Kultúra a világ egy fura hely

Sorban születnek a világban a tetőkre épült lakóparkok és házsorok

A tetőtérbeépítés és újabb emeletekkel való bővítés már a múlté, hiszen az elmúlt években megjelentek a tetőkön megbújó családi házak.

A világ nagyvárosainak lakóházait az elmúlt évtizedekben egyre több tetőtérbeépítés és szintráépítés koronázza meg – így van ez Magyarországon is, ahol sokszor kétes értékű szörnyek jönnek létre.

Kerámiadoboz helyett fémhálóval szúrnak le egy terézvárosi bérházat
A Nagymező utcában N38 néven indult hotelprojekt eredményét karácsonykor már biztosan láthatjuk. De kell ez a fővárosnak?

Az üres telkek mennyiségének csökkenése, illetve a városok közepébe költözni vágyók számának növekedése hozta változások azonban nemcsak így, de akár tetőkre épített családi házakkal és lakóparkokkal is megváltoztathatják a már álló épületek képét.

Szuper példa erre az interneten június utolsó napjaiban cirkulálni kezdett felvétel, melyen az indonéz főváros, Jakarta egy bevásárlóközpontja, a Tharin City Mall tetején épített otthonok, illetve egy teniszpálya látszik, háttérben a szmogos várossal:

A Cosmo Park néven megvalósult oázis a pláza három hektáron nyújtózó tetején jött létre, hetvennyolc kétszintes háza közt pedig teljesen átlagos, aszfaltozott utcahálózat bújik meg, bicikliző gyerekekkel, futó anyákkal és kutyát sétáltató idősekkel – épp úgy, ahogyan azt egy átlagos kertvárosban is látnánk. Azzal az apró különbséggel, hogy a gyerekekre a forgalom majdnem teljes hiánya miatt itt jóval kisebb veszély leselkedik.

A korábban született példák közül kiemelkedik a kínai Hengjang építőanyag- és bútoráruházainak egyike, a Wings Housing Plaza tetején 2009-2011 közt megjelent huszonöt, kékben és sárgában pompázó villa, amelyek mindenféle engedély nélkül születtek meg, lebontás helyett azonban a városvezetés egyszerűen megtiltotta az eladásukat és használatukat. Jó részükben a következő években az építésén dolgozó munkások családjai éltek, és ez a helyzet talán mára sem változott.

A hasonló épületek elhelyezésének császára persze Kína: Hszücsou egy nyolcemeletes plázáján például egy évvel később jelent meg négy kétszintes épület, melyeket némi érthetetlen csupaszság, valamint tökéletesen karban tartott park vett körül.

Galéria
Fotó: Po wei / Imaginechina

New York persze hosszú évekkel, sőt, talán évtizedekkel is megelőzte a trendet, hiszen Brooklynban és Manhattanben vándorolva már az ezredfordulón is megtalálhattuk az amerikai külvárosokból már jól ismert, egyszerű családi otthonokat, így a Broadway fölé magasodó nyolcemeletes épületek egyikére került párost, vagy épp ezt a westernekre emlékeztető East Village-i csodát:

Egyikük sem ér fel azonban a hagyományos kínai gyógyászat terén tevékenykedő, sőt, egy egész akupunktúrás klinikaláncot vezető orvos, Zhang Biqing hatéves munkájának gyümölcsével, a nem meglepő módon illegálisan épített pekingi villával, ami nem egyszerűen csak egy toronyház tetején üldögél, de egy sziklás hegycsúcsnak álcázza magát. Az éles szemű városvezetőket ez persze nem tévesztette meg, így a 26 emeletes lakóház tetején ülő, mai árfolyamon 630 millió forintból épített, 590 négyzetméteres házra 2013-ban kiadták a bontási engedélyt, a következő évre pedig nyom nélkül eltűnt.

Fotó: South China Morning Post

Nem csak a polgári középosztály, illetve a leggazdagabbak költöztek persze ilyen otthonokba: az elképesztő mélyszegénységben élőktől a minden órában súlyos milliókat keresőkig minden társadalmi osztály képviselőit felmutató Hongkongban például szinte minden tömb tetején állnak rozoga (nyilvánvalóan engedély nélkül épített) viskók, vagy épp szegényes, de az időnek és elemeknek határozottabban ellenálló apró házak:

Ezek bérleti díja mindössze 1-2 ezer hongkongi dollár (40-80 ezer forint), törtrésze a kislakásokért általában kért, bőven 1 millió forint feletti minimális összegnek.

Borítófotó: ImagineChina/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik