Kultúra

A Színművészeti Egyetem szerint valótlanságot nyilatkozott az új kuratóriumi tag

Közleményben jelezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem, hogy az egyik új, jövőbeli kuratóriumi tagja, Lajos Tamás filmproducer nyilatkozatában tárgyi tévedések találhatók. Lajos Tamás a Magyar Nemzet augusztus 6-i számában többek között az alábbit nyilatkozta:

Gyakorló producerként azt kell mondjam, nagyon kevés mostanában az a komoly produktumokat előállító rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve annak rendező szakán végzett. A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés. Ameddig ezeket nem hozzuk rendbe, addig a magyar mozgóképgyártás a saját árnyéka után kullog.

Az SZFE közleményében úgy fogalmazott, hogy az utóbbi években az SZFE filmrendezői képzésén tanulók egymást követő három évben jelöltettek diák-oscar díjra, és a harmadik alkalommal a jelölést díjra is váltották. „Ezen kívül számos rangos hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepltek az SZFE vizsgafilmjei, ahonnan több tucat díjat hoztak haza az utóbbi években, évtizedben” – fogalmaz a közlemény, amely szerint az Inkubátor Programban és azon kívül is a rendező hallgatók többsége sikeresen foglalja el a rendezői széket, és kezdi meg karrierjét.

Ami pedig a forgatókönyvíró-képzést illeti, az SZFE emlékeztet rá, hogy 2001 óta folyik filmdramaturgok és forgatókönyvírók képzése:

Kezdetben osztatlan, mostanra osztott BA+MA rendszerben, a mesterképzés jelenleg akkreditáció alatt áll. Egyetemünkről számos hazai tévésorozat és mozifilm forgatókönyvírója, dramaturgja került ki, a forgatókönyvírói képzésen pedig a hazai forgatókönyvírói szakma legkiemelkedőbb gyakorlói mind tanítottak vagy órát adtak. A hallgatók számos nemzetközi forgatókönyv fejlesztő workshopon megfordultak, de akadnak köztük olyanok is, akik a Nemzeti Filmalap forgatókönyv fejlesztő bizottságának is tagjai voltak, vagy előolvasóként (readerként) dolgoztak.

Mint ismeretes, az SZFE átalakítása azzal járt, hogy az intézmény minisztérium által kijelölt kuratóriumának elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lett, a grémiumban pedig rajta kívül Bacsa György (MOL stratégiai ügyvezető igazgató), Lajos Tamás (operatőr-producer), Rátóti Zoltán (színész-rendező) és Világi Oszkár (SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója) kapott helyet – közülük egy olyan sincs, akit az egyetem javasolt volna.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik