Kultúra

Átjöttek az óceánon, de nincsenek biztonságban

Terror: Gyalázat címen folytatódik Ridley Scott antológiasorozata, melynek második évadához megérkezett a szinkronos előzetes. A Dan Simmons azonos című horrorregényén alapuló első évad története szerint 1845-ben két meglehetősen modern, profi és jól felszerelt hajó, a Terror és az Erebus indul el Angliából, azzal a céllal, hogy megtalálják az északnyugati átjárónak nevezett, akkor még egyáltalán nem bizonyított létezésű tengeri útvonalat a Jeges-tengeren, amelyen Kanada északi partjaitól átjuthatnak Ázsiába. A hajókat soha többé nem látják viszont, ahogy a rajtuk tartózkodó legénységet sem.

A tíz részből álló folytatás középpontjában rejtélyes halálesetek egész sorozata áll, amely egy japán-amerikai közösséget tart rettegésben. A forgatáshoz történelmileg hiteles, méretükben megegyező díszleteket építettek, amelyek hűen tükrözik a második világháború utáni táborok állapotát.

A Josef Kubota Wladyka által rendezett második évadban, melynek most is Ridley Scott lesz a producere, George Takei (Star Trek), Alexander Woo (True Blood – Inni és élni hagyni) és Max Borenstein is szerepel majd.

A Terror: Gyalázat epizódjait itthon augusztus 15-től, csütörtök esténként 23:00 órától vetíti az AMC.

Kiemelt kép: Youtube / AMC TV Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik