Napelemek, szélturbinák és vízerőművek – ezek jutnak eszünkbe először, ha megújuló energiaforrásokra gondolunk, a jelenlegi megoldások azonban meglepően alacsony hatásfokúak, és a rendszerek ára is magas.
Ezt a problémát hidalja át az amerikai Caltech és a Northwestern University kutatóinak új projektje, amiben laboratóriumi körülmények közt létrehozott rozsda – azaz vas-oxid – és sós víz találkozásából hoztak létre energiahordozót.
Az persze már rég ismert volt, hogy a fémvegyületek és a sós víz képes vezetni az áramot, a folyamat pedig akár a konyhában is megismételhető, a most kidolgozott eljáráshoz azonban nem kémiai reakcióra, hanem csak Newton III. törvényének – miszerint két test kölcsönhatása során mindkettőre azonos nagyságú, de egymással ellentétes irányú erő hat, azaz a hatás ugyanakkora ellenhatást vált ki – kihasználására volt szükség.
Itt nem vezetésről van szó, hanem áramfejlesztésről, amit a sós víz kinetikus, azaz mozgási energiája tesz lehetővé.
A korábban grafénnal, azaz egyetlen atom vastagságú, méhsejtrácsos szerkezetű grafitréteggel már sikeresen bemutatott megoldás a ma legnépszerűbb megújuló energiaforrásnak számító napelemek húsz százalékos hatékonyságánál akár másfélszer effektívebb is lehet, így azoknál olcsóbban telepíthető és fenntartható.
A dolog persze nem olyan egyszerű, mint ahogyan első látásra tűnik, hiszen a kertben évek óta heverő vasrudak felszínén kialakult rozsda túl vastag, és egyáltalán nem egyenletesen oszlik el a tárgyakon, így a rendszer alapját képező tábláknak külön erre a célra létrehozott üzemekben kell majd elkészülnie – feltéve, ha a módszer széles körben elismertté válik majd.
A kutatók a kísérleteik során az emberi hajnál ezerszer vékonyabb, alig tíz nanométeres rozsdaréteget tudtak készíteni, melyekből egy tíz négyzetméteres tábla is elégnek bizonyult ahhoz, hogy egy átlagos amerikai otthon néhány kilowattos óránkénti fogyasztását teljesen kiváltsa.
Az elkészült rendszereket természetesen nem lehet csak szimplán a tetőre tűzni, hiszen folyamatosan mozgó sós víz nélkül annak semmi értelme sem lenne, a tengeri hullámoktól azonban az áram könnyen eljuttatható lenne a végfogyasztókig.
