A Kisasszonyok legújabb, Greta Gerwig-féle feldolgozása számos okból egészen kiváló, és az indokok hosszú sorában az egyik legfontosabbat úgy hívják: Amy March. Ő a legfiatalabb March-nővér Louisa May Alcott regényében, és a legkevésbé szimpatikus is, a szerző minden erőfeszítésének dacára. Alcott archaikus nyelvezetében elvész, ahogy a történet előre haladtával megpróbálja a hiú és nagyravágyó kislányt kifinomult, érett és szinte bölcs hölggyé fejleszteni, ám Greta Gerwig forgatókönyve megtisztította a sallangoktól a karaktert, és kidomborította személyisége mélységeit, érthetővé tette motivációit. (A filmről itt írtunk bővebben.)
Az viszont már nem csupán a forgatókönyvön vagy a rendezésen múlt, hogy Amy belső világa átélhető lett, hogy együtt éreztünk vele vívódásaiban, és hogy elhittük – amit a könyvnek nemigen –, hogy az a bizonyos szerelem tényleg valódi: mindez Florence Pugh érdeme, aki úgy töltötte meg élettel Amy March figuráját, hogy nemcsak hittünk neki, meg is szerettük. Ez önmagában is bravúr, kapott is érte egy sor fontos jelölést, ráadásul ez csak az egyik volt Pugh tavalyi nagy dobásai közül: a Kisasszonyok mellett a Szikla-féle pankrátor-mozinak, a Családi bunyónak és az év legbizarrabb horrorjának, a Fehér éjszakáknak is ő volt a női főszereplője. Egy kosztümös klasszikus úrihölgye, egy bulis bunyófilm tramplija és egy őrület szélére sodort, gyászoló horrorhősnő – amíg a kedves olvasó elmereng a még mindig csak 24 éves Pugh alakításainak sokszínűségén, nézzük, hogyan jutott idáig.
Florence Pugh – akinek vezetéknevét „pjú”-ként ejtik – kreatív energiák kellős közepébe született Oxfordban: édesanyja táncos és tánctanár, édesapja éttermeket vezet, és a család mind a négy gyermeke érdeklődött a színjátszás iránt. Florence a harmadik a sorban, és bár kétségkívül ő emelkedett leggyorsabban és legmagasabbra, mégis felnéz a testvéreire. Bátyja, Toby Sebastian többek között a Trónok harca Trystane Martelljeként ismert, és Pugh neki köszönheti, hogy a szakma belső szabályaival felvértezve került a filmezés közelébe. Nővére, Arabella Gibbins pedig komoly színpadi karriert épített, ráadásul ő az, aki tanulta is a színészmesterséget. Florence beteges gyerek volt, egy tracheomalacia nevű betegség miatt rendszeresen összeestek a légútjai, és asztmás tünetei is voltak, így a család néhány évre Spanyolországba tette át a székhelyét,
A családi háttér ismeretében nem csoda, hogy már hat-hétévesen rendszeresen játszott kisebb színpadi produkciókban – egy alkalommal például Szűz Máriát alakította yorkshire-i akcentussal –, ugyanakkor a tényleges gyerekszínészsors elkerülte: első filmszerepét a legelső castingján szerezte, amikor már majdnem nagykorú, tizenhét éves volt, és ha az iskoláin múlik, nem lett volna a szerepből semmi. Pugh ugyanis tősgyökeres oxfordiként elitiskolákba járt, a Wychwoodba, majd a St Edward’s-ba, mely egyebek mellett olyan színészeket nevelt ki, mint Sir Laurence Olivier vagy Emilia Clarke. Ezzel együtt, amikor Florence tizenhét évesen megkapta az említett első filmszerepét, az iskolában inkább lebeszélték volna róla – ami sokkolta Pugh-t, de nem igazán hatotta meg, mert elfogadta a szerepet. Milyen jól tette: ez volt ugyanis a 2014-es Eszmélet (The Falling), ami, ha önmagában nem is volt egy bitang erős alkotás, felhívta a világ figyelmét rá, és az akkor már a Trónok harcával valamelyes ismertségre szert tett Maisie Williams mellett kivívta a szakma elismerését is: a Londoni Filmintézet és a Londoni Filmkritikusok Köre is a legjobb új brit színésznőnek jelölte.
A következő évben mindjárt megpróbálta a tengerentúli karriert is: a Studio City című tévésorozat pilotjában szerepelt Heather Grahammel és Eric McCormackkel, és azt rebesgették, a pilotból sok-sok évados teljes sorozat is lesz majd.
Ez volt az első alkalom, hogy Amerikában jártam. Óriási dolognak éreztem, úgy volt, hogy egy tévésorozatban szerepelek majd hollywoodi sztárokkal, jó eséllyel a fél életem ezzel telik majd el. Pontosan ezt akartam elérni a szakmámban, és úgy tűnt, sikerülhet már a második munkámmal
– mesélte Pugh a Guardiannek. Aztán máshogy alakult a dolog, és a csalódás csaknem eltérítette a filmes karrierről: amint megkapta a szerepet, közölték vele, hogy így és így kell kinéznie, magyarán, fogynia kell, ami önmagában sem győzte meg arról, hogy biztosan jó lenne-e neki a hollywoodi karrier, ráadásul a sorozatból sem lett végül semmi. Pugh pedig elhatározta, nem megy addig Los Angeles közelébe, amíg nem tudja, hogy pontosan mit képvisel.
Azt figyeltem meg, hogy Hollywoodban, ha úgy érkezel, hogy ordít rólad, ki vagy, imádni fognak érte, viszont ha úgy mész oda, hogy nem tudod, mit képviselsz, akkor úgy tekintenek rád, mint egy vászonra, és azzá alakítanak majd, akire szükségük van. Megesküdtem, hogy nem megyek vissza, amíg nem tudom, mit képviselek. Aztán a Lady Macbeth-ben megdicsértek, amiért normális a fenekem, én meg úgy voltam vele, hogy oké, nyilvánvalóan ez vagyok én, és ezt fogom képviselni. Nem akarom, hogy folyamatosan azt érezzem, meg kell változtatnom magam, vagy a rólam alkotott képet. Szerencsére úgy neveltek, ahogy, és tudom, hogy a kinézettel kapcsolatos nyomasztás butaság
– nyilatkozta.
Az említett 2016-os Lady Macbeth-ben ugyanis teljesen meztelen jelenete is volt, így nem igazán maradt sok titok a testét illetően – amivel ő teljesen rendben is van, sosem értette, miért az a szenzáció, ha egy filmben kivillan egy fenék vagy egy pénisz. A Lady Macbeth-ben nyújtott alakítására nem is a meztelensége miatt figyeltek fel: a kritikusok ismét emlékeztették a közönséget, hogy Florence Pugh-ra érdemes odafigyelni, és egy sor jelölést, illetve díjat kapott a szerepért, többek között a brit független filmesek díját a legjobb női főszerepért. Ekkorra már tucatszám cikkeztek Pugh emelkedő csillagáról, amit a szerepek egyre növekvő száma is jelzett: 2017–2018-ban annyit dolgozott, hogy az két színésznőnek is elég lett volna. Először a The Commuter: Nincs kiszállás című Liam Neeson-akciófilmben szerepelt, majd Cordeliát alakította a Lear király egy tévéfilmes adaptációjában, éspedig Sir Anthony Hopkins oldalán, és hogy legyen még egy kosztümös szerepe, a Netflix Törvényen kívüli király című produkciójában Chris Pine mellett láthattuk, de belefért egy borzalmas horrorfilm (Malevolent), valamint egy minisorozatos szerep is. Ez utóbbi John Le Carré regényéből, a Kettős szerepben (The Little Drummer Girl) című kémsztoriból készült, Pugh pedig annak ellenére továbbra is szerették a kritikusok, hogy magától a sorozattól nem voltak elájulva.
A 2018-as év után nem meglepő, hogy a Forbes 2019-ben beválogatta Pugh-t a szokásos 30 under 30 listájára, melyre a legbefolyásosabb 30 év alatti alkotókat gyűjti össze évről évre. A lap szerzői ekkor már alighanem pontosan tudták, hogy 2019 még inkább Florence Pugh éve lesz. Bár a színésznő eredetileg pihenést tervezett a sorozat munkálatait követő nyárra, végül nem tudott nemet mondani Ari Aster ajánlatára, amikor az ügyeletes horroristen megkereste azzal, hogy neki adná a Fehér éjszakák (Midsommar) női főszerepét. Így keveredett Florence hazánkba, ahol a filmet forgatták – és ahol egyébként, a Guardian fentebb idézett riportja szerint, finoman rendre utasított egy pincért, aki nem volt túl kedves vele és kollégáival – köztük Timothée Chalamet-val – a New York kávéházban. Ez persze csak közjáték, a tulajdonképpeni munka eredményét pedig mindenki láthatta, aki elég bátor volt, hogy megnézze Aster bizarr hangulatú horrorját. Itt Pugh egy brutális tragédia gyászával küszködő nőt alakít, aki egy svéd pogány ünnepélyen gondolta kiheverni fájdalmát, ám a történtek finoman szólva is inkább gyarapítják traumái sorát.
Jóval könnyedebb hangvételben, de aligha kevesebb kihívással kecsegtetett a szintén tavaly mozikba került Családi bunyó (itt írtunk a filmről), melyben Pugh egy olyan fiatal nőt alakít, akinek minden álma betörni a pankráció csúcsligájába. A kicsit családi, kicsit sportfilm nem az évezred drámai alkotása ugyan, ám tüneményesen szórakoztató, érezhető benne szerelemprojekt mivolta – a filmet Dwayne Johnson produkciós cége jegyzi, és ő maga is feltűnik benne –, Pugh pedig különösebb erőlködés nélkül hozta ezt az önironikus, trampli karaktert annak ellenére, hogy nagyon különbözött korábbi szerepeitől. És bár sokat dicsérték ezért és a Fehér éjszakákért is, a tavalyi nagy dobás kétségkívül a Kisasszonyok volt.
Greta Gerwignek meg kellett harcolnia azért, hogy Pugh lehessen a film Amyje: a Kisasszonyok ugyanis olyan elit szereposztással készült, hogy kellett némi meggyőző erő, hogy a remek hírű, de azért mégis csak új arcnak számító Pugh legyen a negyedik March-lány. Gerwig pontosan tudta, hogy olyan színésznőre van szüksége, aki épp annyira karizmatikus, mint Saoirse Ronan, aki a filmben Jo szerepét játssza, és akivel Amy folyamatos feszült rivalizálásban van, így nem engedett a dologból. Meggyőzte őt Florence tehetsége és az az önbizalom, amivel a saját testét viseli – itt fizetődött ki, hogy hősünk nem hagyta magát beletörni a hollywoodi testképpel járó lelki nyomorúságokba.
Megkértem, hogy vegye fel magát videóra, hogy meg tudjam mutatni (a Sony képviselőinek – a szerk.), hogy ő pontosan az, akire szükségem van, kőkemény mozisztár és csúcskategóriás színésznő. A felvétel gyakorlatilag ugyanazt az alakítást tartalmazta, amit aztán a végleges filmben láthattuk Amyként. Az egészet kitalálta teljesen
– mesélte Gerwig a szereposztásról a Hollywood Reporternek. Hogy mennyire, arról cikkünk elején már szó esett, az alakításért Florence Pugh-t Oscarra jelölték, a gálán pedig kétségkívül Pugh volt a legboldogabb vendég: teli szájjal nevetve látványosan élvezte az egészet, és közösségi oldalaira még napokkal később is hitetlenkedve posztolt arról, alig hiszi el, hogy a szüleivel tényleg az Oscar-gálán járt. A díjat ugyan végül elhozta előle Kisasszonyok-beli édesanyja, Laura Dern a Házassági történettel, de ez nem kisebbíti Pugh alakítását Amyként, amit egyszerűen nem szabad kihagyni.
Már csak azért sem, mert Florence Pugh nevét hamarosan az irodalmi klasszikusok mellett a Marvel-szuperhős mozikhoz is kötni fogjuk: a hamarosan érkező Fekete Özvegyben ugyanis Scarlett Johansson első számú, egyenrangú partnere a vásznon Florence Pugh lesz. Ugyanakkor Pugh szerint a film nem igazán fog hasonlítani a tipikus szuperhősfilmes hangulatra, ugyanis két sokat szenvedett, kőkemény nő (ő és Johansson, ugye) körül forog, és az öngyógyítási folyamatukról mesél majd.
Ha ezekre a filmekre, ezekre a figurákra gondolsz, akiknek szuperhősöknek kellene lenniük, mikor látsz fájdalmat, és mikor látod azt, hogy mi kell a szuperhőssé váláshoz?
– firtatja Pugh, aki most már, hogy a film forgatási munkálatai októberben lezárultak, tényleg szünetet akar tartani. Már ha nem érkezik egy olyan felkérés, hogy minden barát, családtag és ügynök javaslata, illetve saját józan belátása ellenére sem bír neki ellenállni.
Kiemelt kép: Robyn Beck / AFP
