Kultúra

Amatőr filmfelvétel került elő a Budapesti Vidámpark egy húsz évvel ezelőtti napjáról

A hat évvel ezelőtt bezárt intézmény 1997 nyarán még teljes gőzerővel működött, gyerekek és felnőttek tömegeit szórakoztatva. Húszperces film abból az időből, mikor a bezárás veszélye még nem fenyegette a másfél évszázadon át létezett parkot.

A magyarok jó része számára 1997. június 14. egy teljesen átlagos szombat volt: délelőtt az Onedin család 35-36. epizódját, ebédidőben a Família Kft. csodálatos címet viselő 291. fejezetét, a

Sztrofantusz, avagy Épül az Internet Kávézót

ismételte az MTV1, majd Grétsy László és Vágó István bontott vitorlát, hogy közös nyelvművelő műsoruk, a tízperces Álljunk meg egy szóra! keretein belül tanítsák meg a nézőket egy-egy szó vagy kifejezés helyes használatára.

Nem így volt ez egy jó eséllyel budapesti család esetében, akik a 2013-ban bezárt Vidámparkot vették célba, sőt, húsz perces házivideót is forgattak az ott töltött órákról. A felvétel hosszú éveken, sőt, két teljes évtizeden át porosodhatott a család otthonában, míg idén a kidobása mellett döntöttek.

A szalag szerencsére nem jutott el a szeméttelepig, hiszen a korábban a taxisblokád eddig sosem látott fotóit is megtaláló, majd digitalizáló Gyöngyössy Péter akadt rá, majd töltötte fel egy videomegosztóra.

Sosem látott képek kerültek elő a fővárosi taxisblokádról
Az óriási benzináremelés kiváltotta események három napra bénították meg az országot, így a főváros utcáit.

A felvételen

az Elvarázsolt kastély mellett a Hullámvasút, a kissé ijesztően forgó Terminator, az 1906-ban született Körhinta, a Panorámakerék,

illetve számos kisebb-nagyobb játék is feltűnik, aláfestésként pedig a korabeli nagy slágert, a Spice Girls Wannabejét is hallhatjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik