Kultúra

Rajkai Zoltán: Nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak a szinkronban dolgozók

Júniusban írtuk meg, hogy a Bosszúállók című film magyar hangjai a Katona József Színházban tartott sajtótájékoztatón beszéltek a magyar szinkron(színészek) helyzetéről. A Szídosz-Szinkron Alapszervezet később a Facebookon közzétett kiáltványban összefogásra szólította fel a szinkroniparban dolgozókat, valamint a nyilvánosság felé fordultak a magyar szinkront veszélyeztetettsége miatt.

Rajkai Zoltán, a Katona József Színház színésze, a Szídosz Szinkron Alapszervezetének elnöke a hvg.hu-nak adott interjút, melyben a magyar szinkronszínészek helyzetéről beszélt. Elmondása szerint kínai munkaerőként vannak jelen a szakmában, és ez az utolsó pillanat, amikor még lehet tenni a változásért, különben a szinkron eltűnhet a süllyesztőben.

Az, hogy engem 18 év után lecseréltek Mickey egér szerepéről, már egy folyamat következményét jelentette. Történt ugyanis, hogy múlt év decemberében egy szinkronstúdiónál – többen, színészek – kieszközöltünk egy jelentős mértékű gázsiemelést egy speciális projektben. Ez egy kísérlet volt, hogy bebizonyítsam: nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy a jelenlegi munkáinkért legalább tízszer ennyi pénzt kellene kapnunk. Korábban a Szinkron Alapszervezet megbízásából készült egy jogi szakvélemény, amely gazdasági mutatók és adatok alapján hozzávetőlegesen megállapította mennyi pénz járna a szinkronizálásért. A kísérlet sikerült, a szinkronstúdió viszont ezt rossz néven vette

– mondta Rajkai, majd hozzátette, senki nem állt ki érte, amire számított.

„Ha úgy szinkronizálnánk, ahogy minket fizetnek, nem tudom, a nézők mit szólnának”
Harminc éve változatlan, nevetséges bérek, törvénytelenségek, fenyegetőzés. Vagy változás lesz, vagy összeomlik, gagyiba fullad a magyar szinkron.

Nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak a szinkronban dolgozók: mindenki alvállalkozó (kényszervállalkozó) – a szinkronrendező, a hangmérnök, a gyártásvezető stb. -, és ők csak egyetlen stúdiónak dolgoznak, függő viszonyban. Nem mernek a fővállalkozóik ellen lépni. Azt az egyszeri gázsiemelést sikerült ugyan végigcsinálni, de az volt a bosszú, hogy elvették tőlem a Mickey egeret. Az üzenet egyértelmű volt: ha ugrálok, ellehetetlenítenek. Lényegében az lett a kísérlet következménye, hogy megfenyegették az alvállalkozókat, ha engem kihívnak oda dolgozni, nem adnak nekik munkát. Nagy Ervin akkor szívta fel magát, amikor ezt megtudta. Mégis azt kell mondanom, hogy hasznos volt számunkra ez az ügy, mert kiderült, hogy csoportosan sikerül eredményt elérni.

A színész szerint azok számára, akik még értéknek tartják a szinkront, a mostani helyzet a határ. Azt mondja, ha ez az összefogás nem jön össze, nem fognak szinkronizálni.

Lesznek majd ilyen-olyan hangok, akik megteszik helyettünk, de a nagy nevek, kvalitásos színészek mind eltűnnek, az iparág pedig megy a süllyesztőbe. Most jött el a legutolsó pillanat, amikor ezt rendbe lehet tenni. A színésztársadalom és az alkotók nagyon nincsenek tisztában az üzleti világgal.

Rajkai úgy gondolja, muszáj összezárnia az egész szakmának, hogy megvédjék magunkat egymástól is és megállapodjanak a bérekben és a munkafeltételekben.

Van egy tervünk arra, a-tól z-ig kidolgozva, hogyan lehetne rendbe tenni a szinkronipart. Ennek minden eleme megvan, de szükségünk van a kritikus tömegre, ami a szakma 70 százalékát jelenti. Magyarországon először történt meg, hogy szinkronügyben egyszerre jelentős színészek arccal-névvel kiálltak. Ezzel üzentünk kifelé is, befelé is: a belső tagoknak azt, hogy érdemes hozzánk csatlakozni, kifelé pedig azt, hogy a nyár folyamán elkezdünk tárgyalni a megrendelőkkel, stúdiókkal, pontról pontra átvesszük azokat az elemeket, amiket a kiáltványban is megfogalmaztunk. Másfél éve folyamatosan tárgyalunk a kormányzattal, és folytatni fogjuk. 2022-re rendbe lehetne tenni ez az egész iparágat. Hogy a benne dolgozóknak is megélhetés, perspektíva legyen.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik