Egy ideje elérhető a Nemzeti Színház honlapján az intézmény 2019-es évére vonatkozó pénzügyi beszámoló, amelyet április végén írt alá Vidnyánszky Attila igazgató. A dokumentum azért érdekes, mert olyan számok és adatok szerepelnek benne, amelyek meglehetősen sötét képet festenek a kormány első számú színházi felelősének, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány frissen kinevezett kuratóriumi elnökének intézményvezetői eredményességéről.
Nem művészeti teljesítményről, csak számokról lesz szó a következőkben. Ezeket vetjük össze több fővárosi színházéval, köztük olyanéval is, amelynek vezetője bizonyosan nem vádolható „balliberális elhajlással”. Ezt azért tartjuk fontosnak már most megemlíteni, hogy jelezzük: az, hogy valaki tud-e Budapesten jó, vagy tűrhető számokat produkálni színházvezetőként, nem annak függvénye, hogy az illető jobb- vagy baloldali. Dörner György színházát – ahogy a többi, alább szereplő teátrumot – nem értékeljük esztétikailag, azt viszont állíthatjuk róla, hogy bár hatalmas vita mellett nevezte ki Tarlós István főpolgármester Dörnert még 2011-ben az Újszínház élére, mára a műsorpolitikával, színpadi stílusával úgy tűnik, nagyjából megtalálta közönségét. Ez még akkor is így van, ha jelentősen több állami támogatás jut egy nézőre itt, mint más fővárosi fenntartású színházban. Ahogy Kálomista Gábor Thália Színháza a fővárosi társai közül a Katona József Színház számaival mutat hasonlóságot – ezt is élet- és működésképes projektnek tarthatjuk –, itt sem az a döntő tehát, hogy az intézményvezető milyen politikai nézeteket vall.
Sportosan fogalmazva azt mondhatnánk, hogyha a számokat pontokra válthatnánk át, a kormány színházi emberének csapata utolsóként zuhanna ki ebből a ligából, és kezdhetné a szezont egy osztállyal lejjebb. Csak egy példa: 2018-ban a méretben a Nemzetivel alig összehasonlítható, aprócska Radnóti Színház 30 százalékkal több jegybevételt mutatott fel, mint a Vidnyánszky vezette teátrum. Egyik táblázatunk azt mutatja majd, hogy a Vidnyánszky-évek jegybevételei az Alföldi-érához képest is komoly visszaesését mutatnak, tehát a Nemzeti a saját lehetőségeihez képest is gyengén muzsikál, nemcsak más színházakkal összevetve.
Ehhez képest viszont kiugróan magas állami támogatás jár a Nemzetinek, nézőként messze itt költ legtöbbet az állam – amire szükség is van, hiszen a Nemzeti költséges intézmény (már alapítása óta az, kiemelt támogatást kapott korábban is, jóllehet, messze nem ennyit), és ha a saját bevételei nem elégségesek, akkor a fenntartónak kell befoltoznia a lyukakat a fizetőképesség fenntartása érdekében.
Minden második néző fizet csak
A 2019-es évre vonatkozó beszámolóból jöjjön néhány érdekesebb adat:
- Tavaly a hvg.hu írta meg, hogy miközben 150 milliós veszteséget termelt a Nemzeti, 2018-ban csupán minden második néző fizetett a nagyszínpad előadásaiért, ami nem csak Budapesten, de országos szinten is figyelemre méltóan kevés. Ez az arány egy évvel később kicsit javult, a legfrissebb beszámoló szerint ugyanis 56 százalékos az arány, ami még mindig elképzelhetetlenül alacsony szám lenne más színházakban. A 70-75 százalék alatti számoknál más helyen valószínűleg már a kirúgás/felmentés veszélye fenyegetne.
- A 150 millió forintos mínusz után tavaly 34 milliós pluszban zártak, ami elsőre jól hangzik, csakhogy – ez táblázatunkból is kiderül – jelentősen megnőttek a fenntartói (minisztériumi) támogatások ebben az évben, azaz a pénzügyi előrelépés csak viszonylagosnak tűnik.
- Szerepel a fenntartói támogatások közt egy egészen új, milliárdos tétel, amely a korábbi beszámolókban nem található.
- Az is látszik a beszámolókban – ezt tavalyi cikkében már a Magyar Narancs is megemlítette, hogy amíg az Alföldi-évek alatt a beszámolók arról írtak, hogy „sok diák” jár az előadásokra, addig Vidnyánszkynál a diákok és a tanárok aránya eleinte 30, ma már 40 százalékos, azaz a közönség csaknem fele ifjúsági korú. A hetilap tavaly azt írta: „a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ingyenjegyes nézőkkel, főleg diákokkal töltik fel a nézőteret, miközben fizető nézőnek regisztrálnak olyanokat is, akik kedvezményes, 500-1000 forintos áron vesznek jegyet.” Hogy ez a réteg mekkora, nem tudjuk. Kérdéseinket elküldtük a Nemzeti Színháznak, azonban ők azt írták, az évadkezdés miatt az adatok összeszedése időt igényel.
Három milliárd forint körüli állami támogatás
Első ábránk a Nemzeti Színház fenntartói támogatását mutatja. Összehasonlításképp: az amúgy két épületet és jelentősen több nézőszámot kiszolgáló Vígszínház támogatása 2018-ban 976 millió volt.
A 2019-es adatban az az érdekes, hogy ebben az évben a „normál” fenntartói támogatás 1,89 milliárd volt az Emberi Erőforrások Minisztériumától, viszont ezen túl jött még egy közel egymilliárdos „egyéb fenntartói támogatás” ugyanonnan. Ebben szerepelt a rendszeres 200 millió forint a MITEM elnevezésű nemzetközi színházi fesztiválra dedikálva, de volt benne egy 400 milliós „előadó-művészeti kiegészítő támogatás” is. (E mellett ide lett címkézve az Egri csillagok szabadtéri előadására szánt 230 millió, a „mesevilág filmek” megvalósítására szánt 43 millió, a külföldi vendégjátékra adott 40 millió, illetve más produkciókra adott több tízmilliós támogatás is.) Ez tehát a korábbi évekhez képest jelentős támogatási növekmény: lassan már három milliárd forint érkezik a minisztériumtól.
Messze Alfölditől
Vidnyánszky Attila első önálló igazgatói éve 2014 volt, a korábbi évek jegybevételei az Alföldi-éra adatait mutatják. Miközben az elmúlt tíz évben a színházjegyek ára jelentősen drágult (csak tavaly 6,7 százalékos drágulás volt a KSH szerint), addig ezt a trendet a Nemzeti láthatóan nem tudta meglovagolni: az évtized elejéhez képest közel a felére esett a bevétel az utóbbi időkre.
Még a Radnóti is előz
Ezen az ábrán az látható, hogy a fenntartói támogatások mellett mekkora a színházak jegybevétele. (A többi teátrum fővárosi fenntartású, szemben a minisztériumi Nemzetivel, és azért a 2018-as adatokat hasonlítottuk össze, mert a többi színház még nem tette nyilvánossá a tavalyi évre vonatkozó adatait.) Itt is a saját „erőből” megtermelt bevétel, valamint az állami támogatások közti különbség a szembeötlő: az aprócska, egyetlen színpaddal működő Radnóti 2018-ban 30 millió forinttal több jegybevételhez jutott, mint a négy játszóhellyel rendelkező Nemzeti Színház. (A Vígszínház beszámolója itt, a Tháliáé itt, a Katonáé itt, a Radnótié itt, az Új Színházé itt érhető el.)
Fizető nézők
A színházak beszámolói feltüntetik a fizető nézők számát, ez alapján állítottuk össze az alábbi diagramot. (A Nemzeti Színház adatait a repertoáron lévő, valamint a vendégelőadások összeadásával együtt számoltuk ki, a többi esetben ilyen megkülönböztetéssel nem találkoztunk a beszámolókban. A Radnóti Színház 2018-as beszámolójában nem találtunk ilyen jellegű adatot, ezért maradt ki ebből és a következő összehasonlításból a Nagymező utcai teátrum.)
Nagyon messze a többiektől
Az alábbi táblázatban csak közelítő adatok szerepelnek. Úgy számoltunk, hogy a 2018-as támogatási összegeket leosztottuk a beszámolókban található nézőszámokkal: így jött ki az az összeg, hogy nézőnként abban az évben mennyit juttatott az állam az adott színház büdzséjébe. Nyilván értelmetlen összehasonlítani ebből a szempontból egy szórakoztató, illetve egy művész színház adatait, mégis: a Nemzeti Színház esetében tapasztalható nagyságrendi különbség egészen markáns.
*
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire nehéz azt értékelni, hogy melyik színház kap elég, kevés, megérdemelt vagy épp sok állami támogatást, ezért a teljesség igénye helyett inkább bizonyos trendeket, jelenségeket szerettünk volna megmutatni. Mégpedig elsősorban azt, hogy gazdasági szempontból, másokkal összehasonlítva a Nemzeti Színház mára egy példa nélküli gazdasági modellé vált itthon. A megtermelt jegybevétel fényévekre van az állami támogatástól: a többi színház esetében a két összeg, ha nem is azonos (jóllehet a Víg nagyobb jegybevételt produkált az állami támogatásánál 2018-ban), legalább nagyságrendileg hasonló.
A Nemzeti Színház egy korábbi közleményében azt írta, a nézőszám miatt kialakult „támadás oka nyilvánvalóan az, hogy a Nemzeti Színház a nemzet színházává vált. Azonban semmilyen támadás nem riaszt el bennünket – sőt, megerősít – az utunktól: továbbra is a magyar kultúra és a magyar hagyományok megújító ápolásán fogunk dolgozni”.
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton
