Kultúra

Tarlós szerint különös, hogy senki nem szólt neki Eszenyi miatt

Különösnek tartom, hogy az elmúlt csaknem tíz esztendőben, amíg Budapestet vezettem, egyszer sem érkezett semmiféle észrevétel Eszenyi Enikő munkásságával, vezetői stílusával összefüggésben

– mondta Tarlós István a hvg.hu-nak azt követően, hogy a Vígszínház több volt társulati tagja is nyilatkozott arról, hogy Eszenyi Enikő vezetése alatt kialakult színházi helyzetről.

Kovács Patrícia: Velem lehet kiabálni, de amit Eszenyi Enikő csinál, az túlmegy minden határon
A színésznő mellett a petícióhoz csatlakozók közül még ketten megszólalnak arról, hogyan vezeti Eszenyi Enikő a Vígszínházat.

A volt polgármester közölte, hogy furcsállja, hogy „javarészt olyanok szólalnak meg, akik már évek óta nem dolgoznak a Vígszínházban, így „visszafelé beszélnek sérelmekről, amelyek állítólag őket érték, miközben korábban is megtehették volna.”

Mondom mindezt úgy, hogy korábban Eszenyi Enikőt úgymond tőlem féltették sokan

– tette hozzá Tarlós, akinek meggyőződése, hogy a kritikák hátterében az áll, hogy Eszenyi nem vett részt a budapesti színházak függetlenségének védelméért meghirdetett tüntetéseken.

Az ügy azután indult el, hogy hétfői cikkünkben a Vígszínház két volt dolgozója számolt be megalázó élményeiről, és a színházban uralkodó „toxikus hangulat”-ról. Ezt követően állt ki közös nyilatkozatban számos elszerződött társulati tag a megszólalók mellett, a Főváros pedig vizsgálatot rendelt el az ügyben

Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik