Kevin Spacey a világjárványhoz hasonlította saját zaklatási botrányát

Pszichológiai tanácsokat osztogat a karanténba szorultaknak.

Kevin Spacey rendkívül bizarr videókban kommunikált a világgal, mióta 2017-ben kipattantak zaklatási ügyei, amik egyből romba is döntötték karrierjét. A House of Cards ördögi főszereplőjeként, az általa játszott Frank Underwoodként szólalt meg, legutóbb decemberben, egy piszkavassal a kezében, a kandalló mellől üzenve baljósan a világnak.

Kevin Spacey baljós karácsonyi üzenettel borzolja a kedélyeket
Frank Underwoodként buzdít arra, hogy ne ítélkezzünk, gyilkoljunk inkább kedvességgel.

Ám Spacey azóta sem tétlenkedett, április elején újab tíz perces videót töltött fel a Youtube-ra, ami csak most kapott szélesebb nyilvánosságot. Ezúttal nem Underwoodként, hanem saját nevében beszélt egy német konferencia felkérésére, de valójában az egész világnak igyekezett üzenni. A lényegét úgy lehetne tömören összefoglalni, hogy „üdv a klubban”, szerinte ugyanis a koronavírus miatt mindannyian hasonló helyzetben találtuk magunkat, mint ő annak idején.

Nem hiszem, hogy bárkit is meglepne: az életem alapjaiban változott meg 2017 őszén. A munkám, sok kapcsolatom, a szakmában betöltött pozícióm mind semmivé lett pár óra leforgása alatt. (…) Ezért úgy érzem, át tudom élni, milyen érzés, amikor a világod megáll egyik pillanatról a másikra. Ugyan nagyon különböző okokból és körülmények között, mégis hasonló helyzetben találtuk magunkat, így azt hiszem, az érzelmi küszködéseink is részben ugyanazok. Így együtt tudok érezni veletek, amikor valaki azt mondja nektek, hogy holnaptól nem mehettek vissza dolgozni, és akár elveszíthetitek az állásotokat.

– mondja a színész, aki utána hosszasan osztogat pszichológiai tanácsokat arról, hogy kell szembenéznünk a traumáinkkal, a legnehezebb önismereti kérdésekkel ebben a helyzetben, példaként hozva saját eltévelyedését.

Annyira lekötött, hogy megtaláljam magam a munkában, hogy amikor mindez megszűnt, fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom. Ha nem szerepelhetek, ki vagyok én valójában?

A videó bizonyos értelemben még kellemetlenebb, mint az Underwood-üzenetek, mert Spacey nem nagyon tér ki arra a részletre, hogy a vádak szerint ő saját magának köszönheti a társadalmi izolációt, míg a járvány miatt állásukat vesztő emberek egyáltalán nem. És hiába beszél végig az önismeretről, az empátiáról és a spirituális megújulásról, a bocsánatkérésnek ezúttal sem merészkedik még csak közelébe sem.

Spaceyt ellen amúgy tavaly októberben ejtették az egyik zaklatási vádat, miután vádlója meghalt. Nyáron volt nyilvános fellépése is: Olaszországban okozott meglepetést azzal, hogy elszavalt egy cserben hagyott bokszolóról szóló verset a Római Nemzeti Múzeumban.

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.