Kultúra

James Francót újabb nő vádolja szexuális zaklatással

Eljárás indult James Franco ellen, akit a tavalyi öt után most egy hatodik nő vádol szexuális zaklatással, valamint egy a régiel közül. Sarah Tither-Kaplan és Toni Gaal azt állítják, hogy Franco 2017-ben megszűnt Studio4 nevű színiiskolájának egyik mesterkurzusán, melyen szexjelenetek gyakorolnak a diákok, a színész visszaélt hatalmával. Franco többek között felvette ezeket a jeleneteket, melyhez engedélyt íratott alá növendékeivel, hogy önként beleegyeznek ebbe, valamint külöböző dolgokért cserébe osztogatott szerepet diákjainak.

Gaal azt állítja, hogy a kurzusok és meghallgatások során „gyakran fiatal és tapasztalatlan nőket rutinszerűen nyomás alatt tartottak, és olyan szexuális dolgok szimulálására kényszerítették, melyek messze meghaladják az iparág szabványait”. Gaal elmondása szerint Franco azért nem rakta bele például őt egy készülő filmje szexjelenetébe, mert azt mondta, hogy nagyon kényelmetlenül érezte magát a kurzuson.

Tither-Kaplan, aki már tavaly is megvádolta Francót, most is ugyanazt állítja: szerepet kapott Franco egy már leforgatott, de még be nem mutatott filmjében, melyben a színész eltávolíttatta a színésznők műanyag vaginavédőjét az orális szex imitálásakor.

(Guardian)

James Franco bukhat bele legközelebb a szexuális zaklatásba?
A Golden Globe után kezdett el az ő neve is közszájon forogni, mint többszörös zaklató, most elkezdett a lába alól kicsúszni a talaj. 

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik