Kultúra koronavírus

Így segíthet a bajba jutott éttermeken és kávézókon

A koronavírus-járvány miatt a kávézók és éttermek már csak délután három óráig maradhatnak nyitva, utána kizárólag rendelni lehet egyes helyektől. Más esélye nem is maradt a konyháknak, így olyan éttermek is bekerültek a Wolt vagy a NetPincér rendszerébe, akiknek eddig nem volt a házhoz szállítás a profiljuk.

De ez a megoldás sem elég, és sokan pláne nem kiesnek ebből a körből: a kávézóknál nem opció például a rendelés. Jókuti András Facebook-oldalán jelent meg először azonban egy olyan kezdeményezés, hogy

ajándékutalvánnyal segítse a vendéglátóhelyeket, aki teheti. 

A #mentsdmegazéttermet hashtaget lehet használni, és egy nyilvános csoport is létrejött a kezdeményezés népszerűsítésére.


Az Espresso Embassy nevében a tulajdonos, Várady Tibor írta ki, hogy minél többen fogjanak össze:

Annak érdekében hogy átvészeljük a koronavírus következtében előállt helyzetet, és megpróbáljuk együtt tartani az egész csapatot, rendkívüli ajándékutalványokat hozunk forgalomba. Kérjük utalj nekünk 1000, 2000, 10000 forintot, vagy bármely szabadon választott összeget, amelyet a vírus által okozott veszélyhelyzet után fogsz nálunk lefogyasztani, amikor a dolgok nagyjából visszakerülnek a rendes kerékvágásba. Ez tehát egy időzített ajándékutalvány.

Az ajándékutalványon túl nem árt figyelni az alábbi cikkünk listáját, hogy melyek azok az éttermek, amik mostanában házhoz szállítást indítanak el.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Sok étteremnél a fennmaradás a tét, és a házhoz szállítás az egyetlen remény
Az éttermek maximum délután háromig lehetnek nyitva, de házhoz szállítaniuk később is szabad. Óriási bajba került a vendéglátás, sorra zárnak be a helyek, az életben maradáshoz valóban sokat segíthet a rendelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik