Kultúra

Az osztályteremben készített szexvideókat a helyettesítő tanárnő

Egy pornóoldalon tette közzé a texasi nő a felvételeket. Azt írta mellé, diákok is voltak a teremben, amikor az egyiket készítette.

Kirúgtak állásából egy helyettesítő tanár a texasi El Campo város egyik középiskolájából, miután kiderült, hogy a nő pornográf felvételeket készített az iskolában – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett nő egy nyilvános pornóoldalra tette fel a májusban készült videókat.

Az osztálytermekben és dolgozószobákban készült felvételekről előző héten értesült az iskolakörzet, ami azonnal értesítette a város rendőrségét. A videókhoz mellékelt szöveg miatt ugyanis felmerült a gyanú, hogy a videók készítése közben diákok is voltak a közelben.

Teli volt az osztályterem, megpróbáltam őket is levideózni, de a telefonom kamerája filmezés közben nem váltott át

– írta a videó feltöltője az egyik felvétel mellé, az ABC13 televízió híradójának beszámolója szerint.

A rendőrség nyomozást indított a videókkal kapcsolatban. Terry Stanphill rendőrfőnök a helyi sajtónak elmondta, több videót is találtak, és azokon egyedül a tanárnő volt látható. Stanphill elmondása szerint a videókon látszott, hogy a nő odafigyelt arra, hogy senki lássa, hogy mit csinál, és a felvételeket üres osztálytermekben és szobákban készítette.

A rendőrség az esettel kapcsolatban megkereste az ügyészséget, ahol megállapították, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény – írta a Houston Chronicle című lap. A nő ellen így nem emeltek semmilyen vádat, bár az ABC13-nak nyilatkozva több szülő is dühösen ezt követelte.

A tanárnő három hónapja dolgozott az iskolának, ahonnan most elbocsájtották. Sőt, az ABC13 információi szerint az az italbolt is kirúgta, ahol másodállásban eladóként dolgozott.

Kiemelt kép: ABC13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik