Abducted in Plain Sight
Az utóbbi években felívelt true crime-zsáner, amiről mi is írtunk, a Netflixen is hangsúlyos, mi is írtunk több dokumentarista és fikciós sztoriról, melyek között számos felfoghatatlanul szövevényes, megoldhatatlan történet van. Nem kevésbé kemény ez a 2017-es dokumentumfilm sem Skye Borgman rendezésében: a sztorit, melyben egy manipulatív férfi, aki egymás után kétszer is elrabolta és sorozatosan molesztálta szomszédjai kislányát, nemcsak áldozatát, de annak szüleit is meggyőzi arról, hogy ő a legjobb barátjuk, nem könnyű végignézni. Ennek oka egyrészt, hogy a történet olyan fordulatokkal van tele, hogy ha nem lenne bizonyítottan valóság, visszadobná minden rendező, mondván, túl sok, valószerűtlen, másrészt pedig az teszi nehézzé a nézői élményt, hogy olyan elemien dühítő a mélységes mély butaság és hiszékenység, ami a történet szereplőit jellemzi, hogy sokszor legszívesebben kidobnánk a készüléket az ablakon. Ezzel együtt fontos darab ez, sosem lehet eleget beszélni az agymosás hatalmáról. Csak erős idegzetűeknek!
Holy Hell
Egy másik népszerű vonal a kurrens dokumentarista műfajban a furcsa szekták és egyházak viselt dolgainak feltérképezése, Will Allen 2016-os filmje, a Holy Hell is ezt tűzte ki célul. Ami azonban különleges, hogy itt a rendező minden, laikusok által elvégezhető gondos kutatásnál többet tud a témáról, ugyanis a szektának, amiről forgat, ő maga is tagja, így huszonkét évnyi anyag áll a rendelkezésére, mivel Allen számos felvételt készített saját élményeinek rögzítésére. A film középpontjában a Buddhafield nevű csoport áll, pontosabban annak karizmatikus, megalomániás vezetője, a Tanító, akinek nemcsak a portréját rajzolja meg a film, de azt is igyekszik megértetni, hogy mi vonzza az embereket a Tanító közelébe. Allen archív felvételei mellett egykori tagok friss megszólalásai is gazdagítják a filmet, amely így a hasonló csoportosulások felkavaróan átélhető krónikája lesz, igazi társadalom- és csoportlélektani mélyfúrás.
13th
Ez is népszerű dokumentarista szubzsáner, a társadalmi-politikai egyenlőtlenségekről szóló, figyelemfelhívó, aktivista dokumentumfilmé. Ava DuVernay pedig fikciós (When They See Us) és nem fikciós filmjeivel is egyértelműen jelezte, hogy munkásságával mindig az lesz a célja, hogy az efféle igazságtalanságokkal kapcsolatban felemelje a hangját. Ez a filmje, melyet Oscarra is jelöltek, az amerikai Alkotmány 13. kiegészítéséről szól, mely törvényen kívül helyezte a rabszolgatartás intézményét, egy kivétellel: ha törvényes büntetés-végrehajtás keretein belül történik, amivel a rendező szerint az amerikai végrehajtás ma is visszaél. DuVernay feltárja az afro-amerikai és egyéb kisebbségek tömeges bebörtönzésének okait, a börtöngazdaság üzleti előnyeit, a média és a politika szerepét mindebben, és a társadalom szövetébe ivódott rasszizmust, ami mindezt szolgálja. Dühítő és elkeserítő film a szabadság úgynevezett földjéről.
A Házzal szemben (Knock Down the House)
Rachel Lears filmje igazi ismeretterjesztő gyorstalpaló tanfolyam a kortárs amerikai politikai rendszer, pontosabban a választási kampányok sziszifuszi, nem gyakran látott oldalának megértéséhez, ami csak első ránézésre szól Alexandria Ocasio-Cortezről, vagy a politikai oldalról, amit képvisel. Valójában sokkal inkább az alulról jövő politikai kezdeményezések, és a vaskos üzleti érdekekkel körülbástyázott, hatalmi helyzetük révén a kormányzásba bebetonozott politikus-őskövületek lecseréléséért folytatott harc mikéntjét mutatja be a film négy feltörekvő női politikus történetén keresztül.
Audrie & Daisy
Az utóbbi években, már a metoo-mozgalom előtt is, azóta pedig fokozottan elkezdett beszivárogni a közbeszédbe a sokáig teljes tabuként kezelt szexuális zaklatás és nemi erőszak témája, melyből a filmesek fikciós és doku-vonalon egyarát komolyan kiveszik a részüket. Bonni Cohen és Jon Shenk filmje fontos aspektusról beszél, amit még mindig nem értett meg a közvélemény, jelesül, hogy a szexuális bűncselekmények jelentős részét nem idegenek követik el, hanem olyanok, akiket az áldozat nem csak hogy ismer, de egyenesen jó barátjának is tart – esetleg rokon, családtag, ugye. A doku két hősével is így van ez, ráadásul mindkettejük esetében további traumát okozott az is, ahogy a közösségük kezelte a történteket. Egy tizenöt és egy tizennégy éves lány esetét ismerjük meg, egyikük az erőszak után még olyan brutális internetes zaklatást is elszenvedett, hogy öngyilkos lett. A film emellett szót ejt arról, hogy a hivatalok hogyan hagyják cserben az áldozatokat, és arról is, hogy miként lehetne elejét venni az ilyen tragédiáknak. Nem könnyű nézői élmény, de annál fontosabb.
The Vietnam War
Egy teljesen más típuspélda, de ugyanúgy figyelemre méltó, hiszen egy jól sikerült, klasszikus történelmi doku sosem veszít érvényességéből, ráadásul egy-egy jobban sikerült példány még az oktatásban is hasznos lehet. Ken Burns és Lynn Novick monstre krónikája a vietnami háborúról is ilyen darab, mely tizenhét órányi filmidőben igyekszik felrajzolni az amerikai történelem egyik legsötétebb időszakának eseményeit, megértetni a miérteket, feltárni az előzményeket és következményeket – és sikerül is neki, hisz a dokut annak idején négy Emmyre jelölték, és jelenleg az IMDb legjobb tévés tartalmainak toplistáján az előkelő tizennyolcadik helyen áll. Archív felvételek mellett számos érintett beszél minden oldalról, így az események többféle nézőpontból és értelmezésben is láthatóvá válnak, melyekből végül, legalábbis remélhetőleg, kirajzolódik valami igazság-féle.
Our Planet – és mások
Nem maradhat ki egy efféle cikkből a dokuműfaj talán legaktuálisabb kedvenc témája, a környezetvédelem sem, ha pedig természet és doku, akkor az egyenlet végén vaskos aláhúzással, több felkiáltójellel David Attenborough áll a legelső helyen. Az Our Planet csak egy a számtalan lélegzetelállítóan gyönyörű, ám a klímavészhelyzet fokozódásával egyre karcosabb hangvételű filmek között, ám minőségben, hatásban alighanem a legfontosabb, két Emmy-díjjal, és az IMDb tévés toplistájának kilencedik helyével, így, ha eddig nem volt rá alkalom, érdemes mielőbb időt szakítani rá. Ha pedig ez megvolt, jöhet a többi, például a nemrégiben publikált Rotten (Ételünk és életünk) című sorozat, mely a világ élelmiszer-ellátásának sötét, korrupt és pazarló oldalát rángatja ki a fényre, vagy a Leonardo DiCaprio produceri kreditjével fémjelzett Cowspiracy: A fenntarthatóság titka, mely a húsipar és az ipari állattenyésztés környezeti hatásairól mesél, humorral ötvözött oknyomozással.
Kimaradt a legjobb Netflix-doksi, amit valaha látott? Lehet, hogy külön cikkben írtunk róla itt vagy itt.
Kiemelt kép: Top Knot Films / Netflix
