Kultúra

Szász János mégsem rendezi a Hunyadi-filmet

Mégsem rendezi meg Szász János az Az utolsó bástya című, Hunyadi Jánosról szóló filmet, írja az Index. A rendező a lapnak eljuttatott közleményben azt írja, „leküzdhetetlen bizalmi válság alakult ki” közte és a producer között. Szász azt írta, minden eddigi munkát, amelyet a filmbe fektetett (azaz például a forgatókönyvet is) felajánlja a produkciónak.

Az Index megkeresésére a Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes a következőt mondta:

„Az, hogy egy producer és egy rendező a gyártáselőkészítés során nem tud közös nevezőre jutni a felmerülő viták során, nem szokatlan a filmszakmában. Döntéseiket tiszteletben tartjuk.”

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy Szász rendezi a történelmi filmet, mely ellen lejárató kampány indult több, kormányközeli lapban is az év végén.

Szász János közleménye teljes terjedelemben itt olvasható:

„2018 őszén felkérést kaptam Az utolsó bástya című film megrendezésére,  és ezzel lehetőségem nyílt filmre vinni a magyar történelem talán legfontosabb sorsfordító eseményét, a nándorfehérvári győzelmet.

Alkotótársaimmal – magyar filmen még soha nem látott – 21. századi technikával hitelesen fogalmaztuk volna meg e történelmi kor viharos érzelmeit, mindennapi életét, a kíméletlen és dicsőséges háborút.

Az elmúlt bő félév minden percében ezzel a filmmel foglalkoztam, nehéz és keserű volt meghoznom a döntést arról, hogy kiszállok, nem rendezem meg a filmet! Ennek oka az, hogy az utóbbi hónapokban leküzdhetetlen bizalmi válság alakult ki közöttem és Ferenczy Gábor producer között.

Mivel egy többmilliárdos mozit (persze bármilyen költségvetésűt) csak bizalommal, közös gondolkodással, közös álommal és szoros együttműködéssel lehet elkészíteni, számomra lehetetlen tovább vinni felelősséggel közös filmtervünket.

Minden eddigi kreatív munkámat a produkciónak ajánlom fel.”

Mégsem függesztették fel a Hunyadi-film előkészületeit
A Szász János rendezésében készülő történelmi film forgatásásról a Pesti Srácok azt írta, nem kezdődhet meg júliusban, ahogy eredetileg tervezték.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik