Kultúra

Mácsai Pál szerint a Gothár-ügy nem politikai kérdés

Mácsai Pál volt Rónai Egon vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorában, annak apropóján, hogy további 5 éven keresztül ő marad az Örkény Színház igazgatója. Szóba került a Gothár-ügy is, melyről Mácsai elmondta, megviseli őt és a színházi szakmát is.

Az egésznek nagyon nehéz lenne egy vonzó szegletét megtalálni. Nincs is. Talán, ha az ember arra gondol, hogy ezzel egy paradigmafordulat vagy egy bánásmódfordulat közelít vagy akár a kapuban van, az akár vigasztaló. De engem is megvisel, az egész szakmát megviseli, nehezemre esik, lesújt, és hát megvisel, hogy egy fiatal színésznőnek ilyesmivel kell foglalkoznia, ezt kell elviselni és ezen kell túltenni magát. Megvisel, hogy egy ilyen nagy rendező, mint Gothár, aki ennyi részvéttel és iróniával az emberi gyarlóságok és az emberi létezés felé képes kezelni kérdéseket színpadon is és filmben, az életben ilyen gyarló lehet. Megvisel, hogy ez egy erkölcsi, jogi, pszichológiai kérdés, és hogy ezt nagy eők, a politika terére próbálják tolni. Megvisel, hogy a Máté Gábor, aki ezt megpróbálta és sikerült is neki a arendelkezésére álló jogi, szokásojgi, elvi és tisztességbeli keretek között a lehető legjobban kezelni, most azt kénytelen elviselni, hogy a fejét követelik […] és megvisel, hogy az egész áthullámzik a Színművészeti Egyetemre, és bizony, az is megvisel, hogy a szakmára áthullámzik

– mondta a színész-rendező, aki szerint ez nem politikai kérdés.

A Fidesz szerint vezetőváltás szükséges a Katonában és a Színművészetin a Gothár-ügy miatt
Fidesz frakciószóvivője és az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnöke szerint személyi következménye kell, hogy legyen egy ilyen ügynek.

Arra használni egy ilyen, több mint sajnálatos ügyet, hogy politikai hozadéka vagy tőkéje legyen, az káros is, meg helytelen is

– fogalmazott.

Máté Gábor: Ezt az ügyet el is sumákolhattuk volna
Utólag úgy gondolja, hibázott a Gothár-ügy kezelésében, de nem merült fel, hogy lemond. Egy vagy két zaklatási eset történt a színházban? Miért nem közölték rögtön a zaklató nevét? Interjú a Katona igazgatójával.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik