Kultúra

Megvan, mikor folytatódik a Fekete Párduc

Sűrű időszak áll a Marvel előtt.

Az első és a második Fekete Párduc-filmet is rendezőként jegyző Ryan Coogler nyilvánosságra hozta, hogy mikorra készül el a Fekete Párduc 2: a film 2022. május 6-án került az amerikai mozikba, és alighanem a hazaiakba is akkortájt. A Marvel-vezér Kevin Feige már azt is tudja, mi lesz a nagyjábóli történet, és ki lesz a főellenség, mi több, a cím is megvan már, de ez a rajongókon nem segít, ugyanis egyik infót sem hajlandó sem ő, sem a rendező megosztani a közzel – egyelőre.

Az az időszak igencsak aktív lesz a Fekete Párduc 2 ugyanis a 2021 novemberére tervezett új Thor-film, a Love and Thunder, valamint a rejtélyes, 2022 júliusára ígért, egyelőre cím nélküli projekt közé van időzítve. A Marvel filmes univerzumának negyedik fázisában érkezik még többek között a különálló Fekete Özvegy-mozi, amit, ugye, nálunk forgattak, és 2020 májusában érkezik, a jövő novemberre ígért The Eternals, és egy új Doctor Strange-film is, amit 2021 májusában mutatnak majd be.

A Fekete Párduc – bár nálunk, mivel sokan nem tudtak érdemben kapcsolódni a fekete büszkeség témájához, amely a sztori hátterét adja, nem volt különösebb visszhangja – irtózatosan nagyot robbant hazájában és világszerte egyaránt, csak az észak-amerikai piacokon 700 millió dollárt keresett, amivel a Bosszúállók: Végjáték után a legsikeresebb Marvel film hazájában, világszerte pedig összesen több mint 1,3 milliárdot keresett. Emellett, elsőként a Marvel szuperhősfilmjei közül, legjobb filmes Oscarra jelölték, és még másik hat Oscarra is, ezek közül hármat meg is kapott.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik