Kultúra

Sokkal több embert érdekelt az előválasztási vita, mint a Magyarország szépe

Vasárnap este egy őrületes, több mint kétórás show keretében választották meg Rogán Cecília és Sarka Kata szépségversenyén Nagypál Krisztinát a legjobbnak. A Miss World magyarországi nyertese mehet majd a világversenyre, de ez a formátum nem összetévesztendő a Vajna Tímea-féle, TV2-s Miss Universe-zel. Az más.

Mostanra a Nielsen nézettségei adatai is megérkeztek, amin már nagyon látszik, hogy beköszöntött a nyár, az is, hogy a Duna TV sosem volt a legnépszerűbb adók között, és Rogánéknak sem sikerült akkora érdeklődést kiváltaniuk. Az ATV bezzeg megmozgatta az állóvizet a teljes lakosságban az előválasztási vitaműsorával.

A köztévé és Rogán Cecília, illetve Sarka Kata kooperációja a teljes lakosság körében tudott csak labdába rúgni, és összesen 5,2 százalékos közönségarányt produkált valamivel több mint kétszázezer nézővel. 

A teljes lakosság vasárnap inkább egy Dwayne Johnson-klasszikust, a TV2-n futó Az Amazonas kincsét nézte, ami az éppen a tévé előtt ülők 10,8 százalékát nyerte meg. Ennél viszont még érdekesebb, hogy amíg a közmédia megválasztotta a legszebbnek vélt nőt, addig az ATV műsorai elhúztak. A Heti napló Sváby Andrássalt 340 ezren nézték, és 9 százalékos közönségarányt mutatott. De az Előválasztási vita sem maradt le sokkal utánuk 320 ezer nézővel és 7,7 százalékos közönségaránnyal.

És ha már a Magyarország szépe kapcsán ránéztünk a számokra, akkor érdekes lehet, hogy milyen műsorok tudták valamennyire felvenni a versenyt a hőséggel. A kereskedelmileg fontos 18-49-es korosztályban a szerdai Fókusz lett a hét nyertese 19 százalékos közönségaránnyal, és a TV2-s Bezár a bazár is egészen jól teljesített. A legsikeresebb epizód a múlthét hétfői volt, amikor a tévénézők 17,3 százaléka kapcsolt Till Attiláékra.

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik