Kultúra

Jön a Loki-sorozat, és eléggé retrónak ígérkezik

Tuti kombinációt talált ki a Marvel.

Áprilisban tartotta a Disney a befektetőinek szervezett éves találkozóját, amiről most kerültek ki a hivatalos fotók, melyek egyike érdekes információt rejtett a készülő Loki-sorozatról. A Disney+-ra, a cég streaming-csatornájára készülő Thor-spinoff sorozat Loki karaktere körül forog majd, akit a Marvel-filmekben őt játszó Tom Hiddleston alakít majd itt is, és a fotó tanúsága szerint a ’70-es években játszódhat majd, vagy ott is.

Fotó: Disney

A kikerült fotón ugyanis Kevin Feige a logón kívül egy koncepciós képet is megmutat, melyen a bajkeverő félisten épp egy mozi előtt áll, a mozi hirdetőtábláján pedig épp a Cápa címe virít a friss premiereknek kijáró hatalmas betűkkel. Spielberg klasszikusa 1975-ben került a mozikba, azaz Loki, úgy tűnik, retróba vált, legalábbis részben. Ugyanis már egy ideje forog az a híresztelés, miszerint a sorozat eseményei ugrálnak majd az időben, Loki pedig egyes történelmi események titokzatos formálójaként jelenik majd meg benne. Vagy az is előfordulhat, hogy a Bosszúállók: Végjáték eseményei nyomán valamiféle alternatív idővonal keletkezett, melyben Loki sorsa egész más, mint aminek hittük. Akárhogy is, a projekt elég komoly várakozásokkal néz szembe, Hiddleston Lokija ugyanis a Marvel-univerzum egyik legkedveltebb figurája. A premierdátumot egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik