Kultúra

Monori Lili életműdíjat kap

Monori Lili életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben. Bunyik Béla, a 19. alkalommal tartandó fesztivál alapítója és főszervezője az MTI-nek hétfőn elmondta, a több mint 60 filmben szerepelt Monori két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán. Az újonnan digitalizált A Tanú – a Cannes-ban vetített teljes filmet, a korábban kivágott részekkel együtt -, valamint a 2018-as Rossz Versek iránt máris érzékelhető az érdeklődés. Monori Lili, egészségi állapota miatt, nem lesz jelen a rendezvénysorozaton, ezért a díjat Bunyik Béla személyesen adja át neki Budapesten a már szokásos díjkiosztó vacsorán, a fesztivál után.

Bunyik kiemelte, hogy Los Angelesben egyre sikeresebb a Digitalizált Magyar Klasszikusok címen vetített sorozat, amely havonta mutat be egy-egy magyar klasszikus filmet. A múlt héten láthatták az érdeklődők Bereményi Géza Eldorádó című filmjét. A jövő héten kezdődő fesztiválon bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását is, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton egyébként magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be.

A gyászmunka az első menstruációval kezdődik
Az év váratlan magyar filmes sikerén, az Oscar-díjra is nevezett Akik maradtakon elég könnyű sírva fakadni. Kritika.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik