Kultúra

Soltész Rezső jobban van, és újra dolgozik

A zenész még tavaly decemberben került kórházba, és akkor úgy tűnt, márciusban már ismét színpadra áll. A 50+ éves a Táncdalfesztivál nevű rendezvényt lemondta, majd kiderült, hogy egészen nyárig nem láthatja énekelni a közönség. Orvosai tanácsára hosszabb pihenőt tart.

A Bors viszont most megkérdezte Soltész Rezsőt az állapotáról, és elmondta, hogy minden rendben van.

Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok! Elfáradt a szívem, de most új erőre kapott és mára kimondhatom, hogy az egészségem abszolút rendben van

– nyilatkozta a lapnak, és hozzátette, hogy bár nyárig nem koncertezik, dolgozik egy lemezen, és készül a visszatérésre.

Addig is olvassa vissza két évvel ezelőtt készült interjúnkat az énekessel, amiben a legnagyobb slágeréről, a Szóljon hangosan az énekről is mesélt:

Ebből volt még annak idején a Corvina zenekarral egy óriási vitánk, amikor már ezredszerre játszottuk az Egy viharos éjszakán című slágert, és a többiek már mondták, hogy hagyjuk, én meg mondtam, hogy nem hagyjuk. Ez egy ilyen dolog, a Rolling Stones sem hagyhatja ki a „Getnót” vagy a Paint It Blacket. Az még mindig fantasztikus érzés, hogy a közönség milyen boldog, ha hallja. És az is fantasztikus, hogy még mindig hívnak fellépésekre ennyi idősen is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ebben a helyzetben nem üresek a napjaim. Nagy kunsztot már nem kell kitalálnom, meg új dalokat sem kell írnom: vagyok én, aki az előadó vagyok, és tudok közvetíteni valamit, amit a közönség befogad, és ez egy nagy ajándék.

Rezsőkém, az énekes az a Komár, te csak gitározzál!
Soltész Rezsőből a Táncdalfesztiválon lett népszerű énekes, ezért nem kérdés, hogy szombaton fellép az 50 éves Táncdalfesztivált ünneplő koncerten. A 72 éves énekest arról kérdeztük, tényleg a Szóljon hangosan az ének mentette-e meg a karrierjét, és hogy nyugaton is zenész lett volna-e belőle.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik