Kultúra

Emberi hússal táplálkozik a növény, ami megmentheti az emberiséget

Az Európa Tanács filmalapja 400 000 euró gyártási támogatást szavazott meg a Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében Műanyag égbolt címmel, magyar-szlovák koprodukcióban készülő animációnak. Az ambiciózus sci-fi 2021-ben lesz látható a mozikban.

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

Bereczki Csaba, a Nemzeti Filmintézet Nemzetközi Jogértékesítési és Képviseleti igazgatója, Magyarország képviselője az Eurimages-ban elmondta, hogy a magyar-szlovák koprodukció

rekordszámú 58 pályázat közül kapott támogatást másik 21 európai koprodukcióval együtt, és a szavazást éles vita előzte meg. A Műanyag égbolt hosszú idő után az első régiós koprodukció, mely elnyerte az Európa Tanács filmalapjának a támogatását, és minden bizonnyal további V4-es filmes együttműködések sorát nyitja meg.

Műanyag égbolt filmtervként az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte, és hamar kiderült, hogy a film színvonalas megvalósítása túllépi az Inkubátor Program kereteit. A koprodukcióban készülő alkotás a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte, a Nemzeti Filmintézet 216 millió forinttal támogatja a gyártást.

Az animációs film főszereplői Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia, akik a többi színésszel együtt nem csupán hangjukat adják a filmhez, hanem egy speciális animációs technika használatával maguk is megjelennek majd a mozivásznon. A rotoszkóp technika segítségével a leforgatott jelenetek alapján az animátorok kockáról-kockára rajzolják át a film szereplőit, így a színészek legapróbb rezzenése is a vászonra kerül.

A film producerei Fülöp József és Sipos Orsolya, társproducere Petrányi Viktória, koproducere Juraj Krasnohorsky. A film animációs munkálatai tavasszal kezdődtek, éppen a karantén ideje alatt, ezért a magyar és a szlovák stáb is távmunkában dolgozott. A jelenleg 60 főt foglalkoztató koprodukció az elkövetkező időszakban további munkatársakkal bővül.

Kiemelt kép: Műanyag Égbolt Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik