Kultúra

Dúvadnak hívták a háta mögött – Jávor Pál legnagyobb balhéi

Jávor Pál 15 éven keresztül, közel 70 filmben volt a magyar mozi hősszerelmes fenegyereke. Ha jóképű, mulatós, snájdig, virtusra kész ember kellett a sztoriba, ő volt az elsőszámú jelölt. Mindez ráadásul nem csak szerep volt. Jávor a magánéletben sem fogta vissza magát: amikor Armand Duvalt játszotta a Kaméliás hölgyben, kollégái Armand Dúvadnak hívták a háta mögött. Pályáját végigkísérték a balhék, párbajozott, pofozkodott, még egy mulatót is szétvert, de a legsötétebb időkben is gerinces ember tudott maradni. Cikkünk a legemlékezetesebb botrányait szedte össze.

Jávor Pál már gyerekkorában sem fért a bőrébe. Többször meglógott otthonról, tizenhárom éves korában Bécsbe ment, két év múlva a román frontra szökött, levelet hordott a katonáknak, csendőr vitte haza, mikor rátaláltak. A világháború után végleg otthagyta a románná lett Aradot, Dániába akart menni, de csak Budapestig jutott, ahol egy fillér nélkül szállt le a vonatról. Pályaudvaron, parkokban aludt, vízvezetékből mosakodott, és várt a jobb időkre. Aztán teljesült a vágya, tényleg színész lett. „Lári-fári! Sose voltam fenegyerek! Csak szenvedélyesen élt bennem az igazságkeresés, küzdöttem meggyőződésemért” – nyilatkozta a Film, Színház, Irodalomnak 1943 őszén, már színház- és mozisztárként. Nem mondott teljesen igazat.

A telefonkagylóval ütlegelt színházi titkár

Az ifjú művész első feljegyzett balhéja 1924-ben volt, egy színházi alkalmazottat ütött meg. Jávor Pál 22 éves volt és a Bárdos Artúr vezette, Nagymező utcai Renaissance Színház (a mai Thália) tagja. Nem sokáig. De mondja el a sztorit ő maga: „Meg akartam hálálni a jó kosztot az egyik szakácsnőnek, és a színház főtitkárától jegyet kértem, aki valami olyasfélét mondott, hogy nem ér rá mindenféle alakokkal és potyajegyesekkel törődni. Letéptem a falról a telefonkagylót, és azzal ütögettem a fejét. Másnap már nem voltam a színház tagja” – idézi a színészt Bános Tibor, aki 1978-ban és 2001-ben is írt könyvet Jávor Pálról.

A kirúgott művész vidéken folytatta a pályáját. Veszprém, Székesfehérvár, Kaposvár, Szeged voltak az állomások, és egyik helyen sem fogta vissza magát, mindjárt az első állomáshelyén fogadásból meglovagolta egy fűszerüzlet fehér elefántos cégérét. Ez még csak ártatlan csíny volt, Székesfehérváron valami komolyabbat követett el. De hogy mit, azt sajnos nem lehet tudni. Egy biztos: kicsapták érte az Országos Színészegyesületből. Ki tudja, talán valami meg nem adott adósság lehetett a háttérben. A Színészek Lapja 1925. áprilisában és 1928 januárjában is megjelentetett közleményt, amiben a művész úr hitelezői követelték a pénzüket és fenyegetőztek feljelentéssel.

Párbaj egy frakk miatt

„Főképpen vidéken voltak párbajaim, vidéken, ahol a színészt legtöbbször semmibe se vették. Volt rá eset, hogy egyszerűen rám szóltak egy vendéglőben, hogy menjek haza, mert a megyei urak egyedül akarnak mulatni…. Hát bizony, ilyenkor…. No, de azt meg kell adni, hogy ezek az urak mindig lovagiasan helyt is álltak a sértésért, ha rá került a sor” – emlékezett vissza a színész 1934-ben a Pesti Naplónak. Jávor Székesfehérvár után Kaposvárra került és itt is volt egy lovagias ügye.

Egyszer kérés nélkül elvitte kollégája, Szepesi Kálmán frakkját, hogy elegánsan menjen a megyei bálba. Szepesi ezt megtudta és az öltözőjében megütötte Jávort, aki még aznap párbajra hívta ki. A helyi huszárlaktanyában rendezték le az ügyet, nehéz lovassági kardokkal. Este Jávor felkötött karral, fején ragtapasszal alakított egy daliás huszárfőhadnagyot a színpadon.

A megfenyített marhakereskedő

A kalandok aztán Szegeden folytatódtak, ahol akkoriban igen parádés társulat verődött össze, itt játszott Bilicsi Tivadar, Páger Antal, Dajka Margit és Rajz János is – pár év múlva mindegyikük Pesten kötött ki.

„Veszett híre volt. Futótűzként terjedt el: Pali már megint párbajozott! Pali megpofozott egy krakélert a kávéházban” – sztorizik Jávorról Bilicsi Tivadar a Hol vagytok ti régi játszótársak című könyvében. „Szegeden az egyik gyönyörű színésznőbe volt fülig szerelmes. Megtudta, hogy egy hírhedt, dúsgazdag marha-nagykereskedő is környékezi szerelmét. Megüzente neki, hogy ha még egyszer a színésznő közelébe merészkedik és molesztálja, megpofozza. A pofonok pár nap múlva el is csattantak. Még aznap este találkoztam az illető kereskedővel, és megkérdeztem tőle: »Te Jani, igaz, hogy a Jávor megpofozott?« Mire ő kihúzta magát és csak annyit mondott: »Mi az? Már beszélnek róla?«. Büszke volt rá, hogy bekerült a színházi pletykába.”

Ezeket a balhékat többnyire Jávor, illetve a pályatársak elbeszéléseiből ismerjük. Volt azonban egy sajtó által is alaposan dokumentált eset, aminek bírósági per lett a vége.

Az arcbabokszolt primadonna

1928 legelején egy különös színházi botrány tartotta izgalomban a szegedi közönséget. Zöldhelyi Anna operettprimadonna azt állította, Jávor Pál egy próba után a színházi folyosón inzultálta, majd háromszor „arcba is bokszolta”, az ütésektől elesett és legurult a lépcsőn. A színésznő jelentette az esetet a rendőrségnek, a színházigazgatónak és a helyettes polgármesternek, még orvoshoz is elment látleletet felvenni. Jávor azzal védekezett, hogy a primadonnát nem ütötte meg, csak felelősségre vonta, a nő ijedtében magától csúszott el és gurult le a lépcsőn. A botrány előzményeit is mindkét fél máshogy mesélte el. Három nappal korábban, szilveszterkor Jávor Pál a szegedi Kass kávéházban mulatott orvosokkal és katonatisztekkel, ott volt Zöldhelyi Anna is, egy másik társasággal. A színésznő szerint Jávorék a zsidókra, a talmudra és a tórára tettek megjegyzéseket, majd zongoraszó mellett az Erger-Berger című gúnydalt énekelték. Rájuk szólt, hogy ne zsidózzanak, mire Jávor csak egy kézlegyintéssel válaszolt. A színész szerint ilyesmiről szó sem volt, csak vicceket meséltek, gúnydalokat pedig egyáltalán nem énekeltek. Egy valami azonban biztos: Zöldhelyi elterjesztette a színházban, hogy Jávor antiszemita, ami a színész fülébe is eljutott, ezért akarta felelősségre vonni – így kezdődött az egész. Másnap összeült a színházi törvényszék, ítéletet viszont nem tudott hozni, mert mindkét fél kitartott a maga álláspontja mellett, tanúk pedig nemigen voltak. Az elnök békülésre szólította fel a feleket, ami meg is történt, a két színész összeölelkezett, Jávor még csókot is adott a primadonna homlokára.

A szeszélyes művésznő, Brokát Bébi a Fővárosi Operettszínház primadonnáját alakítja a 300.000 pengő az utcán című 1937-es filmben.

Jávor Pál végül 1928 nyarán visszakerült Budapestre, a Magyar Színház szerződtette. Azért egy jó kis zrível búcsúzott Szegedtől.

Szmokingban a Tiszába

1928 tavaszán Lábass Juci, a híres pesti primadonna, némafilmsztár is Szegedre került, Molnár Ferenc Olympia című vígjátékában vendégszerepelt. Jávor már az első próbán lángra lobbant a nála hat évvel idősebb színésznő iránt. A bemutató után Új-Szegeden egy kerthelyiségben folyt az ünneplés, Jávor cigányokkal húzatta a művésznőnek, táncba is vitte. A muri után hajnalban egy hídon támolygott az ittas bohémcsapat, amikor Jávor kijelentette, bármit megtenne a nőért, amit csak kér. „Igen?” – kacagott fel Lábass Juci- „akkor ugorjon a Tiszába!” – idézte fel a sztorit Bilicsi Tivadar –. „Azt hitte, ezzel végleg lerázhatja magáról Jávort, aki kissé már a terhére volt. Tévedett. Pali máris felpattant a híd korlátjára, és mielőtt megakadályozhattuk volna, beugrott a Tiszába. Juci nagyot sikított, mi rémülten lenéztünk a vízre, de Pali akkor már, mint jól kisportolt fiatalember, hatalmas karcsapásokkal, vidáman integetve úszott a part felé. Állítólag még a monoklija sem esett le a szeméről…”

Pofon csaptam azt a nagypofájú svábot

1934-ben Jávor Pál már négy éve a Vígszínház tagja volt. Az újlipótvárosi intézmény azon a nyáron gondolt egy merészet és egészen különleges produkcióval rukkolt elő. Bérbe vették a városligeti Beketow Cirkuszt és ott játszották A cirkusz csillaga című revüt. Tamarát, a szép műlovarnőt Rökk Marika alakította, a belé szerelmes artistát pedig Jávor Pál. Ez nem egy átlagos színházi előadás volt, a színészek komoly cirkuszi tréningen vettek részt a premier előtt, Jávorék lovaglóedzéseket is vettek. Hatalmas sikerrel ment a darab, naponta kettő, vasárnap három előadás volt, tódult a közönség a ligetbe.

Az augusztus 17-i előadás közben aztán kitört a botrány. Jávor, miután végzett a jelenetével, a színfalak mögött megütötte a lova tulajdonosát, Winternitz Károlyt, az öltözőből kirohanó Somlay Artúr választotta szét a verekedőket. Hogy mi történt, azt mindkét fél máshogy mesélte el a tárgyaláson, mert büntetőper lett a dologból. Winternitz azt mondta, elege lett abból, hogy Jávor állandóan ütötte a lovát, többször is figyelmeztette, azon a napon is rászólt, mire a színésznek elborult az agya és nekiment. Először csak a kabátját ráncigálta, aztán megragadta az orrát, majd ütni és rúgni kezdte. Jávor szerint a ló túl volt hajszolva, fáradt volt, kénytelen volt állandóan noszogatni, mert lemaradt Rökk Marika lova mögött. Előadás alatt folyton lepisszegte Winternitz, aztán pedig idiótának nevezte és megütötte a lovaglópálcájával, ő csak megvédte magát. Winternitznek az egyik pofontól súlyos sérülést szenvedett a jobb szeme, és úgy tűnt, arra meg is vakulhat. Jávor szerint dulakodás közben a pecsétgyűrűje sérthette meg az idomár szemét, véletlenül.

A tárgyalás egy igazi színházi-filmszakmai ki-kicsoda volt. Szerepelt a tanúk közt sztárszínész (Somlay Artúr, Góth Sándor), filmrendező (Mártonffy Emil), főrendező (Szabolcs Emil), színházigazgató (Roboz Imre), színházi szabó, főkellékes, öltöztető, díszletmunkás és még egy 17 éves görl is. Zsúfolásig volt a tárgyaló, mint egy jó színházi előadás nézőtere, különösen sok nő jött el, diáklányok, cselédek, masamódok, akik a hátsó sorokból gukkerrel figyelték bálványukat. A folyosón hat rendőr tartotta fenn a rendet, a közönséget a hátsó ajtón engedték be szép sorban a tárgyalóterembe.

Jávor egy filmszerepben a bíróság előtt

Winternitz békülékeny hangulatban érkezett a bíróságra, ügyvédje közölte, Jávor megbüntetését nem kívánja, magánjogi igényéről is lemond, mert a színész kártalanította. (Jávor felesége a tárgyalás előtt egyeztetett Winternitzzel és jogi képviselőjével, ők tizenötezer pengőt kértek, aztán ötezerben megalkudtak). Jávort végül súlyos testi sértés miatt kéthavi fogházra ítélte a törvényszék, amit aztán az ítélőtábla három évre felfüggesztett.

Az üggyel minden fontosabb lap foglalkozott. „Nem vagyok krakéler. A lelkem üdvösségét ne találjam meg, ha nem Winternitz ütött először….. Nézd csak, kérlek, ha a bírót megütötte volna valaki úgy, mint engem…..” – nyilatkozta a színész az Újság című napilapnak. „Minden úriember, akit megütnek, visszaüt” – tette hozzá a felesége.

Turay Ida ekkoriban Jávorék szomszédja volt Budán, a Kékgolyó utca 10-ben. A színész neki is elmesélte az esetet: „Dusika, a cirkuszban pofon csaptam azt a nagypofájú svábot. – Mit csináltál?! – Megreguláztam Winternitzet, azt az ostoba lóidomárt” – említi Párkány László Turay Ida Egyes szám első személyben című könyvében.

A Remarque-affér

Erich Maria Remarque a világhírű német író 1936 nyarán titokban Magyarországon töltött pár napot. Illetve, csak ő szerette volna titokban tartani az ittlétét, az újságírók hamar kiszagolták és hírül adták, hogy a főváros vendége, a Gellért szállóban lakik és hullámfürdőbe jár. Egyik este szórakozni is elment – és pont belefutott Jávor Pálba.

De adjuk át a szót Bilicsi Tivadarnak: „Nagyobb színészkompániával a Moulin Rouge mulatóban szórakoztunk egyik éjjel. A hangulat már igen magasra hágott. Pali elemében volt. Egy elegáns, magányos úr ült az egyik asztalnál, s megtudva, hogy színészek vagyunk, az üzletvezető útján engedélyt kért, hogy átülhessen hozzánk. Mint kiderült, az illető Erich Maria Remarque, a világhírű író volt, a Nyugaton a helyzet változatlan, A diadalív árnyékában és még számos nagy sikerű regény írója, aki a Lukács fürdőben gyógykezeltette magát. Persze nagy lelkesedéssel fogadtuk. Pali első kérdése az volt hozzá, hogy igaz-e -mint hírlik- hogy az ő eredeti neve Kramer, és ebből lett a »Remark« visszafelé olvasva. Remarque felugrott és ingerülten utasította vissza ezt a felvetést. A botrány, a veszekedés, verekedés már-már kirobbant, de szerencsére a társaságunkban levő Sennyei Vera feltalálta magát. »Hagyjátok abba ezt az ostobaságot!« – kiáltott fel, és táncra kérte Remarque-ot. Így ezúttal elmaradt a készülő affér. A hajnali órákig együtt mulattunk az egyébként nagyon szimpatikus világnagysággal, aki Palival végül jó barátságba került.”

Hogy mennyi igaz ebből a sztoriból, azt pontosan nem lehet tudni. A korabeli lapok a Budapesten tartózkodó írót kifejezetten társaságkerülőnek, megközelíthetetlennek írták le, akinek mindennél fontosabb volt, hogy békén hagyják, interjút sem szívesen adott. Ehhez képest furcsa, hogy egy mulatóhelyen egyből barátkozni akar a magyar művészekkel. Persze, ki tudja, a harmincas években Pesten bármi megtörténhetett.

Remarque egyébként Svájcból érkezett Pestre. Évek óta Locarnóban élt, Németországból mennie kellett 1933 után. Hitlerék nem kedvelték az írót, hazafiatlannak ítélték műveit. A náci propaganda azt terjesztette, nem is harcolt az I. világháborúban, és nem is igazi német, a Remark visszafelé Kramer sztorit szintén ők találták ki. Két év múlva állampolgárságától is megfosztották, soha nem tért vissza hazájába.

Nyugaton a helyzet pár év alatt eléggé megváltozott. Egy új háború elkerülhetetlennek látszott. A hazai közvéleményt is jóval sötétebb és szomorúbb dolgok kezdték foglalkoztatni, mint Pali botrányai.

Kardpárbaj a sztárkritikussal

Még 1931 telén Jávor Pál, aki akkor már a Vígszínház sztárja volt, sértő kijelentést tett egy társaságban Titkos Ilona színésznőre, amiért Egyed Zoltán író, színikritikus felelősségre vonta. Kardpárbajban állapodtak meg, szigorú feltételekkel, nehéz lovassági vasakkal, harcképtelenségig kellett vívniuk. 1931. december 7-én egy órakor álltak fel a felek a híres Santelli vívóteremben, orvosokkal és segédeikkel. Dr. Klár Zoltán főorvos volt a vezetősegéd, neki kellett volna jelt adnia a küzdelemre. Ehelyett a párbajozók közé lépett és békülésre szólította fel őket. Kijelentette, hogy Jávor Pál nem akarta megsérteni Titkos Ilonát és bocsánatot kér tőle. „A mai magyar életben, amikor az egész ország vérzik, senki sem engedheti meg magának az a fényűzést, hogy karddal rohanjon a másikra” – tette még hozzá. A váratlan fellépés hatott, a két ellenfél kibékült, még egymás nyakába is borultak.

1944-ben, tizenhárom évvel az eset után Jávor Pált, Egyed Zoltánt és Titkos Ilonát is letartóztatta Gestapo, Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták őket. Túlélték a fogságot, 1945-ben szabadultak, de az 51 éves, teljesen megtört Egyed már csak meghalni jött haza. Italo Santelli, a vívóterem tulajdonosa 1945. február 8-án halt meg Budapesten, öt nappal az ostrom vége előtt. Lányát, Fiorenzát 1944 decemberében ölte meg egy szovjet bomba (más források szerint egy becsapódó aknagránát végzett vele), az öreg – állítólag – nem vett magához ételt bánatában.

Csörte a riporterkirállyal

1933 januárjában egy vasárnap éjjel Jávor Pál betért a New York kávéházba. Ott múlatta az időt Falus Ferenc, a pesti riporterkirály, a Heti Újság című lap kiadója/főszerkesztője, akit a színész felelősségre vont egy róla szóló újságcikk miatt. A parázs vitából verekedés támadt, aminek a kávéház közönsége vetett véget. Az afférnak lovagias úton lett folytatása, Falus egyik segédje az olimpiai bajnok kardvívó, Petschauer Attila volt. 1933. január 27-én, csütörtök délelőtt került sor a párbajra, a Fodor-féle vívóteremben, a megbeszéltek szerint könnyű olasz kardokkal, bandázssal, végkimerülésig kellett küzdeni a feleknek. A párbajozók négyszer csaptak össze, de nem sebesültek meg, a segédek végül harcképtelenség miatt befejeztették a küzdelmet. Jávor és Falus a párbaj végén kibékültek, békecsókot is váltottak.

A Heti Újságot aztán öt év múlva, egy 1938 szeptember 18-i cikke (Ember! A háborút akarod? volt a címe) miatt betiltotta a Belügyminisztérium. A „közlemény az ország védelmi érdekeit veszélyeztette”, állt a miniszteri határozat indoklásában. A vívócsoda Petschauer, Falus segédje, az eset után hét évvel munkaszolgálatosként halt meg az orosz fronton.

Szétrobbant szódásüveg vagy szétvert mulató?

1939 decemberében már négy hónapja tartott a háború, de az ország ebből még nem sokat érzett. De volt már valami baljóslatú a levegőben. És feszültség mindenkiben.

Jávor Pál ekkor a Nemzeti Színház tagja volt és szokás szerint sűrű időszakot élt, a Hunnia filmgyárban a Gül Baba filmoperettet forgatta, a színházban A Noszty-fiút próbálta. 1939 december 21-én a hírek szerint baleset érte, felrobbant a kezében egy szódásüveg, a szerte röppenő szilánkok a jobb- és balkarját is csúnyán elvágták. Több öltéssel varrták össze az orvosok, bepólyált kézzel, felkötött karral, legyengülve jelent meg másnap a főpróbán és a filmgyárban. A forgatáson, két beállítás között a jupiter lámpák nagy melege hevítette fel úgy az üveget, hogy az megadta magát – írta a Magyarország és az Ellenzék. A forgatás után hajnalban hazatért színész a szomját akarta oltani, a hűtőből kivett szódásüveget a fűtőstest mellé állította, hogy felmelegedjen, így történt a baleset – számolt be az esetről Új Magyarság. A színész a reggelijéhez ivott éppen szódát, amikor magától robbant az üveg – tudósított a 8 Órai Újság. Valahogy sántított mindegyik sztori.

Az már hihetőbb történet, hogy Pali a forgatás után elment feszültséget levezetni, aztán szétverte a Parisien Grill mulatót. Legalábbis ezt sugallta a Film, Színház, Irodalom hetilapban Egyed Zoltán cikke, ami ugyan nem írja le Jávor nevét, de elég könnyen ki lehet találni, kiről szól.

A délceg és közkedvelt színész, annyi nagy szerep sikerekben dús hőse a napokban betért a Paulay Ede utcai mulatóba este tizenegy tájban. Hajnali háromkor már legalább huszonötszörös atmoszféra volt benne. Hajnali négykor már keresztül-kasul álltak a szemei és tótágast állt benne az érzelem. Előbb csak egy poharat csapott földhöz. Aztán egy üveget. Hullottak a könnyei, nagyon el volt érzékenyedve. Most már viharos gyorsasággal repültek falhoz, padlóhoz az üvegneműek. Mint a záporeső. – Haj, te cudar élet! – sírta újból el magát és belevágott egy flaskát a tükörbe. Ez roppant megtetszett neki. Letörölte könnyeit és most már a „ripityom” és hasonló vidor szavak kíséretében vagdosta össze a további tükröket. Úgy mulatott, ahogy ebben a búval-bélelt keserves világban csak ő tud mulatni. Gyönyörű volt nézni. Persze csak biztos fedezékből. Most már a csillárok is úgy hullottak a földre, mint a száraz ágak, ha vihar tépázza az erdőt. Mikor mindent összetört, előállt a főpincér és hozta a számlát. Történetünk hőse fizetett, mint a köles. Szó, ami szó, ezt is snájdigul csinálta. Másnap már megjelent a hír a lapokban, hogy kedvencünk kezében felrobbant a szódásüveg. Mert, hogy csetepaté közben megvágta a kezét és bekötött kézzel kellett mutatkoznia. Csak a bennfentesek tudják a bekötött kéz titkát.

Magyarország másfél év múlva belépett a háborúba. A Parisien Grill margitszigeti részlegét szétbombázták 1945 elején, helyre sem lehetett állítani. A Paulay Ede utcai mulató túlélte az ostromot, az államosítás végzett vele 1949-ben.

Lotyózás és szobortörés a Nemzetiben

Jávor felesége, Landesmann Olga zsidó volt, így személyesen is érintették az egyre durvuló események. Nem tetszett neki, ami az országban folyik és ennek többször is indulatosan hangot adott. Már 1939-ben egy bécsi forgatáson kíméletlenül szidta fűnek-fának a nácikat. 1942-ben így nyilatkozott egy lapban: „A hungaristák nemhogy egy államot, de egy kisebb sertéshizlaldát sem tudnának menedzselni. Nevetséges nemzetképükről és kirekesztő alaptéziseikről már nem is beszélve.” 1944 elején, amikor a Színészkamara már származás alapján szelektált, jött egy újabb botrány. A Nemzetiben egy öltözője volt a színház másik sztárjával, Kiss Ferenccel, aki a Színművészeti Akadémia igazgatója és a Kamara elnöke volt. És a szakma zsidótlanításának fő felelőse. Jávor úgy felhúzta magát az elhurcolások, letartóztatások miatt, hogy darabokra törte kollégája mellszobrát az öltözőben, aztán az akadémisták előtt szidta hangosan. Hogy mi történt pontosan, az kiderül a növendékek Kiss Ferencnek intézett jelentéséből: „1944. január 28-án este a Nemzeti Színház Kaméliás hölgy előadásán a következő eset történt: Jávor Pál úr előadás közben a színpadon becsmérlő kijelentéseket tett Igazgató úrra és az Akadémia növendékeire. »Az igazgatótok egy politikus csizmadia és szégyenfolt a magyar színészet egén.« Növendéktársnőinket »lotyó« névvel illette, különben is a legdrasztikusabb sértéseknek voltak kitéve (kurva, piás szüzek, úgy ültök ott, mint egy rakás tehénszar, stb.)”. Az „Enni sem tudtok, de honnét tudnátok, hiszen az igazgatótok sem tud. Csupa szaros kölyök!” kijelentések is elhangzottak.

Fotó: Fortepan

Ez volt a régi világ, az úri Magyarország utolsó Jávor botránya.

Jávor fegyelmi tárgyalására 1944. április 12-én került sor, a Színművészeti és Filmművészeti Kamara fegyelmi bizottsága a színészt fél évre eltiltotta a mesterségétől. 1944 októberében járt volna le a büntetés – de Jávor akkor már a Gestapo vendégszeretetét élvezte. Saját házában tartották őrizetben, aztán fogolyként Sopronkőhidára hurcolták, majd Németországba, de ez végképp nagyon csúnya történet. „Annyi hőst játszottam már életemben, miért ne lehetnék egyszer valóban hős?” – írta börtönnaplójába 1944 végén. És valóban, a háború utolsó hónapjaiban, amikor az ország tényleg a legmélyebbre süllyedt kevesen tudtak olyan gerincesek, bátrak, kemények és hitelesek lenni, mint Jávor Pál. Aztán szerencsére vége lett a háborúnak, 1945 nyarán Jávor is hazakerült a fogságból.

A széttört üvegajtó

Jávor visszajött, itthon úgy volt, demokrácia épül, aztán kiderült, hogy kommunizmus. Aztán az is kiderült, a kommunisták sem kedvelik Jávort. Major Tamás a Nemzeti új igazgatója nem vette vissza az intézménybe. És megint nem bírta befogni a száját. „Dilettánsok és műkedvelők orgiáznak mindenfelé, minden tömbmegbízott színigazgatónak csap föl, nyilatkozik, bírál és következtetéseket von le. A színházról csak éppen annyit tud, hogy széksorok vannak benne, és a színészek a színpadon szoktak játszani… Szeretném tudni, mit szólnának hozzá az asztalosok, ha egy nap besétálnék egy műhelybe, és vezényelni kezdeném a segédeket, hogy ezt a széket így, azt a szekrényt úgy, azt az asztalt meg amúgy faragják” – nyilatkozott a Színház című lapnak

Várkonyi Zoltánnal, a Művész Színház igazgatójával is összeveszett a színészszakszervezet központjában, távozáskor úgy vágta be maga után az üvegajtót, mint a Halálos tavasz egyik híres jelenetében. Kiesett az üveg, a szilánkok az egyik munkatárs kezét is megsértették. Elfogyott körülötte a levegő, nem volt itthon maradása.

Fotó: Fotrepan FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY FELVÉTELE

Napi egy-két üveg viszki

Jávor Pált egy Várady Márton nevű ügynök vitte ki Amerikába 1946 őszén. Nem volt megbízható ember, erre figyelmeztették is a színészt. Baj volt a menedzseléssel, nem azt kapta, amit várt, amit ígértek, nem értette a helyi viszonyokat. Összetákolt turnékon, olcsó darabokban kellet bohóckodnia. Az amerikai álom nem róla szólt, rosszul érezte magát, honvágya volt. Hollywoodnak nem kellett, mert nem tudott jól angolul, haza nem jöhetett, mert itthon megszűntették, mint színészt – közben a kommunista lapok mindennek elhordták, mert nem jön haza. El volt veszve, egyre többet ivott, és jöttek a botrányok is.

Sárossy Szüle Mihály, a háború után szintén Amerikába került színházigazgató, a Mr. Jávor című, 1982-ben New Yorkban megjelent könyvében így emlékezett vissza:

„Azt mondták, hogy Pali teljesen elvesztette a talajt. Sokat iszik, botrányai vannak. Minden előadás szünetében kiáll a függöny elé, gyalázza Váradyt meg névszerint a három anyagi felelőst, akiket bíróság elé akar idézni, de nincs ügyvéd, aki ezt a pert vállalná. Természetesen a függöny előtt már erősen italos és közönséges, sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavakat használ, hogy őt így meg úgy becsapták… “ Hasonlókról számolt be egy amerikai magyar lap is: „Jávor az első perctől szembehelyezkedett menedzsere utasításaival, az előadások előtt mértéktelenül sokat ivott, naponként egy-két üveg whiszkyt, ami meglátszott rajta és előadásainak gyenge színvonalán.”

Összeállítás az amerikás Jávorról. 1942-ben mutatták be az Egy asszony visszanéz című Radványi Géza filmet, amely tulajdonképpen megjósolta Jávor Pál pár évvel későbbi sorsát. A filmben Jávor egy Amerikába került drámai színészt alakít, aki nyelvi nehézségek miatt nem tud labdába rúgni Hollywoodban, hiába magolja szorgalmasan az angolt. A másik három bejátszás a The Great Caruso (1951), az Iron Man (1951) és az Assignment: Paris (1952) hollywoodi filmekből van.

A lehányt igazgatónő

Jávor Pál 1957-ben tizenegy évnyi önkéntes amerikai száműzetés után tért vissza Magyarországra, idősen, kiábrándultan és betegen. Simon Zsuzsa, a Petőfi és a Jókai Színház igazgatója lett az új főnöke, akit nagyon nem szeretett. Simon az új rendszer kegyeltje volt, Major Tamáshoz hasonló mindenható figura. Jávor levelekben is panaszkodott rá. „Az idegeim nem bírják ezt a nőt, mindig macerál. »Maga csak volt, Jávor úr!« – mindig ezt vágja a fejemhez… Nem akarok botrányt, nem akarok a régi Jávor lenni, de ne adj isten, ha egyszer kiborulok…”

1958 decemberében, Maugham A királyért című drámájának a próbái közben szakadt el a cérna. Az ügyről egyáltalán nem írta hazai sajtó, de a New York-i Ember című magyar hetilap beszámolt róla:

A Petőfi Színház egyik tagja aláírással a napokban érkezett hozzánk Budapestről az alábbi írás: A pesti kommunista lapok sohasem írják meg azt a súlyos, igazi jávorpálos affért, amelynek kb. húszan voltunk tanúi és amely december 19-én zajlott le a színház épületében…… A próban Simon Zsuzsa, a magyar színészek vörös hóhérnője valami megjegyzést tett Jávor alakítására, mire Jávor magából kikelten kiáltotta: »Engem ne kritizálj, nekem ne tégy szemrehányást… te … te…!« A mondatát nem tudta befejezni, mert a gyomorműtéten most keresztülment és nagy izgalomba lendülő Jávor a következő pillanatban elsápadt és a nemrég elfogyasztott könnyű tízóraiját erős sugárban a szó legszorosabb értelmében Simon Zsuzsa szemére hányta…. Az egyébként gusztustalan jelenet természetesen nem ment sikongás, káromkodás és izgalom nélkül, a díszletezők odaszaladtak a diktátor elvtársnőhöz és törülközőkkel törülgették arcát, szemüvegét, de mindez már nem változtatott helyzetén. Jávor Pál szemrehányása örökre rajta szárad a vörös némber arcán és presztízsén. Jávort mégcsak színházi törvényszék elé sem lehet állítani, mert súlyos gyomor operációja enyhítő körülmény.

Másnap volt a darab premierje, rendben lement az előadás, Simon Zsuzsa igyekezett messze elkerülni Jávort. És a színészt valóban nem vonták felelősségre.

Ez volt Jávor Pál utolsó ismert balhéja. Nyolc hónap múlva, 1959 augusztus 14-én a városmajori kórházban gyomorrákban elhunyt. Végleg csendes lett a falu rossza – ahogy kollégája, barátja Bilicsi Tivadar fogalmazott.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.