Kultúra

Nem a genetika miatt vagyok túlsúlyos, és erről papírom is van

Nem mondom, hogy szívvidító a dolog, de legalább kiesett egy ürügy. Tudományos alapú életmódváltás DNS-teszttel, avagy mi az a sportgenetika, és mire jó?

Gyerekkorom óta küzdök a túlsúlyommal, ami változó sikerű divatdiétákat jelentett kamaszkortól kezdve, majd jóval informáltabb, tudatosabb kísérleteket a teljes életmódváltásra a húszas éveim óta. Teljes kudarcnak azért nem mondhatók ezek, mert sikerült fogyni velük, ideig-óráig tartottam is a súlyom, de a kilók mindig visszajöttek. Persze tudom, hogy dönthetnék úgy is, hogy küszködjön ezzel a fene, én most már így maradok, hisz van már testpozitivitás, sőt, úgynevezett „fat acceptance” (kb. kövérség elfogadása) mozgalom is, sőt az igazi elhízás a tengerentúlon az én testsúlyom kétszeresénél kezdődik, de ezek egyike sem nyugtat meg. Túl sokat olvastam a témában ahhoz, hogy el tudjam altatni a saját aggodalmamat: a túlsúly betegség, és újabb betegségeket szül, ezt pedig nem akarom. A dolgot nehezíti, hogy jelenleg egy mozgásszervi betegség miatt az érdemi testmozgástól el vagyok tiltva, így amíg ez meg nem oldódik, marad a diéta, és az, hogy jobb híján tovább tájékozódom arról, hogy vajon hogyan lehet kicselezni a friss tanulmányok szerint legyőzhetetlen elhízást.

Ebben a folyamatban találkoztam egy sportorvossal, aki az egészség, a sport, az életmódváltás egy kevéssé ismert, tudományos aspektusát világította meg előttem. Dr. Gógl Álmos gimnáziumi osztálytársával, az igazságügyi genetikus Dr. Tánczos Balázzsal 2018 januárjában alapította meg a Sportgenetika Kft.-t, melynek tevékenységét – ilyen beszédes cégnévvel – aligha kell magyaráznom: a sport és a genetika kapcsolatát vizsgálják meg és elemzik egy teljesen egyszerű DNS-teszt segítségével.

Maga a teszt erősen Helyszínelők-élmény: adott egy egységcsomag, melynek legfontosabb eleme egy steril pálcika steril vattával a végén – ez a megtévesztésig hasonlít egy teljesen hétköznapi fültisztító pálcikára. Ezt a pálcikát a doktor úr körbedörgöli a szájüregemben – ez egyébként kissé szokatlan élmény egy kávéházi beszélgetés során, de mindent a tudományért –, majd a nyálkahártyáról vett mintát rejtő pálcikát egy konzerváló folyadékba teszi. Ezután az egész pakk elutazik egy minősített laborba, ott kivonják a mintából a DNS-em, majd a teljes génkészletből meghatározzák azokat a géneket, amelyek kapcsolatban állnak a sportteljesítménnyel, étrenddel és az egészségmegőrzéssel. Körülbelül negyven ilyen génről tud jelenleg a genetika, amely Dr. Gógl szerint a közeli jövőben akkora robbanás előtt áll, mint néhány éve az informatika.

Amikor én az egyetemen elkezdtem foglalkozni a témával, még csak sejtettük, hogy van valami kapcsolat a genetika és a sportteljesítmény között, aztán ezt elkezdtük vizsgálni az élsportolókon, ma pedig már teljesen konkrét gyakorlati felhasználásra is alkalmasak ezek a tesztek, az emberek be tudják építeni a mindennapi életükbe az eredményeket. Egyre több génről tudjuk már biztosan állítani, hogy mire használható, és ez nem csak a sport és a jóllét területén igaz. A jövő az, hogy a gyógyszerek hatásmechanizmusát is genetikai alapokra fogják helyezni, akár olyan szintig is, hogy egy vérnyomáscsökkentő miért működik az egyik embernél, és miért nem egy másiknál. De az onkológia területén is óriási a fejlődés, a genetikai célzás révén, megfelelő adatbázis birtokában már azt is egyre biztosabban meg tudják mondani, hogy melyik terápia milyen tumorfajta ellen hatásos.

Szerinte alig néhány év, és mindenki a génekről fog beszélni – ennek előjelei már most is láthatók. A CRISPR-technológiáról cikkek százai születnek, nagyot mennek a tesztek, melyek a felhasználók génjeiben felbukkanó nemzetiségjegyeket mérik, néhány éve Angelina Jolie egy genetikai teszt eredményétől megijedve döntött úgy, hogy a mellrákot megelőzendő eltávolíttatja a melleit, a Netflix nemrég kihozott egy dokusorozatot a témában, itthon pedig nemrégiben több SMA-s kisgyerek kapcsán került be a köztudatba a téma.

E folyamat részeként a sportgenetika is villámgyorsan fejlődik, már ma is sci-fibe illő részleteket tudnak meghatározni arról, hogy például rövid- vagy hosszútávú teljesítményre alkalmasabb-e a testünk, mennyire és mely testrészeink sérülékenyek, milyen életmódbeli tényezőkre érdemes kiemelten figyelni – hogy konkrét legyek, papírom van róla, hogy literszám nyakalhatom a kávét, akkor sem lesz bajom tőle, cserébe az alkohollal jobb csínján bánnom, mert ronda és makacs macskajajt okoz. Ez utóbbit egyébként empirikusan is tudom igazolni.

Ha a génszerkesztés már általános, akkor miért kerül egy beteg gyerek felépülése százmilliókba?
A génmódosítás már rég nem sci-fi fantázia, hanem a jelen valósága, de a hatásokat gyakorlatilag lehetetlen felmérni. A Netflix kihagyhatatlan dokusorozattal mesél minderről.

Ide kapcsolódik a sportgenetikai tesztelés egyik fontos tanulsága: csodálatosan izgalmas dolog belelátni abba, mit hoztunk a génjeinkkel, és bár kétségkívül nagy ereje van a génállományunknak, de semmi nem jelent eleve elrendeltséget, hisz az életmód és a környezeti hatások jelentősége megkerülhetetlen. Amit kapunk, az gyakorlatilag a testünk működésének tematikus – a sportra, étrendre, életmódra fókuszáló – tervrajza, mely nem jelenti azt, hogy a gyengébb falakat ne lehetne megtámasztani, egyes szobákat kissé kitágítani, és így tovább. Ugyanilyen fontos az is, hogy nincsenek „előnyös” és „hátrányos”, „jó” és „rossz” génkombinációk.

Nem tudok rossz hírt mondani. Itt van például az izomösszetétel: ha valakinek kifejezetten gyors összehúzódásra alkalmas izomrostjai vannak többségben, az azt jelenti, hogy robbanékony lesz és hatékonyabb – ugyanakkor gyorsabban elfárad. Ha valakinek a „lassabb” izomrostjai vannak többségben, az ugyan lassabb lesz, de sokkal tovább bírja. Vagy lehet olyan is, hogy mindkét féle izomrost azonos arányban van jelen, akkor pedig mindkét irányban tud teljesíteni, de nem kiemelkedően. A genetikában nincsen jó és rossz, ez az evolúció természetéből adódik. Az evolúció mindig kettesre játszik, ha valami már túléli a környezeti hatásokat, akkor az megmarad, és ezeket a hatásokat többféleképpen lehet túlélni, azaz többféleképpen lehet adaptálódni is. A ritka kivételeket egyes betegségek jelentik, amelyek genetikailag kódoltak, de az már egy másik részterület.

Térjünk vissza kicsit a menetrendhez: a krimisorozatos mintavétel és annak laborba küldése után néhány hetes várakozás következik, amikor a teszteredmény visszaérkezik, a Sportgenetika szakértői kiértékelik, és összeállítanak belőle egy dokumentumot, amely részletesen tartalmazza az eredményeket, és a személyre szabott úgynevezett genetikai fejlesztési tervet. Ez a gyakorlatban egy csinosan tálalt pendrive-on lévő, több mint nyolcvan oldalas pdf-fájl, amely témák szerint – erő és állóképesség, legnagyobb felvehető oxigénmennyiség, edzés utáni regenerálódás, sérülési kockázat, a gének viszonya a szénhidrátokhoz, zsírokhoz, sóhoz, koffeinhez, alkoholhoz, laktózhoz és gluténhoz, méregtelenítés, oxidatív stressz, vitaminok és egyéb táplálékkiegészítők – csoportosítva halad végig a teszt eredményein. Igazi geek-simogató, a dokumentum ugyanis minden egyes faktornál röviden elmagyarázza, hogy az adott faktor hogyan működik, milyen génváltozatok lehetnek, majd leírja, hogy ebből nekem milyen jutott és az mit jelent.

Dr. Gógl Álmos. Fotó: Marjai János

A szöveg elég érthető, de nem kell egyedül értelmezni, ugyanis amikor a fájlt átvesszük, akkor egy hosszas konzultáción Dr. Gógl Álmos el is magyarázza a szövegben foglaltakat, illetve alapanyagcsere-mérés és teljesítménydiagnosztika is kérhető. A teljesítménydiagnosztikához futógépen, ellipszistréneren vagy szobabiciklin kellene gyakorlatozni egy ideig, amitől most az említett mozgásszervi probléma miatt el vagyok tiltva, így nekem csak alapanyagcsere-mérésem volt, ami kissé kellemetlen, de fájdalommentes, sőt alapjában véve pihentető élmény: az orvos az arcomra erősít egy szerkezetet, ami leginkább egy búvárkodáshoz használatos maszkra emlékeztet, elfed orrot-szájat, és gumiszalagokkal jó erősen felfeszül az arcomra. Ezzel a maszkkal a fejemen egy ágyon kellett heverészni és lélegezni negyedórát, mely idő alatt a gép mérte, amit mérnie kell.

Ezzel az eljárással azt vizsgálják meg, hogy a testem edzésmunka nélkül, csak a mindennapi tevékenységeket elvégezve mennyi kalóriát éget el. Ez azért fontos, mert ez az a szám, amihez érdemes szabni a diétát és a sportot, ha fogyni akarunk: ha például nekem egy átlagos napon 2000 kalóriát éget el a testem anélkül, hogy bármit edzenék, akkor két módon tudok fogyni: vagy kevesebb kalóriát viszek be, mint 2000, vagy végzek valamilyen edzésmunkát, amivel elégetek annyi kalóriát, hogy mínuszban legyek a végén. A fogyás képlete ugyanis önmagában nem bonyolult: ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit beviszünk, akkor fogyni fogunk, és kész – hogy ezt spéci étrenddel, életveszélyes zsírégetőkkel, vasak emelgetésével, kortárstánccal vagy futással érjük el, az már ízlés dolga.

Akárhogy is, mind a DNS-teszt, mint az alapanyagcsere-mérés ugyanarra a sanyarú következtetésre jutott: a genetikai adottságaimra nem foghatom a túlsúlyomat. Nem az van, amit eddig gondoltam, hogy a testem különösen rosszul reagál a szénhidrátra, és hízok attól is, ha egy croissant-ra csak rágondolok, és még csak az sem igaz, hogy extrém hízékony lennék. Épp ellenkezőleg: „vizsgált génváltozataid összesített eredményei alapján azok közé a szerencsés adottságú emberek közé tartozol, akik jól tolerálják a finomított szénhidrátok fogyasztását. Szervezeted meglehetősen lassan épít zsírszövetet” – áll a teszteredményeimben. Az alapanyagcserém is viszonylag magas számot mutat, azaz nem kellene extrém kalóriamegvonás a sikerhez, ahogy a doktor fogalmazott, minden speciális diéta nélkül, csupán rendszeres, „pihentető” testmozgással is tudnék fogyni.

Ez pedig nemes egyszerűséggel annyit jelent, hogy jellemzően nem csak gondolni szoktam arra a bizonyos croissant-ra: hiába a sok-sok magamra szedett táplálkozási-élettani ismeret, a szokásaim rosszak, és egész egyszerűen túl sokat eszem. Ez, kombinálva a mozgáshiánnyal, garantálja a hízást, és amíg ez a két tényező nem változik meg, addig ez a folyamat így is marad. Ha csak a génjeimen múlik, sosem hízok el, sőt, ami a hab a (kalóriacsökkentett) tortán, hogy a teszteredményeim alapján simán lehettem volna élsportoló is akár: génjeim mind a rövid-, mind a hosszútávú energialeadásra képesek, erő- és állóképességi sportokra is alkalmas a testem, viszonylag gyorsan regenerálódok – ám, amint azt alkatom ékesen bizonyítja, nem ez történt. A teszteredményem meg is fogalmazza, hogy az edzésmunkán és az étrenden túl „a legtöbb a kitartásodon, az elszántságodon múlik”, ami ugyan nem újdonság, de a tudományos háttérrel megtámogatva pont akkora seggberúgás, amire így januárban, a nagy életmódváltások idején szükségem van.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.