérdés merülhet fel, amiről esetleg érdemes szót váltani. De erről kevés szó esett, a kuratóriumot most inkább az érdekli, hogy lesz-e oktatás a következő hetekben. De ezt a tárgyalást egyszeri alkalomnak gondolja Bagossy. Upor hozzátette, hogy nem a hallgatók háta mögött tették ezt, majd arról beszélt, hogy a tanítást, ameddig csak lehet, folytatni szeretnék.

Upor a sajtótájékoztatót azzal zárta, hogy az asztal körül ülők mindegyike legalább egyszer kimondta, hogy milyen sajnálatos, hogy az elmúlt 15 évben tartalmi tárgyalásokra, egyeztetésekre nem került sor. Természetesen mindenki mást jelölt meg felelősként ennek a helyzetnek a kialakulásában és Upor szerint ez jól meg is mutatta az áthidalhatatlan szakadékot a felek között.

Előzmény

Hétfőn a Színház- és Filmművészeti Egyetem bejelentette: az egyetemi autonómia elvesztése miatt lemond posztjáról Upor László rektorhelyettes, Novák Eszter rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, illetve a filmes és színházas intézet vezetője – Balázs Gábor és Bagossy László – , valamint a szenátus tagjai is. Hétfő este demonstrációt tartottak az egyetem hallgatói, majd éjjel barikádot állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem elé.

Az SZFE körül kialakult helyzetről számos alkalommal írtunk, az egyetem vezetői, jelenlegi és egykori hallgatói számos alkalommal és változatos formában tiltakoztak a feszített tempóban levezényelt alapítványi átalakítás ellen. Az aggodalmakat csak tovább fokozta, mikor kiderült, hogy a kormány az intézmény iránti ellenszenvét nem titkoló Vidnyánszky Attilát jelöli ki a szeptembertől felálló új kuratórium elnökének. Ezt követően az SZFE több meghatározó tanára is lemondott, többek között Székely Gábor, aki bocsánatkérésre szólította fel Vidnyánszkyt „súlyos tévedéseiért”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik