Kultúra

A Wanted rendezője nem hódolt be a járványnak: videojátékban forgat légi csatát háborús filmjéhez

Kíváncsian várjuk, vajon Hollywood követi-e majd Timur Bekmambetov példáját.

A koronavírus miatt a filmipar is jókora válságba került, sorra érkeznek a hírek az elhalasztott premierekről és leállított forgatásokról, és még nem látszik, hogy mi lesz, ha egyszer véget ér a vészhelyzet. A látványos akciófilmjeiről ismert Timur Bekmambetovot azonban nem olyan fából faragták, hogy egy világjárvány eltántorítsa új háborús filmje befejezésétől. A kazah-orosz rendező épp a V2: Escape From Hell munkálatainak kellős közepén járt, amikor kitört a vírus kitört, így kissé újraszervezte a menetrendet és egy videojátékon belül forgatott le teljes jeleneteket.

A film egy szovjet, második világháborús hős pilótáról szól, és eredetileg valós repülőgépekkel, a valós égbolton zajlott volna a légi csata forgatása, de ez túl kockázatos lett volna a jelen körülmények között. Bekmambetov azonban nem akart beláthatatlan fennakadást, így beültette főszereplőjét, Pavel Prilucsnit egy szentpétervári stúdióban felállított pilótafülkébe, amelyet egy minimális stáb és a csatát megjelenítő LED képernyők vettek körül.

Ez a technika abban különbözik a hagyományos zöld hátteres trükkfelvételtől, hogy a színész itt „valós” eseményekre reagált, hiszen igazi gamerekkel játszott az internetes kapcsolaton keresztül. Bekmambetov pedig szintén online, csak az 1200 kilométerrel odébb található Kazanyból dirigálta, hogy nagyjából minek kellene történnie a forgatókönyv szerint.

Az egyik probléma az volt, hogy a játékosok túl jók voltak. Túl hamar leszedték Pavelt

– mondta nevetve a Guardiannek adott interjúban Bekmambetov, aki régóta híve az innovatív megoldásoknak. A V2: Escape From Hell is eleve újító szándékkal készült, hiszen függőleges képarányban készül, hogy könnyebben nézhető legyen majd okostelefonon. A döntésnek a rendező szerint nemcsak kereskedelmi, de művészi oka is volt: „Egy olyan figuráról forgatok, aki soha nem adta fel – alig harminc kiló volt, amikor a fogolytáborból szabadult. Ez a film tehát a vertikálisról szól, az emberről, aki sohasem zuhant össze”

A légicsata forgatása Szentpéterváron. Fotó: Alexander Demianchuk/TASS/Getty Images

Timur Bekmambetov a szerzett hírnevet magának a 2000-es években szerzett nemzetközi hírnevet magának az Éjszakai őrség című orosz fantasyvel, majd a 2008-as akciófilm, a Wanted jelentette belépőjét Hollywoodba Angelina Jolie és James McAvoy főszereplésével. A klipesztétikát végsőkig feszítő rendezőnek azonban voltak nagy mellényúlásai is a későbbiekben: az Abraham Lincoln, a vámpírvadász és a Ben Hur-remake egyaránt elhasalt a pénztáraknál, szép lassan kiejtve őt a nagy amerikai stúdiók kegyeiből.

Bekmambetov azonban a háttérbe szorulva is megszállottan dolgozott a filmipar megújulásán. Saját cégével kidolgoztatott például egy Screenlife nevű applikációt, amelynek segítségével a filmkészítők a világ távoli pontjairól is tudnak egymással kommunikálni, így a rendező a különböző platformok összehangolásával képes instruálni a színészeit és a szakembereket. A virtuális tér szerinte egyre fontosabb része az életünknek, hiszen itt esünk szerelembe, itt találunk ki új ötleteket, itt áruljuk el egymást, tehát teljesen természetes, hogy a filmforgatás is részben átköltözik erre a síkra. Bekmambetov ötleteit eddig elég szkeptikusan fogadta a szakma, de reméli, hogy a filmipar jelenlegi válsága miatt nagyobb nyitottság lesz majd a kísérleti megoldások felé:

Ez a vírus egy igazán fontos történelmi pillanat. Fejlődnünk kell gazdaságilag, jobb üzleti modelleket felépíteni. És a politikai rendszer is átalakul – nincs több mellébeszélés!

– mondta a rendező, aki a háborús filmje közben már egy Mesék a Karanténból című filmbe is belekezdett, amely a világ minden részéről mutatna be történeteket a járványról.

Kiemelt kép: Alexander Demianchuk/TASS/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.