Kultúra

Az FBI is kivizsgálja a saját maga megveretésével vádolt színész ügyét

A hét elején számoltunk be róla, hogy minden, szám szerint 16 vádpontot ejtettek Jussie Smollett ellen. Az Empire sorozat színészét január 29-én, Chicagóban két férfi megtámadta, megverte és valamilyen maró anyaggal leöntötte. Smollett február elején feljelentést tett a támadók ellen, akikről azt állította, bőrszíne és homoszexualitása miatt támadták meg. Később a rendőrség hamis feljelentés miatt letartóztatta a színészt, majd az Empire készítői a sorozat aktuális évadának utolsó két részéből kiírták.

Az Index azt írja, hogy a kedden újabb fordulatott vett ügyben Chicago polgármestere, Rahm Emanuel, valamint a város rendőrfőnöke,  Eddie Johnson is megszólalt, közös sajtótájékoztatójukon elmondták, mindketten a rendőrségi nyomozás eredménye és Smollett bűnössége mellett állnak, a bántalmazás történetét pedig továbbra is álhírnek tartják.

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a vádak ejtése nem jelent felmentést, továbbra is úgy gondolják, hogy Smollett félrevezette a rendőrséget. Ennek ellenére erőforrásaikat inkább a városban elkövetett erőszakos bűncselekmények és fegyveres támadások visszaszorítására akarják összpontosítani.

Jussie Smollett állítja, nem ő rendezte meg saját támadását
Kollégáinak esküdözött ártatlanságáról.

Kiemelt kép: NUCCIO DINUZZO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik