Kultúra

Valakiknek meg kellett fizetniük az úrilányok szüzességének árát

Már százhúsz éve is a politika kedvenc aggodalma volt, hogy fogy a nemzet, csak ekkor még a nők taníttatását és munkába állását tartották a fő veszedelemnek – mondja Szécsi Noémi író, aki új életmódtörténeti művében, a Lányok és asszonyok aranykönyvében mutatja be, hogy gondolkodtak a magyarok szépségről, egészségről és szexualitásról a 19. és 20. század fordulóján. A kutatás egyik fő forrását Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói adták, amiből rengeteget megtudhatunk a kor előítéleteiről és szokásairól. De mennyit fejlődtünk azóta? Mekkora volt a híres dívák befolyása? Mi volt az ára a jogvédelemnek? És vajon jobb helyzetben van-e egy mai fiatal a szexuális felvilágosítás terén? Interjú.

A könyvből alapos benyomást szerezhetünk arról, milyen tévhitek és szokások övezték a női testet és a nemi szerepeket száz-százhúsz évvel ezelőtt. Melyik része volt a meglepőbb: hogy mi minden változott, vagy, hogy mi minden maradt velünk ezekből a mai napig?

A múlt mindig egy tükör, amibe belenézünk, és látjuk a különbségeket és az azonosságokat a saját korunkkal. Mindkettő érdekes lehet. Vannak rettenetes történetek, amelyek arról szólnak, miként igyekeznek kétségbeesett nők megszabadulni nem kívánt gyermekeiktől, színtiszta horror is akad, mikor egy leleplezett debreceni bábáról kiderült:

egyik kliense titkos szerelmének küldte el elvetetett közös magzatukat, aki a viszony emlékére őrizte a folyadékban lebegő testecskét, miután a lány máshoz ment férjhez. Más történetek viszont azért gondolkodtatnak el, mert tökéletesen párhuzamba állítható a jelennel.

Ilyen például a termékenységgel kapcsolatos közgondolkodás: a 19.-20. század fordulóján csonka állapotnak, sőt, szinte a meddőséggel egyenértékűnek tartották, ha valakinek csak egy-két gyereke volt. Akkoriban kezdték el hajtogatni, hogy fogy a nemzet.

Ez tényleg ismerős valahonnan…

Ez ma is az egyik kedvenc szövege a politikának, de így volt már 120 évvel ezelőtt is, és nemcsak Magyarországon, egész Európában. A 19. század elején még mindenki azon aggódott: túlnépesedik a kontinens, hogy lehet majd ennyi embert táplálni. A század végére viszont átfordult ez az egész, ami nyilván összefüggésben van azzal, hogy ekkoriban terjedtek el bizonyos fogamzásgátló eszközök, családtervezési módszerek. Onnantól kezdve azok a szlogenek terjedtek el, amiket ma is gyakran hallunk a nemzethalálról. És a legfőbb veszélynek épp a nők munkába állását és taníttatását tartották ezen a téren.

Ebben végülis lehetett némi igazság, már ha valaki abszolút célként tekintett a népesedésre, és minden mást hajlandó volt alárendelni ennek. A szakértők ma is a nők iskoláztatását tartják az egyik legfontosabb lépésnek a világméretű túlnépesedés megállítására, csak ugye itt épp ellenkező előjellel…

Nem véletlen, hogy Európában nem egy helyen ott látható a népességnövekedés, ahol a bevándorló családoknál kevésbé jellemző, hogy a nők elhagyják a családi szférát.

Amint a nők emancipálódnak, a többségük nem akar bizonyos mennyiségnél több gyereket szülni, hisz megesik, hogy már fizikailag is veszélyes, vagy nem tudná eltartani, illetve teljesen le kéne tennie az anyaságon túlmutató életcéljai megvalósításáról. Ettől persze még mindig jelen lesz ez az igény és az elképzelés.

Ám közben radikálisan átalakult az is, ahogy a gyereknevelésről gondolkodunk. A korunkra jellemző egyfajta gyerekkultusz, ami miatt ma sokkal nagyobb erőforrásokat igényel egy-egy gyerek felnevelése, mint például a századfordulón, amikor még sok mindenről nem gondolták, hogy jár egy gyereknek, vagy szüksége lehet rá.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A könyvön végigvonul Hugonnai Vilma, az első magyar női orvos története és feljegyzései, akinek Svájcig kellett utaznia, hogy tanulhasson. Neki milyen érvekkel kellett még megküzdenie a nők taníttatása ellen?

Az első egy elég álságos érv volt. Azt mondták, hogy a nő testileg és szellemileg is gyengébb a férfinál, ezért képtelen lenne ezeket a munkákat jól betölteni, így gyakorlatilag időpazarlás lenne taníttatni őket. És persze ott volt az, amiről már az beszéltünk. Hogy ezek a törekvések elfordítják a nőket azoktól a kötelességeiktől, amikre hivatva vannak: a feleség- és anyaszereptől. Nem fognak ebben helyt állni. Hugonnai Vilma beleállt ezekbe a vitákba. Azzal érvelt, hogy nem lesz rosszabb feleség az, aki elvégezte a gimnáziumot vagy egyetemet. Cikkeket írt, előadásokat tartott, a hagyatékában rengeteg vázlatot találhatunk ezzel kapcsolatban. Elég harcosan képviselte ebben a nőjogi álláspontot. Hagyatékából szépen nyomon követhető, milyen gyakran megesett, hogy olvasott a témában valami kioktató cikket, felment a vérnyomása, és írt rá egy szenvedélyes választ.

Visszatekintve könnyű úgy érezni, hogy elsőként kivívni egy jogot baromi menő dolog, hiszen épületeket és utcákat neveznek el az emberről. A könyve viszont jól érzékelteti, hogy mindezt ott és akkor átélni már nem feltétlenül akkora buli, mert elsőnek lenni valamiben hatalmas áldozatokkal jár.

Elég abba belegondolni, hogy Hugonnai Vilma – eleve sok küzdelem után – 32 éves korára végezte el az egyetemet, ám csak 18 évvel később, 50 évesen kezdhetett el orvosként praktizálni. A saját életünkre vetítve beláthatjuk, ez milyen hosszú idő, és neki közben végig azzal a tudattal kellett élnie, hogy az a nehezen kivívott végzettsége teljesen fölöslegesnek bizonyult. Ez idő alatt ugyanis bábaként kényszerült működni, mert nem fogadták el itthon a svájci diplomáját.

Ez hihetetlen megalázó volt az arisztokrata származású Hugonnai Vilma számára, hiszen abban a sokkal inkább kasztokra osztott társadalomban a bábaság elég megvetendő foglalkozás volt.

A 18. században még megbecsülték a bábákat, a 19. században már nagyon rossz a sajtójuk. Ekkoriban zajlott a társadalom medikalizációja, az orvostudomány professzionalizálódása: nőtt a bizalom az orvosok, a tudományos orvoslás iránt. Bábának pedig sokszor képzetlen parasztasszonyok álltak, akik végeztek magzatelhajtásokat is. Körülbelül méregkeverő boszorkányoknak tartották őket.

Hugonnai Vilma alakját a legtöbben Kertész Erzsébet életrajzi regényéből ismerik, ami a fiataloknak szóló csíkos könyvek sorozatban jelent meg a 60-as években. Ez mennyire festett pontos képet róla?

Kertész Erzsébeté a már a második Hugonnairól szóló regény volt, mert egy megjelent 1944-ben. Az életrajzi regényekben az az érdekes, hogy mindig tükrözik a kor nőideálját, kidomborítva, mi volt akkoriban fontos az ő sorsában. A második világháború idején készült könyv például Hugonnai hazafiasságát hangsúlyozza – például azt a döntést, hogy hiába ment Svájcba tanulni, hazajött onnan, és magyar orvos lett. A szocialista életrajzi regényben pedig az akkoriban aktuális dilemmát hangsúlyozzák, hogy egy dolgozó nő miként lehet jó családanya is, ugyanúgy helyt állva otthon és a munkahelyen. Az élettörténetét tekintve elég hiteles könyvek ezek, apró kihagyások és csúsztatások persze vannak, de az ilyen regények szerepe úgyis az, hogy beemeljenek valakit a köztudatba. Ezt a célt szolgálhatja a nemrég kiadott Hugonnai Vilma-képeskönyv is. Érdekes, hogy míg a hivatalos emlékezetben még nincs a helyén kezelve, a fikció világában sokakat inspirál az életrajzával, a képeskönyv is azért készült, hogy motiválja a kislányokat. Mostanában úgyis divatja van a feminista idolokról készülő képeskönyveknek, az utóbbi években ezek a témák is megjelentek a gyerekkönyvpiacon.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ahogy inspirálhatták a korabeli kislányokat a századforduló nagy dívái is, bár a színészi pálya egyszerre hozhatta magával a csodálatot és a közmegvetést. Jászai Mari és Blaha Lujza mekkora befolyással bírtak a női szerepek formálásában?

Színésznőnek lenni azért volt kettős szerep, mert a 19. században ez volt az egyetlen módja, hogy egy nő karriert csináljon a házasságon kívül. Ezek a nők hihetetlen pályát futottak be, nagyon híresek voltak, és komoly befolyással is rendelkeztek – a férfiakra is, de akár munkaadóikat, a színházigazgatókat is tudták manipulálni, sőt, magas körökben foroghattak, államférfiakat tudhattak ismerőseik között.

De azért ott a másik oldal, hogy aki nem volt ennyire sikeres, az prostituált számba ment. Egyedül a sikerek szentesíthették ezt a kétes foglalkozást.

Ebből kifolyólag viszont tabunak számító ügyeik felett is szemet hunytak. Blaha Lujzának például volt törvénytelen gyereke, Jászai Marinak meg sorban egymás után a szeretői, és mégis egy megbecsült tagja lehetett a társadalomnak.

A könyv érdekesen mutatja be az erkölcsi tisztaság és a feslettség szimbiózisát. Milyen összefüggésben állt a felsőbb osztálybeli nők szüzessége az alsóbb rétegek prostituálásával?

Ez egyszerű gazdasági képlet: ha a társadalomban valahol létrejön egy vagyon, azt valakiknek meg kell fizetni. Ez esetben a vagyon a szüzesség volt. Ennek a szüzességi tőkének a felhalmozásához ki kellett zsákmányolni valakiket, és megszerezni hozzá az erőforrást. Az előkelő lányoknak a házasságukig tisztának kellett maradniuk, a férfiaknak viszont valakivel szexuális életet kellett élniük, mert nekik már házasodás előtt is szabadott. Erre szolgáltak az alsóbb osztálybeli nők, akiknek a közegében a szüzesség nem jelentett különösebb értéket, mivel nem hozta jobb pozícióba őket egy házasságkötésnél. Ha egy cselédlánynak mondjuk született balkézről egy gyereke Budapesten, akit beadott egy árvaházba, vagy akár ő maga nevelt, a falujába visszatérve nem lett közmegvetés tárgya. Simán megházasodhatott azzal a kis pénzecskével, amit cselédként összegyűjtött. Ugyanezt nem tehette volna meg egy középosztálybeli nő, mert az ő erkölcsi vagyonát a szüzesség képezte.

Tehát gyakorlatilag egyetlen autonóm döntést hozhatott meg életében, hogy kihez megy hozzá.

Igen, de még ebben sem dönthetett teljesen szabadon, mert a szülőknek is megvoltak a maga elképzeléseik. Előfordult a lányszöktetés, azaz a szülők beleegyezése nélküli házasság, a szülők ugyanis amolyan vétójoggal bírtak. Az arisztokrata származású Czebrián Róza és a zeneszerző, Hubay Jenő például szerelmesek voltak, de a lány apja nem engedélyezte a házasságot, így Róza kivárta a házassággal, míg 24 éves lesz – ez volt a nagykorúság határa –, mert akkor lett joga önállóan dönteni. A vagyonos nagypolgári Hatvany-Deutsch családból származó Hatvany Lili pedig 18 évesen egyszerűen összepakolt és eljött otthonról, mikor a családja nem helyeselte a választását, mire az apja ki is tagadta. Éheznie azért így sem kellett, mert a választottja is egy gazdag, nagypolgári család tagja volt.

A könyv alapvetően tárgyilagos hangvételű marad, egy ponton mégis ördöginek nevezi azt, ahogy „a társadalom a házassági húspiacra vitt, tudatlan nők vergődését szemlélte”. Hezitál ilyenkor azon, hogy használjon-e erős jelzőket múltbeli szokásokkal kapcsolatban?

Igyekszem a véleményalkotást más területen kiélni, de ez egy komoly kihívást jelent. Van, amikor utólag alakítom át a szöveget, mert azt érzem, hogy túlzottan „írós” lett. Ebben az esetben viszont úgy gondoltam, mégis ördöginek nevezhetem, hogy kultuszt csináltak a lányok ártatlanságából, majd részvétlenül figyelték beavatásukat. Mindenki ezen szórakozott. Persze lehet, hogy a cinikus pontosabb kifejezés: végtelenül cinikusnak találom azt, ahogy tudatlanságban tartották a lányokat, ugyanakkor elvárták, hogy aztán gyorsan felvegyék a ritmust. Az esküvő után sok férj arról kezdett panaszkodni, hogy a felesége csak fekszik ott, mint egy darab fa.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ma sokszor nem az alulinformáltság, inkább a túl sok információ okoz problémát. Például az, hogy a fiatalokat magukra hagyják az internettel, a tévhitekkel és a pornóval. Egy mai lány, vagy fiú ön szerint mennyire indul előnyösebb helyzetből a szexuális felvilágosítás terén, mint akkor?

Ez nyilván két szélsőség, egyiket se lehet pozitívnak nevezni. Fontos, hogy nem feltétlenül egy-egy korhoz, inkább egy-egy családhoz kötődnek a jó megoldások. Akadtak olyan családok, akik már a századfordulón is próbálták sokkal fájdalommentesebben intézni ezt az egészet, és most is vannak olyanok, akik nem hagyják magukra a gyereküket az internettel.

A női egyenjogúság, a gender és a nemi szerepek témája ezer szálon kötődik politikai korrektséghez, amiről hatalmas viták folynak manapság. Hogy látja, az emberi érzékenység tiszteletben tartása inkább felszabadít, vagy tabusít és korlátozza a szólásszabadságot?

Minden társadalomban léteznek tabuk, csak ezek korról korra változnak. A politikai korrektség is egyfajta tabusított nyelv, ami miatt sokszor nyilvánvaló tényeket sem szabad kimondani. A legérdekesebb dolog a tabukban, hogy folyton változnak, és hogy az egymással szemben álló politikai csoportok rendszerint egymás tabuinak kimondásával heccelik egymást. A 19. század végén másféle tabuk szabályozták a nyilvánosságot, az egész mélyebben be volt ágyazva a vallásba, rengeteget emlegették a keresztény erkölcsöt.

Ez kezd újra divatba jönni.

Igen, ez is ciklusosan működik.

Beletelt pár évtizedembe, míg rájöttem, hogy a társadalom nem fejlődik, csak folyamatosan változik.

Most egy konzervatív visszacsapás időszakában élünk. Nekem, aki a 90-es években voltam fiatal, amikor a liberális világszemlélet volt uralkodó, meg kell tanulnom viszonyulni ehhez. Sokan ezzel a fajta konzervatív összezárással és bezárkózással próbálják a szorongásaikat enyhíteni. Annyi dolog miatt rettegnek ma az emberek a világban, hogy legalább ez nyújt néhány biztos kapaszkodót a számukra.

Mennyi ideig kutatott ehhez a könyvhöz?

Sokáig, de ez egy szerves folyamat volt. Korábban már írtam más életmódtörténeti könyveket – például A budapesti úrinő magánéletét –, és a történelmi regényeimhez is végeztem ilyen kutatásokat. Szóval körülbelül tíz éve gyűjtögetem ezeket az anyagokat, de nagyon sokat segített, hogy rátaláltam Hugonnai Vilma rendelési naplóira. Az ő hagyatéka és alakja segített strukturálni ezt a könyvet.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Az adott egy személyesebb viszonyulást a témához, hogy ön is épp gyereket várt, mikor írta?

Igen, mert így engem is abszolút a testem foglalt le írás közben. Ez sajátos lelki állapot egy olyan könyvnél, ami ugyan nem irodalom, mégis erős érzelmeket mozgatott bennem. További azonosulási pont volt, hogy Hugonnai Vilma is nagyon hasonló életkorban szülte a legkisebb gyekerét – én 43 voltam, ő pedig 41, amikor a legfiatalabb gyermeke született. Ilyenkor az ember nagyon ki van élezve a testi folyamataira. Én sem minden életszakaszomban fókuszálok ennyire a női testre, mert épp más dolgok kötnek le, így ez a kiélezettség segített a koncentrációban.

És hol látja korunk Hugonnai Vilmáit, akik hasonlóan fontos kérdésekben feszegetik a társadalmi normákat?

Szerintem kifejezetten olyan korban élünk, amikor bizonyos társadalmi ügyek úttörőnek és valamiféle politikai szerepvállalásnak is számítanak, pont az épülő konzervatív társadalom miatt. A női jogok vagy a coming out terén például sok minden nem történt volna meg, ha a szereplők ezt nem élték volna meg politikai szerepvállalásként. Ezért viszont nem lehet pontosan tudni, hogy melyik őszintén megélt és melyik politikailag motivált megnyilvánulás.

Majd száz év múlva letisztul és megírja valaki egy könyvben?

Pontosan.

A Lányok és asszonyok aranykönyve a Park Kiadónál jelent meg, Szécsi Noémivel a Margó Irodalmi Fesztiválon és Könyvvásáron beszélgettünk.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.