Utoljára a #metoo közepén beszélgettünk, akkor jelent meg a naplója, és viszonylag gyorsan kiderült, hogy másoknál árnyaltabban gondolkodik a témáról. A Szép csendben című film forgatása közben volt bármi, ami átértékelődött önben?
Amikor egy szerepet játszom, akkor azzal foglalkozom, hogy a maximumot hozzam ki a karakterből, a személyes véleményt félre kell tenni. Nem nézheted a saját szereped kritikával, holott alapvetően egy ilyen szituációban ez elengedhetetlen lenne.
Azért egy ilyen súlyos szerep biztosan hatással van önre.
Persze hogy hatással van, főleg, hogy a forgatáson rengeteg problémám volt. A filmben szereplő lány ugyanannyi idős, mint a karaktere. Ilyenkor nem egy kollégával dolgozol, hanem egy serdülő lánnyal. Akármit is csinálsz, folyton attól tartasz, nehogy bajt okozz neki. Minden gesztus vagy szó jelentheti ugyanazt, amit a filmben is. Hogyan lehetnél jóban egy gyerekkel, aki azt érzi, már elhagyta a gyerekkort és felnőttnek érzi magát? Az embernek muszáj meghúznia egy bizonyos határt.
De ez mennyiben korlátozta önt?
Egy kollégával lehet viccelődni, de egy gyakorlatilag ismeretlennel nem. A szerep miatt pláne nem is akarsz hozzá közel kerülni. A valódi probléma, hogy ebben az érzékeny helyzetben felelősnek kell lenned egy kamasz lányért, akihez igazából valódi közöd nincsen.
Akkor máshogyan kérdezem. Legutóbb azt mondta, „gimnazistaként örültem volna annak, hogy ha az egyik biológia-tanárnőnek eszébe jut zaklatni engem. Emlékezetem szerint ezt mindennél jobban szerettem volna”.
Szerintem az normális, ha egy kamasz fiú vonzódik a csinos tanárnőjéhez. Ellenben elfogadható-e, ha egy tanárnak tetszik meg a diákja? Ha igen, tud-e uralkodni magán és a vágyain?
Elképzelhető, hogy ezek mögött ott lapul valamilyen intellektuális kielégülés is.
Most is tanít a Színművészeti Egyetemen. Került valaha hasonló helyzetbe?
Az egyetem más, ott a diákok felnőtt emberek. A mostani élettársammal – akivel több mint húsz éve vagyunk együtt – rendezőtanár-diák viszonyban találkoztunk először. Az osztályának rendeztem egy vizsgát. Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem kerültem soha ilyen szituációba, de soha nem léptem át a határt. Azt azonban tegyük hozzá, hogy ilyen eset tisztességesen, zaklatásmentesen is megtörténhet. Úgy hallom, még középiskolában is előfordul, hogy a tanár megvárja, míg a diákja eléri a nagykorúságot, majd összeházasodnak.
Értem, hogy lehet tisztességesen, de egy ilyen kapcsolatban a kezdetekkor alá-fölé rendelt viszony van a két fél között.
Nem feltétlenül, az is lehet, hogy egyszerűen csak egymásba botlanak és szerelmesek lesznek.
Maradjunk azért az egyetemen.
Egy bármilyen egyetemen, a vizsgán a tanulók tételt húznak és felelnek. A lányok megtehetik, hogy kihívóan öltözzenek fel, mert senki sem fog beléjük kötni, a tanárnak viszont mindig uralkodnia kell magán. Az SZFE-n ugyanúgy dolgozunk, mint a színházban. Szeretnéd, hogy tanárként a te alkotásod is jó legyen, hiszen felelős vagy a saját művészi képedért. Valószínűleg ha annak idején robbant volna ki #metoo botrány, nagyon magányos lettem volna, mivel nem biztos, hogy mertem volna közeledni a párom felé….
Tehát, ha előbb van #metoo, akkor most nem lenne a párja.
Egy fék alakult ki bennem. Szerintem nem egészséges, hogy ma már mindennel kapcsolatban féket tartunk magunk előtt. Ez mindenkit bekorlátoz. Amerikában például már egy óvodást is feljelentettek zaklatásért. Magyarországon ennek pont az ellenkezője van, nem tudott kilengeni az inga, ugyanúgy megragadt a bulvár szintjén.
Marton László a halála előtt ismét rendezett. Valahogy úgy maradt ez a dolog, ahogy a film végén is alakul: „oldjuk meg szép csendben”. Hol maradtunk le ennyire?
Nem tudom, és nem is feladatom, hogy ezzel foglalkozzak. Az embernek elsősorban maga körül kell rendet tartania, ez mindenkinek a saját felelőssége. Fontos lenne, hogy minél jobban megértsük a helyzetet.
Persze, gyorsan tegyük hozzá, hogy egy ilyen abúzust nem lehet megérteni, de akkor is!
Nagy Zoltán rendezőnek és Gulyás Nándor operatőrnek is ez volt az első nagyjátékfilmje, ráadásul egy gyerekkel kellett szinte végigjátszania. Amikor felkérték a szerepre, sokat mérlegelt?
Igen, de ki fogom elsőre ábrándítani: azért, mert egy nagy nyaralást terveztünk júliustól augusztusig, úgyhogy azt kellett mérlegelnem elsőre, hogy elenged-e a családom. Szóval gyakorlatilag egy tönkrement nyáron vagyok túl. Amikor elvállaltam, még nem olvastam a forgatókönyvet, de tudtam, hogy ez egy jó szerep. Az első pillanattól kezdve biztos voltam benne, az a legnagyobb probléma, hogy egy nagyon fiatal lánnyal kell majd játszanom. Persze csodás színész volt, csak nekem borzasztóan nehéz gyerekekkel dolgoznom.
De közben hatalmas elismerés önmaga felé, ha egy gyerekből képes kihozni egy kiemelkedő alakítást.
Ez a rendező feladata, nem az enyém. Én csak akkor tudtam volna inspirálni őt, hogyha átlépek egy határt. Rettegéssel töltött el minden mondat, amit váltanunk kellett. Nem mondhattam neki azt, hogy mit szólna, ha megérinteném a kezét. Már csak a mostani, kiéleződött helyzet miatt sem. Volt ennél rosszabb, a Mielőtt befejezi röptét a denevér című filmben egy fiatal sráccal kellett a kádban lennem meztelenül. Sohasem lehet tudni, hogy ezek az élmények mikor törnek a felszínre a másik ember pszichéjében.
Ez a film viszont nagyon ízlésesen és keveset mutatva mesél el egy elég megrázó történetet.
Sok jelenetet ki is vágtak. Eredetileg felvettünk egy olyan részt, amiben csókolóznunk kellett volna, de végül kimaradt a filmből. Persze közel sem volt az csók, csak a kamerával próbáltak trükközni, hogy úgy tűnjön, mintha. Rettenetes volt, hiszen annak ellenére, hogy a te karaktered az abúzáló, te érzed magad megalázva. Ez ugyanúgy kihat a te pszichédre is. Tulajdonképpen nem tudod azt csinálni, amiben jó lehetnél. Mintha tojáshéjon kéne lépkedned.
Tetszett a végeredmény?
Igen.
A sok nehézség ellenére Máté Gábor is azt hozza, amit akart?
Erről nem nyilatkozom, nem adok a kritikusok kezébe egy ennyire magas labdát. De azt tegyük hozzá, hogy csodálatosan tudta a rendező és az operatőr is a szakmáját.
Akkor egy éles váltással hadd utaljak ismét egy korábbi beszélgetésünkre, amiben azt mondta, nem lenne ellenére, ha a fővárosban újrázna Tarlós, persze nem miatta, hanem Szalay-Bobrovniczky Alexandra miatt. Mi lesz most?
Még korai a kérdés. Az új főpolgármester Karácsony Gergely tett egy bejelentést, hogy a színházak élére nyílt pályázatok lesznek. Ez egy korrekt mondat.
Vagy ki lesz a kulturális ügyekben illetékes főpolgármester-helyettes. [A beszélgetés után jelentették be, hogy Gy. Németh Erzsébet lesz az – a szerk.] Szalay-Bobrovniczky Alexandrával egyébként végig nagyon korrekt volt a viszonyom. Véleményem szerint mindent megtett a gondjára bízott színházakért, és látszott, hogy fontos neki Budapest kulturális életének sokszínűsége. Remélem, annak, aki követi őt ezen a poszton, legalább ugyanekkora mozgástere lesz. Persze, a színház jövője függ attól, hogy a tulajdonosnak mik a szándékai.
És számított egyébként erre az eredményre?
Tudtam, hogy ha azok a szavazók, akik elvben az ellenzékre szavaztak, most összedolgoztak és egy jelöltre szavaztak, akkor szoros eredmény fog születni. A kérdés az, hogy mi lesz most?
Hát kultúrkampf nem lesz, azt megúszta a Katona.
Már így is van kultúrkampf. A színház tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, de nem tőle van a legtöbb pénz.
Költségvetésileg, a tao megszüntetése után mennyire van biztonságban a Katona?
Ebben az évben biztonságban volt.
Anyagilag. De közben úgy hírlik, hogy a vezetésben lesznek változások.
Ez igaz, Mattyasovszky Bence, aki eddig adminisztratív igazgató volt, elhagyja a színházat. Sajnálom, mert a legnagyobb harmóniában dolgoztunk együtt, de mindenki életében elérkezhet egy olyan döntési helyzet, amikor az egyéni szempontok felülírják a közösség szempontjait.
Kívülállóként hogy kell elképzelni az adminisztratív igazgatót? Csak azért kérdezem, mert ha arra gondolok, hogy ki vezeti a Katonát, akkor az jut eszembe, hogy Máté Gábor. De most, hogy látom az arcát is, azért az adminisztratív igazgató nagyon fontos posztnak tűnik.
A működésünk során létrejött itt egy modell, amelyben ő maximálisan meg tudta valósítani azt, amit egy színházi ügyrendben meg lehet. Szabad kezet és bizalmat kapott tőlem. Nagy terhet vett le a vállamról, nyugodtan tanulhattam például a szövegem, mert tudtam, hogy kézben tart mindent. Ebből a szempontból valóban okoz, bár csak nekem, bizonytalanságot az ő döntése. Az utódja egy nagyon talpraesett, fiatal hölgy lesz, aki itt töltötte a gyakornokságát, mára alkalmasnak tartom a feladatra, várjuk, hogy vele dolgozhassunk. Ha valaki azt érzi, hogy a jövője biztonsága érdekében váltania kell, abba én nem szólhatok bele. Egy ponton én is abba fogom hagyni.
Most? Mindjárt itt a nyílt pályázat.
Nem tehetem meg, hogy nem pályázom.
A beszélgetés alatt már előkerült az öregedés, az elmúlás, hogy „abban a korban van”.
Foglalkoztat ez a téma, persze, de nem abban az értelemben vagyok már abban a korban, hogy elmúltak a vágyaim, egyszerűen csak helyén kell kezelni azokat.
Meddig tervez?
Nem gondolok a jövőre, persze bizonyos értelemben mégis, mert a színház az én kezem alatt működik, ezért nem lehetek felelőtlen. Ha azt érzem, hogy a színház számára hasznos vagyok, akkor természetesen azon fogok dolgozni, hogy a lehető legjobban lássam el a feladatom. Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, ez a küldetésem. Felelősségem van ezért a közösségért. Inkább azt mondanám, hogy mostanában erősebben érzékelem és tudom az időt.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
