Kultúra

Ilyen az, amikor az adrenalin elnyomja az okádhatnékot

Most megjelent remek magyar regénnyel matinézunk, irány a dualizmus, azon belül is egy hajnali párbaj a Margitszigeten.

Mire kiérnek a tisztásra, Polónyi Géza már valamivel jobban van, lassan úrrá lesz rajta a párbaj keltette izgalom, az adrenalin elnyomja az okádhatnékot. Charliék elé megy, katonásan meghajtja magát: „Uraim…” Charlie és Várady főbólintással üdvözli egymást, a párbajsegéd hozza a bársonnyal bélelt dobozt, benne a két pisztoly. Az öreg orvos és a párbajsegédek fölélénkülnek, elfoglalják a helyüket, senki nem szól, egyfajta néma koreográfia szerint mozognak, lassan, méltóságteljesen, csak a madarak vijjognak. A párbajsegéd a szokásoknak megfelelően felszólítja a feleket, hogy vitájukat intézzék el békés úton.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Charlie tesz egy lépést Várady felé, arcán még a mosolygödröcske is felbukkan egy pillanatra, de Várady a fejét rázza, hajthatatlan. Tapintható lesz a feszültség a tisztáson, a párbaj immár meg fog történni, és vérre megy. Charlie fürgén ellenőrzi fegyverét, majd odaáll a kijelölt helyre, fölveszi a lövőállást. Várady komótosabb, hosszabban babrál a pisztollyal, lassúbb léptekkel megy a kijelölt helyére. Végre bólint, ő is készen áll. A párbajsegéd egy kézlendítéssel megadja a jelt, és elrikkantja magát: „Rajta!” Mindketten célzásra emelik fegyverüket. Idegőrlő, lelassult másodpercek, szinte megáll az idő. Egon, aki már több párbajnál segédkezett és maga is résztvevője volt egy tragikusan végződött esetnek, látja Charlie testtartásán, laza nyugalmán, hogy nem fog lőni, megvárja a másikat, átadja ellenfelének a kezdeményezést. Az a megszállott idióta még simán lelövi, elpusztítja a karcsú, izmos testet, a csodálatos intellektust, a barátját. A sápadt őszi nap szűrt fénnyel borítja be a tisztást, de jól látszik minden fűszál, a közeli nádori villa, a vérerek Polónyi Géza szeme fehérjében. Charlie ujja mozdulatlan a ravaszon, amikor fény villan Várady pisztolyának torkolatában. A golyó elsüvít Charlie füle mellett, érzi az ütést, fájdalom hasít a fejébe, hirtelen nem is tudja, komoly-e a sérülés, de nem nyúl oda, ujja a ravaszon. Most rajta a sor. Várady lassan leereszti a karját, dacosan néz szembe Charlie-val. Nyugodtan, rezzenéstelenül várja a lövést. Charlie hosszan céloz, a tisztáson mindenki lélegzet-visszafojtva figyel. Charlie még mindig kivár, majd hirtelen fölrántja a pisztolyt, és az egyre világosodó, fénylő ég felé lő. Várady homlokán patakzik a verejték. Charlie elindul felé, a kezét is nyújtja. Várady ellöki a kinyújtott kezet, megindul a csónak felé. Charlie csodálkozva néz körül, az egyik párbajsegéd zavartan hümmög, az orvos lesüti a szemét. Polónyi Géza lép oda Charlie-hoz. „Szégyellje magát!” – „De miért? Az istenért… hát meg kellett volna ölnöm?”

Ma dedikál a szerző

2019. április 28-án vasárnap 13 órától a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Márai termében mutatják be Pataki Éva Férfiképmás című regényét. A szerzővel és a kötet szerkesztőjével, Filippov Gáborral Veiszer Alinda beszélget. Pataki Éva 14 órától az Athenaeum Kiadó standjánál dedikál.

Polónyi nem is válaszol, enyhén kacsázó járással megy Várady után. A párbajsegéd elcsomagolja a pisztolyokat, közben a kollégájának mondja, de úgy, hogy a körülötte állók is tisztán hallják: „Ezt a sértést Várady úr soha nem fogja elfelejteni.” Charlie-ból most feltör minden feszültség, minden elfojtott indulat. Megragadja a párbajsegéd kabátjának hajtókáját, az arcába ordítja: „Maga szerint le kellett volna lőnöm?! Mint egy kutyát?!” A rémült párbajsegéd próbálja lehámozni magáról a belé csimpaszkodó kezet, csak hebeg-habog. Mondják, hogy a fiatal Pulszky nem teljesen épeszű – gondolja magában, meg azt is, hogy a párbaj az párbaj, puffantsák le egymást az úrfik, ha már ilyen kora reggel felkelnek miattuk. Charlie hirtelen elengedi áldozatát, meghajtja a fejét, halkan elnézést kér. Egon belekarol, húzza a csónak felé, közben nyugtatja, halkan duruzsol neki, hogy most aztán irány haza, a dolog el van végezve, aludja ki magát, de Charlie-val nem lehet bírni, mindenáron vissza akar menni a Vörös Holdba, most képtelen lenne aludni. Az ég váratlanul elborul, szél cibálja a maradék elsárgult leveleket a fákról. Mindazonáltal megérkeznek az első látogatók a szigetre, dadák és nevelőnők gyermekeket terelgetnek, urak és kisasszonyok egészségügyi sétájukat végzik, mellettük fehér dresszbe öltözött atléták futnak, már kinyitott a hajóállomás melletti büfé, elindult a kishajó is a pesti oldalról – hétköznapi és barátságos lesz a sziget, elveszíti baljós, titokzatos jellegét. Csónakjuk kitartóan vár rájuk, a szótlan révész egy fejbólintással nyugtázza, épségben érkeztek vissza a kuncsaftjai. Miután Egon és Charlie beugrik mellé, eloldja a bójához kötött, vastag kötelet, és evezni kezd. Egon hallgat, elmerül a Tömő téren mind magasabbra emelkedő, monumentális neogót épületben, bámulja az Országgyűlés majdani új épületkolosszusát, amelyik már hosszú évek óta, körülményesen, de megállíthatatlanul nő a Duna fölé, már körvonalazódik a hatalmas, égre törő kupola is. Charlie felé fordul, megjegyzést akar fűzni az egyébként építkezési lázban égő főváros e legújabb, gigantikus vállalkozásához, de meglátja barátja arcán azt a különös révületet, ami már kamaszkorában is oly vonzóvá tette Charlie-t; ilyenkor nem látott és nem hallott, mint aki kilépett a testéből, és elkóborolt valahova, távoli vidékekre, más térbe, más időbe – így inkább hallgat. Csak az evezők csobbanása hallatszik, ahogy a révész egyhangúan, szabályos mozdulatokkal evez velük a part felé.

Forrás: Atheneum Kiadó

Pataki Éva: Féfiképmás

Athenaeum, 2019

Ajánlott videó

Olvasói sztorik