Kultúra

A vagon oldalán ott szerepelt a végállomás neve: Auschwitz

Eddy De Windnek, a holland zsidó orvosnak az elementáris vágy segített túlélni Auschwitzot, hogy utána elmesélhesse a világnak mindazt, amit látott, így az soha ne ismétlődhessen meg. Memoárját már a haláltáborban elkezdte írni, az SS-től lopott jegyzetfüzetbe. A háború után ki is adták Hollandiában, de közönybe ütközött az inkább a jövőbe tekintő országban. Hetvenöt évvel a holokauszt lezárulása után végre huszonnyolc nyelven, köztük magyarul is megjelenik a könyv, ám ezt ő már nem élhette meg, így az Auschwitz, végállomást a szerző fia, Mercher De Wind mutatta be Budapesten. Az eseményen a kormány is képviseltette magát, vita is lett belőle, hogy Magyarország vajon hogy áll a felelősségvállalással.

Az 1916-ban született Eddy De Wind már kiskora óta orvos akart lenni, de a német megszállás ezt az álmát is majdnem derékba törte: a tanárai segítségével gyorsított tempóban tehette le vizsgáit 1941-ben, így ő lett az utolsó diák, aki zsidóként diplomát kaphatott a Leiden Egyetemen. Ezt követően volt olyan terve is, hogy Svájcba menekül a nácik elől, de végül maradt Hollandiában, és miután édesanyját elhurcolták Westerborkba, önként jelentkezett orvosnak a legnagyobb hollandiai gyűjtőtáborba. A megállapodás az volt, hogy önkéntes bevonulásáért cserébe édesanyja is Westerborkban maradhat, ám odaérkezve szembesült azzal, hogy anyját, sok ezer zsidó sorstársához hasonlóan, már tovább is szállították Auschwitzba. Onnan nem is tért vissza.

A gyűjtőtáborban azonban történtek váratlan találkozások is: Eddy itt ismerkedett Friedellel, a 18 éves ápolónővel, akivel egymásba szerettek és össze is házasodtak a fogságban. Abban bíztak, hogy maradhatnak, de 1943 szeptemberében együtt terelték őket a vonatra. „A vagon oldalán ott szerepelt a végállomás neve: Auschwitz” – ahogy Pécsi Tibor történész felidézte bemutatón, utalva a kötet címére.

Életben kell maradnom

A memoárban az olvasható, hogy mi mindent látott és élt át Eddy De Wind a következő két és fél év során a holokauszt szimbólumává váló haláltáborban. A kötet különlegessége, hogy mindezt nem évekkel vagy évtizedekkel később jegyezte le, hanem még ott, a lágerben. A szövegen érződik is a sürgősség és egyfajta küldetéstudat, hogy itt valami olyasmiről van szó, amiről egyáltalán nem akar beszélni, de muszáj. Hiszen ez a cél volt az, ami életben tartotta koncentrációs táborban. Pedig akkor is megkísértette az öngyilkosság gondolata, amikor a felszabadulás utáni napokban felmászott egy, a táborhoz közeli toronyba, és lenézett onnan. Így idézi fel a pillanatot:

Balra Birkenau terült el előtte. Óriási volt. Még innen is, ahol az egész világ a lába előtt hevert, ahol a tekintete a végtelenbe ért, még innen is óriásinak tűnt Birkenau. Óriási is volt valamikor. Démoni méretű munkát végeztek itt. Ezen a helyen több embert öltek meg, mint a világon bárhol. Semmivel sem összehasonlítható precizitással létrehozott megsemmisítőrendszer uralkodott itt. De ez sem működött tökéletesen. Különben nem állhatna itt, nem is élne. Miért él? Mi jogosítja fel, hogy éljen? Mennyivel jobb ő, mint a meggyilkolt milliók? Mérhetetlen gonosztettnek érezte, hogy nem osztozott a többiek sorsában. De eszébe jutottak a No Pasarán-beli lány szavai: »Életben kell maradnom, hogy mindezt elmondhassam, mindenkinek elmondhassam; hogy meggyőzzem az embereket, hogy mindez igaz.«

Az íráshoz persze kell papír és írószerszám is, de ezt sikerült ott szereznie. Eddy ugyanis elrejtőzött, amikor a szovjetek közeledtével a nácik elindították a halálmeneteket Németország felé, de pár nappal később visszatért, és szinte még szörnyűbb állapotok fogadták, mint előtte. Nem volt élelem, gyógyszerek, és közben több ezren haldokoltak a táborban. Az SS egyik irodájában talált magának egy jegyzetfüzetet, olyat, amiben a németek az adminisztrációt vezették, hogy kit lehet még dolgoztatni, és ki megy a gázkamrába. Ebbe kezdte el leírni a történteket.

Eddy De Wind. Fotó:Jeroen Van Amelrooij

Mikor megérkeztek az oroszok, és hoztak gyógyszereket is, belépett a szovjet hadseregbe orvosként, így nappal betegeket gyógyított, esténként pedig a priccsen ülve írt három hónapon át. Eddy De Wind abban különbözött nagyon a túlélők többségétől, hogy azonnal tudott mesélni a borzalmakról, míg sokan olyan mélyre fojtották el a traumát, hogy hosszú évtizedekbe telt, mire akár a családtagjaiknak beszélni tudtak erről.

Persze az Auschwitz, végállomásban is világosan tetten érhető az eltávolítás szándéka: a szöveg egyes ugyanis szám első személyben indul, de pár oldal elteltével váratlanul E/3-ba vált, és a fiktív Hansról mesél tovább, aki persze valójában Eddy. Fiának, Melcher De Windnek elmondta, hogy képtelen volt önmaga történeteként folytatni, ahhoz túl közel voltak az emlékek, ezért választotta ezt a megoldást. Melcher emlékszik, hogy sokat mesélt nekik apja gyerekkorukban a haláltáborról, mert úgy vélte, bármilyen szörnyűek ezek a dolgok, ha nem mondjuk el őket, a gyerekek még szörnyűbb dolgokat képzelnek, mint ami a valóságban volt.

Auschwitz a konyhaasztalnál

„Nem is tudott minderről úgy beszélni, mint most, hanem csak olyankor, amikor nem kellett szemtől szemben állnunk. Autóvezetés közben, vagy mikor az erdőben sétáltunk. Sosem nézett rám közben” – mondta el a bemutató után készült interjúnkban Melcher De Wind, aki az eseményen arról is beszélt, hogy apja a traumától egész életében nem szabadult, nagyon súlyos lelki betegségekben szenvedett és többször is kórházba került élete folyamán. Eddy pszichiáterként is ezekre a traumákra szakosodott, számos túlélőt kezelt, elsők közt foglalkozva a koncentrációs tábor-szindrómával és annak gondolatával, hogy a súlyos traumák átöröklődhetnek az áldozatok leszármazottaira.

Kimondva vagy kimondatlanul, de Melcherék egész gyerekkorát beárnyékolta az apjuk által elszenvedett hatalmas trauma.

Anyám azt szokta mondani, hogy Auschwitz nálunk mindig ott ült a konyhaasztalnál

– mondta Melcher, aki úgy emlékszik, hogy a félelem és a fájdalom légkörében nőttek fel testvéreivel. Arra a kérdésre, hogy második generációs áldozatként neki hogy sikerült feldolgoznia fel a holokauszt rettenetét, így felelt: „Nem szeretem azt a szót, hogy második generáció. Mi olyan emberek gyerekei vagyunk, akik túlélők és nagy traumákkal küszködtek, ezért nehéz felépítenünk a saját életünket. Én is talán csak apám halála után tudtam elkezdeni kifejleszteni önálló személyiségemet.”

Mivel apjának gyakorlatilag minden hozzátartozója meghalt a holokausztban, mindig is a többi túlélőre tekintett tágabb családjaként. Így van ezzel Melcher is, aki külön üdvözölte a könyvbemutatóra eljött magyar túlélőket, alig várva, hogy beszélgethessen velük.

Hiába volt Eddy De Windé az egyik első Auschwitz memoár, mostanáig nagyjából ismeretlen maradt. Ugyan 1946-ban megjelentette egy kis holland kiadó, de az újjáépítés lázában égő társadalom nem volt kíváncsi rá. Melcher szerint a hollandok inkább a jövőbe tekintettek, és nem akartak „panaszkodó zsidókat” hallgatni a holokauszt rémtetteiről. Még külön gúnynevük is volt az ilyen visszaemlékezésekre: „szögesdrótos irodalomnak” csúfolták. A ’80-as évek elején, amikor újra éledezni kezdtek Európában a szélsőséges hangok, Eddy még egy kísérletet tett a könyv kiadására, de ekkor is érdektelenség fogadta, amibe belejátszhatott a kiadó csődje is. Melcher szerint az 1987-ben elhunyt apjának hatalmas csalódás volt, hogy nem volt képes több olvasóhoz eljuttatni a könyvet életében. A kézirat, az a bizonyos SS-jegyzetfüzet, azonban a család birtokában maradt, és a holokauszt végének 75. évfordulójához közeledve ismét megpróbálkoztak a kiadással. Ezúttal összejött: a könyv idén 28 nyelven jelenik meg, és közel száz országban forgalmazzák majd, köztük Magyarországon is.

Melcher De Wind. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Évtizedeket kellett tehát várni a közöny falának áttörésére, de olyan értelemben nem beszélhetünk megkésettségről, hogy az Auschwitz, végállomás most is nagyon érvényes üzenettel bír.

75 éve arról beszélünk, hogy Auschwitz soha nem ismétlődhet meg, ennek ellenére ma is rengeteg borzalom zajlik a világban. Túl gyakran politikai fogalmakban gondolkodunk a történtekről. Itt az ideje, hogy ezeket lehántva meghallgassuk azok személyes beszámolóit, akik átélték, és elgondolkodjunk rajta, hogy is volt ez lehetséges. Szerintem ez az egyetlen módja, ha el akarjuk kerülni, hogy még egyszer megtörténjen.

– mondta Melcher De Wind, aki szerint érthető, hogy az Auschwitzról való megemlékezés az emberiség sötétebb oldalát mutatja, de nem jó, ha mindig csak a gyűlöletről és a félelemről szól. „Most, hogy ennyi emberhez eljut ez a könyv, talán itt az ideje, hogy tanuljunk ebből, és felismerjük, hogy a gonoszság feneketlen mélységei és a borzalmak ellenére mindig ott van a remény, a szeretet és a szolidaritás, amire szintén képesek az emberek.” Ennek ellenére őt is aggasztja, hogy a holland társadalom egyre intoleránsabbá válik, bár vannak pozitív fejlemények is: a holland miniszterelnök például idén ismerte el először, hogy a megszállókkal együttműködő holland hatóságok is követtek el hibákat és bűnöket a holokauszt során.

A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár felszólalásán a magyar emlékezetpolitika is szóba került. A politikus már a beszéde elején egyértelművé tette, hogy kötelességének érezte eljönni, mert a magyar kormányok felelőssége „tagadhatatlan, vitathatatlan és megbocsáthatatlan” abban, ami 75 évvel ezelőtt történt, majd tételesen felsorolta a német megszállás előzményeit az 1920-as Numerus Clausustól a zsidótörvényekig, és még Veszprémy László Bernát Gyilkos irodák című könyvét is ajánlotta, ami részletesen taglalja a magyar közigazgatás aktív szerepét a holokausztban, nem kendőzve el az ezzel kapcsolatos valóságot.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

„Hozzátenném, hogy mi sem kendőztük el sose az azzal kapcsolatos valóságot, mindig megkövettük, és én is most megkövetem az áldozatokat a magyar kormány nevében. Mindig emlékezni fogunk, és mindig a történelmünk egyik, ha nem a legnagyobb, szégyenfoltjának fogjuk tartani” – mondta a helyettes államtitkár, előzékenyen hallgatva például a német megszállási emlékmű, vagy a Turul-szobor körül kialakult vitákról. Szóba hozta mindezt helyette is az ELTE néderlandisztika tanszékét évtizedeken át vezető Gera Judit, aki a közönségből reagált Szalay-Bobrovniczky beszédére, felhívva Melcher De Wind figyelmét arra, hogy a helyzet sajnos nálunk sem olyan egyértelmű, mint ahogy a helyettes államtitkár úr lefestette.

Magyarországon olyan emlékművek állnak, amelyeken a gyilkosok és áldozatok együtt szerepelnek, Magyarországon áll egy olyan emlékmű, amelyben Magyarország egy áldozatként van bemutatva, Magyarországon nyílt antiszemitizmus uralkodik, Soros György nevét felhasználva

– mondta, arra is emlékeztetve, hogy Hollandiában olyan ellenállási mozgalom is működött a megszállás idején, amilyen nálunk sosem. A politikus ekkor már nem volt jelen, hogy reagáljon, Melcher De Wind pedig csak annyit mondott, hogy nem ismeri a magyar politikai kontextust, de azt szeretné leszögezni, hogy Soros Györgyöt egy hősnek tartja, aki védi a humanizmust és a demokráciát.

„Úgy látom, hogy egyre kisebb az elfogadás a másfajta emberek iránt. Már apám is arról írt a könyvben, hogy a növekvő társadalmi feszültségek gerjesztik a félelmet az emberekben, akik aztán elkezdenek bűnbak után nézni. Hollandiában és a világ más részein is mintha újra ezt látnánk” – mondta Melcher.

Az SS-től lopott jegyzetfüzet. Fotó: Athenaeum Kiadó

Eddy De Wind szabálytalan memoárja a holokausztirodalomhoz is új árnyalatokat adhat. Az Auschwitzról szóló beszédmódnak kialakult egy hagyománya, de ez a visszaemlékezés olyan korán született és merült is feledésbe, hogy sem rá nem hathatott, sem ő nem hathatott erre a hagyományra. Szabó Tibor Benjámin, a könyvet gondozó Athenaeum kiadó ügyvezető igazgatója szerint ezért több ponton eltér a megismert Auschwitz-képtől. Persze árnyalatokról van szó, nem az alapjelenségekről.

Például az SS munkájáról, akiket hagyományosan úgy ismerünk meg, mint akik egy német, hidegfejű precizitással gyártják a halált Auschwitzban. A könyvben felbukkanó SS-keretlegények azonban egyáltalán nem ilyenek. „Nem értenek semmihez, még ahhoz sem, amit el akarnak érni. Csak a szlogenek szintjén pontosak és szervezettek, de egyébként ilyen lumpen senkiházik, akik körülöttük vannak, akik a saját tehetetlenségüket, és hozzánemértésüket fedik el azzal, hogy reggeltől estig ütlegelik a fogvatartottakat, miközben a másik táborban folyik az emberek szisztematikus megsemmisítése” – mondta Szabó, és a Balázsovits Lajos által felolvasott részlet tökéletesen aláhúzta ezt a vetületet, ahogy a frusztrációk ördögi körének szociálpszichológiáját is:

Mindenhol ez volt a náciknál. Az SS-ek ordítottak mindenkivel, a blokkfelügyelőkkel is, a blokkfelügyelők szintén ordítottak és vertek mindenkit – a lengyeleket is –, a lengyelek pedig a leggyengébbeket választották ki, hogy velük ordítozzanak: ez volt Hans és egy Leib nevű lengyel zsidó.

 

Ők nem szóltak vissza. Hans érezte, hogy a lengyelek csak azért ordítanak, hogy levezessék a feszültséget, mert velük is ordítoznak. A Führer ordított a tábornokaival. Ők ezt kibírták, mert ők ordibálhattak a tisztjeikkel. A tisztek pedig a katonáikkal ordítoztak. Mint egy jó billiárdgolyó, mely megáll, ha nekiütközik egy másik golyónak, úgy nyugodtak le a katonák, miközben ordítoztak és ütötték verték a foglyokat.

 

A blokkfelügyelő verte a lengyeleket, a lengyelek verték Hansot. Így ért a Führer ütése Hanshoz, és onnantól már veszélytelen volt, mert Hansnak tehetetlen kiszolgáltatottságában nem volt kit ütnie.

Az Auschwitz, végállomás – Egy túlélő naplója a haláltáborból című könyvet itt tudja megnézni, a rendezvényt az Athenaeum kiadó és az Élet Menete Alapítvány közösen szervezte.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.