Kultúra

A Fidesz szerint vezetőváltás szükséges a Katonában és a Színművészetin a Gothár-ügy miatt

Vezetőváltásra van szükség a Katona József Színházban és a Színház és Filmművészeti Egyetemen is a Gothár-ügy miatt – nyilatkozta az ATV Híradónak az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke.

Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, de a Színház és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak, ezért ebben az ügyben nemcsak Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell. Határozott az álláspontunk, elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek a Gothár-ügynek

– mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője csütörtökön, miután Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója lapunknak adott interjújában azt nyilatkozta, már egy éve, az eset után hallott a történtekről.

Máté Gábor: Ezt az ügyet el is sumákolhattuk volna
Utólag úgy gondolja, hibázott a Gothár-ügy kezelésében, de nem merült fel, hogy lemond. Egy vagy két zaklatási eset történt a színházban? Miért nem közölték rögtön a zaklató nevét? Interjú a Katona igazgatójával.

Pósán László, az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnöke telefonon azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy munkajogi vagy büntetőjogi vonzata is lehet az ügynek, valamint azt gondolja, vezetőváltásra van szükség a Katonában és a Színműn is.

Egy ilyen természetű következménynek lennie kellene, akár a színháznál és akár a Színművészeti oldaláról is, ahol ez felmerül, ott kell, hogy legyen személyi következménye.

Arra a kérdésre, hogy kezdeményezni fogják-e ezt, Pósán a következőt válaszolta:

Természetesen. Halász János nem véletlenül mondta, de ez nem a parlament hatásköre.

Karácsony Gergely főpolgármester és a főváros Emberi Erőforrások bizottságának elnöke más véleményen van. karácsony szerint Gothár ügyében azok az intézmények jogosultak arra, hogy döntéseket hozzanak, amelyek eddig kapcsolatban voltak vele.

A Katona József Színházban, azt gondolom, hogy ez a döntés megszületett

– mondta.

Leveszik a Gothár Péter által rendezett Hóhérokat a Katona műsoráról
A májusra tervezett, Karnyóné című darabját sem mutatja be a színház.

Niedermüller Péter, a Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke már arról beszélt, hogy az elmúlt napokban a Katona József Színház részéről valóban professzionálisan kezelve volt.

Mindannyian tudjuk, hogy Gothárt eltávolították a színházból, levették  a darabját, nem rendez. Én azt gondolom, hogy a színháznak ezen a téren több tennivalója nincs.

A Színművészeti közleményben reagált reagált Halász János kijelentéseire. Szerintük a szóvivő figyelmét elkerülte, hogy az egyetem a fenntartó minisztériumtól és a Magyar Művészeti Akadémiától is megfigyelőt kért az etikai bizottságba, amely az egyetemen vizsgálja ki az ügyet. Hozzátették, nekik nincs titkolnivalójuk.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik