Száznál is több háború utáni és kortárs műalkotás látható a Virág Judit Galéria tematikus aukciós kiállításán. A november 17-i eseményen 1945 és 2000 közötti alkotások láthatók, többek között Lakner László, Nádler István vagy Keserü Ilona művei. Az aukció mérföldkő lehet az árverések történetében, ugyanis olyan árak születhetnek, amelyek hazai és nemzetközi szinten is befolyásolhatják a magyar kortárs képzőművészet piaci értékét.
Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye nem csupán a novemberi aukció egyik szenzációja, hanem az egész korszak művészetének szimbolikus jelentőségű kulcsműve
– hangsúlyozta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. A tigris fejű férfitestek triptichonszerű elrendezésben láthatóak a festményen, melynek meghatározó előképei Francis Bacon agresszív és drámai alkotásai vagy akár René Magritte szürrealista művei. A Metamorfózis először a nagy port kavart Stúdió ’67 kiállításán szerepelt, majd közel 50 évig nem láthatta a hazai közönség.
Az utóbbi években egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a magyar neoavantgárd korszak iránt. A Virág Judit Galéria novemberi árverésének egyik kiemelkedő alkotása egy 1971-es Nádler-festmény, a Kapcsolat, mely geometrikus, szerkezet elvű és analitikus hard edge korszakának jelentős alkotása. A festőművész a hetvenes évek elején több hónapot töltött Franciaországban, ahol a látvány elemeit ironikus, pop-artos átírásban jelenítette meg – a felhők, fák és a városok színes emblémákká váltak képein. Az alkotó legdrágább képe korábban 10 millió forintért kelt el, az árverésen azonban rekord születhet, a Kapcsolat kikiáltási ára 10 millió forint.
Keserü Ilona művei jelentették a hidat az avantgárd első generációjához, az Európai Iskolához. Festményei a folytonos mozgás, hullámzás, „gubancolódás” illúzióját keltő motívumrendszerekre épülnek. Az alábbi jellemzők igazak az árverésen kalapács alá kerülő 1978-as Pannóterv 3 című festményére is.
A Virág Judit Galéria évek óta kiemelten foglalkozik a második világháború után készült műalkotásokkal: a 2019-es őszi aukción már 50, ebből az időszakból származó alkotás került kalapács alá.
Itthon is érzékelhető az a nemzetközi műtárgypiaci változás, amelynek köszönhetően folyamatosan növekszik az érdeklődés a kortárs alkotók művei iránt. A gyűjtők között egyre hangsúlyosabban képviseli magát a fiatal korosztály, akik kifejezetten a kortárs műveket részesítik előnyben. A konceptuális művészet, a geometrikus formák és az építészetben, designban is több évtizede megkerülhetetlen minimalizmus világa fontos a kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtői számára
– emelte ki Kelen Anna.
A Virág Judit Galéria Háború utáni és kortárs művek árverésének 105 műalkotása közel 160 millió forintos összkikiáltási árról indul november 17-én a Budapest Kongresszusi Központban. A szürnaturalisták (Lakner László, Csernus Tibor), az Iparterves generáció (Keserü Ilona, Nádler István, Bak Imre) és a Pécsi Műhelyhez tartozó művészek (Kismányoki Károly, Ficzek Ferenc, Pinczehelyi Sándor) alkotásaiból először rendeznek ekkora volumenű aukciót. Az árveréshez kapcsolódó kiállítást november 6. és 16. között lehet ingyenesen megtekinteni a Virág Judit Galériában.
További információ itt.