Kultúra

Az órák, amelyek megérik az árukat (x)

Sajnos az óravásárlásnál itthon még nem elsődleges szempont az értékállóság, pedig sokszor egy divatóra árából akár vehetnénk egy olyat, amely idővel nem csak a szívünknek lesz drágább.

Ezzel el is érkeztünk a vásárlás első dilemmájához: megéri-e egy vintage modellt vásárolni? Az ár-érték arányt nézve a válasz határozott igen. Ha képesek vagyunk elszakadni a gyári fólia lehúzásának kéjes élvezetétől, akkor igazi kalandok és legendás óracsodák várnak ránk. Tanulságos átnézni az aukciósházak választékát, ahol nagyrészt ugyanazokkal a márkákkal és modellekkel találkozhatunk. Fontos, hogy mindig megbízható, garanciát vállaló, és számlát adó helyről szerezzük be az óráinkat. Az árnál értéknövelő lehet ma a márka, a limitált kiadás, a nemesfém tartalom, sőt az eredeti doboz is. Ne felejtsük el, akár egy nagyítóval, ellenőrizni az óratokon az esetleges karcolásokat, sérüléseket. Mindig győződjünk meg arról, hogy működik-e a szerkezet, és nem utolsó sorban próbáljuk is fel, hiszen egy olyan műalkotással van dolgunk, amely társunk lesz a mindennapokban. Jöjjenek tehát a szakértők ajánlásai a BÁV október 21-ei óraaukciójának anyagából szemezgetve.

Ha a luxusórák piacán keresgél valaki, akkor egy márkát talál, amellyel soha nem lőhet mellé, ez a Patek Philippe. A lengyel gyökerekkel rendelkező, de 1851-ben Svájcban alapított cég nevéhez számos technikai újítás kapcsolódik. Ők készítették például az első svájci karórát, de az időzóna kijelzés és az öröknaptár is náluk jelent meg először. A technikai innovációk mellett már a kezdetektől nagy hangsúlyt helyeztek az elegáns megjelenésre is. A márka hamar a királyi családok és pápák kedvencévé vált. A világ legdrágább órája is egy Patek 1518 Stainless Steel modell, amelyet 2016-ban 11 millió dollárért adtak el a Phillips Aukciósháznál.

A márka egyik zászlóshajója a Calatrava sorozat. Maga az elnevezés is a manufaktúra logójára, a Calatrava-keresztre utal, amely eredetileg egy spanyol rend jelképe volt. Ez a ’90-es években készült letisztult darab maga az elegancia, ráadásul a hátul nyitott toknak köszönhetően az aprólékos műgonddal kidolgozott szerkezetet is megcsodálhatjuk.

Egy külön kategóriába sorolhatjuk a zsebórából átalakított karórákat. Ez az 1910-ben készült Patek szerkezet is egy ilyen ritkaság, amelyet szintén egy látványos hátul nyitott tokba helyeztek. Ez az az óramárka, amelynek értékes zsebórái Magyarországon is felbukkannak. Így őrizte meg ezt a gyönyörű, századfordulón készült arany női zsebórával is. Erre mondják, hogy találó a cég szlogenje: “Egy Patek Philippe-et valójában sosem birtokolsz, csupán megőrzöd a következő generációnak”.

 

Patek Philippe Calatrava férfi arany karóra, automata, kikiáltási ára: 2.800.000 Ft. Patek Philippe arany férfi karóra, 1910, kikiáltási ára: 950.000 Ft. Patek Philippe arany női zsebóra, akner, kézi felhúzású szerkezet, kikiáltási ára: 240.000 Ft

PATEK PHILIPPE – Calatrava, zsebórák

Az 1833-ban, Antoine LeCoultre alapította óramanufaktúra nevéhez több száz találmány kötődik. Jelenleg is ők tartják a világ legvékonyabb órájának rekordját az 1907-ben megalkotott, 1,38 mm vastag Calibre 145 zsebórájukkal.

Egyik leghíresebb sorozatuk a Memovox, amelyet az 1950-es években mutattak be. Az akkori kor divatjának megfelelően túlméretezett, ébresztővel ellátott, vízálló búvárórákat dobtak a piacra. A 70-es évekbeli ún. TV-képernyős design-ja egy igazi ritkaság az órapiacon, a többi Memovox-tól eltérő, négyszögletes, a televíziókat idéző formavilágával. A női modellek közül biztos befutó az Ideale modell, amely gazdag brill ékítésével igazi klasszikus ékszeróra.

A Jaeger-LeCoultre nevéhez fűződik az Atmos asztali óra is, amely etil-klorid tartályának köszönhetően a hőmérséklet változásával képes járástartalékot képezni, azaz emberi beavatkozás nélkül önjáró, örökmozgó. Magyarországon legutóbb 1,9 millió forintért kelt el egy mérnöki csodának számító Atmos, az idei óraaukción egy egyedi gyűjtői darabbal álltak elő a BÁV szakértői, amelyet egy régi csillagtérképpel és 4 híres asztrológus képmásával díszítettek.

Jaeger-LeCoultre Memovox, automata, kikiáltási ára: 440.000 Ft. Jaeger-LeCoultre Ideale női karóra, 24 db briliáns díszítéssel, kvarc, kikiáltási ára: 220.000 Ft. Jaeger-LeCoultre Atmos Astrology asztali óra, 1950 körül, kikiáltási ára: 850.000 Ft.

Jaeger-LeCoultre – Memovox, Ideale, Atmos

A legrégebbi, megszakítások nélkül működő óragyártó 1755 óta. A legendás svájci óramanufaktúra rajongói között megtaláljuk II. Erzsébet királynőt, IX. Pius pápát, Napóleont, John D. Rockefellert, de Marlon Brandót is. Szlogenjük így szól. „Készíts jobbat, ha lehetséges, mert az mindig lehetséges.

A nagy aukciósházak egyik legkeresettebb modellje a Patrimony. Az 1950-es években bemutatott modell a minimalizmus jegyében született, és egyben a cég megújulásának a szimbóluma is. A tiszta vonalvezetés, a hivalkodásmentes elegancia tökéletes példája. A számos változatban elérhető klasszikus mindegyike az órásmesterség csúcsát testesíti meg. Ez a ’90-es évekből származó arany karóra, szokatlan korona elhelyezésével a zsebórák előtt tiszteleg, letisztultságával maga az elegancia.

Ha az ékszeróráknak lenne szabványa, akkor a Malte női arany karóra lenne az. Már magának az arany karpántnak a kialakítása is mestermű. A letisztult számlap és a díszítéshez felhasznált 41 briliáns csak tovább emeli az óra kifinomultságát. Az elnevezés utal a cég logójára, a máltai keresztre.

 

Vacheron Constantin Malte arany női karóra, kvarc szerkezet, kikiáltási ára. 1.350.000 Ft. Vacheron Constantin Patrimony arany férfi karóra, kézi felhúzású szerkezet, kikiáltási ára: 1.400.000 Ft.

Vacheron Constantin – Patrimony, Malte

Az 1915-ben alapított, máig családi kézben lévő svájci óramanufaktúra modelljei amellett, hogy státuszszimbólumok, rövid és hosszútávon is jó befektetésnek számítanak. Mindenképpen jó választás lehet egy ikonikus Rolex GMT-Master II karóra.  Az 1955-ben kiadott GMT-Master sorozatot eredetileg pilótáknak tervezték, sokáig ez volt a PanAm légitársaság hivatalos órája is. A designt uraló fekete és piros, 24 órás osztású lünettája a nappalt és az éjszakát különbözteti meg. Az 1982-ben bemutatott GMT-Master II-nél, a korábbi modelltől eltérően, az óramutatót már függetlenül lehetett beállítani, ezzel még egyszerűbbé vált a használata a világutazók számára. A Sotheby’s Aukciósháznál legutóbb szeptember végén kelt egy 97-es modell 12500 fontért (4,7 millió forint).

A sportos Rolex-ek mellett a klasszikusan elegáns, bőrszíjas, arany Sky-Dweller modell is közkedvelt az óraárveréseken. A hölgyek számára ezt a brillekkel ékített automata Rolex Datejust arany karórát ajánljuk, amely izgalmas bordó számlapjával és brill díszítésével hívja fel magára a figyelmet.

Természetesen ez a felsorolás nem teljes, számos további olyan óramárka létezik, mint pl. az Audemars Piquet, Breguet, Breitling, IWC, Omega, TAG Hauer, Panerai, Harry Winston, Bulgari, Cartier, amelyek nem csupán idő- de értékállóak is.

Rolex GMT-Master II férfi karóra, automata szerkezet, kikiáltási ára: 1.300.000 Ft. Rolex Sky-Dwellers vörösarany férfi karóra, automata szerkezet, kikiáltási ára: 3.600.000 Ft. Rolex Datejust női arany karóra, automata szerkezet, kikiáltási ára 220.000 Ft.

ROLEX – GMT-Master II, Sky-Dweller és Datejust

 

Jöjjön el a BÁV 3. Óraaukciójára, és licitáljon kedvencére. Óráinkat október 12-20. között felpróbálhatja a BÁV Aukciósházban. További információ és katalógus a www.bavaukcio.hu oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik