A POSZT-ot a járványhelyzet miatt újra elhalasztják, ám, hogy a beválogatott előadások fennmaradjanak az utókornak, az EMMI támogatja azok rögzítését. A Pécsi Országos Színházi Találkozó általában júniusban van, idén azonban a koronavírus-krízis nyomán szeptemberre halasztották, most azonban úgy tűnik, tovább csúszik a találkozó, mivel szerdán újabb halasztást jelentettek be, ugyanis az egészségügyi előírások betartása mellett is fokozott kockázatot jelentene a tíznapos rendezvény megtartása.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a találkozó programjába beválasztott darabok elérhetők legyenek, így aztán úúgy tervezik, hogy ezen előadások rögzítésére forrást biztosítanak az alkotóknak – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. A támogatás nem jár automatikusan, kérvényezni kell, a további részletekről, az EMMI kultúráért felelős államtitkársága tájékoztatja a beválasztott alkotókat.
Kiemelt kép: Sóki Tamás / MTI