Kultúra

Bajban az Átrium, akár be is zárhat

Csütörtökön tudta meg az Átrium és tette közzé a Facebookon, hogy a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos taótámogatásból 50 millió forintot ítéltek meg a színház részére, vagyis a 2018-as taóösszeg 77,1 százalékát – 168 millió forintot – az Átriumtól a minisztérium elvette.

„Az értesítés szerint az 50 millió forintos „kompenzációt” is csak abban az esetben kapja meg a színház, ha lesz rá forrás, ráadásul három részletben. A második két részletet eleve további feltételekhez és beszámolók elfogadásához kötik” – olvasható a posztban.

Az Átrium már januárban a nézők segítségét kérte, és ahogy írják, azóta, az átmeneti időszakban csak a közönség segítsége miatt voltak nyitva. Most azonban tényleg nagy bajban vannak, „a színház további működése érdekében további támogatókat kell szerezniük, mintegy százmillió forint erejéig – ez biztosítaná erre az évre a szükséges fedezetet”.

Ha a hiányzó százmillió forintot nem tudjuk egy hónapon belül megszerezni, akkor több előadásunk most, nyáron lesz látható utoljára, a nyár végén pedig legsikeresebb produkcióink utolsó előadásaival búcsúztatjuk az Átriumot.

– írják.

Az Átrium tehát várja magánszemélyek, cégek, egyesületek, alapítványok és szponzorok jelentkezését a tamogatas@atrium.hu címen.

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház a kulturális tao megszüntetésének legnagyobb nyertese
A kulturális taót eltöröltető Vidnyánszky Attila lesz épp a rendszer kivezetésének legnagyobb haszonélvezője.

Kiemelt kép: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik