Az iskolai és általában, a gyerekeket, kamaszokat érintő cyber- és egyéb bullyingról már elkezdtünk beszélni, de arról már kevésbé, hogy a jelenség nem ér véget a kamaszkorral, csak elköltözik, tovább megy a munkaerőpiacra. Pedig az internetes kommentkultúra finomított, hús-vér formában űzött formája megy az irodákban is. Szekértáborok, klikkek, elit klub és periféria, és pont olyan öntudatlan is, mint a webes trollkodás: szellemi szennyvízelvezetés, unaloműzésképp, öngerjesztő módon. Innentől kezdve egyértelmű az is, hogy a következményekkel nemhogy nem számol senki, eszünkbe sem jut, hogy ezeknek az ártalmatlan szurkálódásoknak lehet következménye. Hogy mennyire lehet, arról mesél a Gloria, a Radnóti ősbemutatója Hajdu Szabolcs rendezésében.
A helyszín egy átlagos New York-i magazinszerkesztőség, valamikor a 2010-es években, ami azt illeti, mondjuk pont a múlt héten, tegnap, vagy ma, és New York sincs olyan nagyon messze. Egy csapat késő húszas éveit töltő asszisztens űzi a munkaidőben űzhető munkakerülést, ki hogyan: van, aki igyekszik legalább a munka látszatát fenntartani, van, aki csatak másnaposan vonszolja be magát csaknem délben. Olyan is akad, aki munka címszó alatt a délelőttöt shoppingolással, kávézással és intenzív közösségimédia-jelenléttel töltötte, és csak azért megy be az irodába, hogy bezsebeljen néhány bókot a külsejére, no meg, hogy pletykálkodjon egy kicsit. Miközben elvileg mindannyian a karrierjükért kepesztenek, az egyetlen látszólag aktívan dolgozó ember a gyakornok, akit még hajt valami, aminek az asszisztensekben már nyoma sincs. Szó esik hőseink főnökeiről, de nincsenek a színen, zárt irodaajtók mögött történik a lényeg, de oda hőseinknek csak alázatos kopogás után lehet bejárása.
Másnapos játékosunk nem véletlenül másnapos: az éjjel buliban volt, mivel szerinte egy magafajta nem teheti meg, hogy ne ragadjon meg minden alkalmat a kapcsolatépítésre, így aztán elment a magazin egyik legrégebbi dolgozójának, Gloriának a lakásavatójára. Ahol alig lézengett valaki, pedig szerencsétlen házigazda meghívta az egész céget. Gloria azonban csendes, visszahúzódó, nem a legfejlettebb szociális készségekkel bíró nő, így nem túl népszerű a melóhelyen. Persze másnap mindenütt ez a téma: szegény Gloria, és ú, de ciki, én sem mentem el, te sem mentél, miért nem, te pedig, aki igen, miért?
Nagy csendekkel és ennek megfelelő brutális feszültséggel dolgozik a Gloria, ez a kuktafazék-hangulat meg is viseli a közönséget, hihetetlen, mennyire nem tudja az átlag színházi közönség az ilyen feszültséget: fészkelődik, krákog, sutyorog – miközben a hatás azért működne, ha beengednék. Hajdu Szabolcs az elidegenedésről, az elszigeteltségről és a gyilkos karrierharcról beszél, arról a folyamatról, amit a címszereplő karaktere szépen leképez: csak dolgozz szorgalmasan, csendben, és húsz év alatt talán összejön egy lakás ára, aminek az örömét addigra nem lesz kivel megosztani. De az igazi zsenialitást nem ez a gondolat adja, hanem az, hogy a darab folytatódik ott, ahol általában az efféle történetek véget érnek – valami ilyesmiért jelölték a darab szerzőjét, Branden Jacobs-Jenkinst a Gloriáért Pulitzer-díjra. A tragédia nem a végpont, annak másnapja is van, lecsengése, hónapokkal, évekkel későbbi következményei, embersorsok futnak fel vagy dőlnek dugába.
És persze, mindez jó alkalom némi társadalom-, média- és szórakoztatóipar-kritikára, ami egyszerre teszi fajsúlyossá a darabot, és könnyíti ki: végignézni ugyanis, hogy hogyan húz le ezer bőrt lelketlenül egy történetről boldog-boldogtalan, iszonyú tanulságos ugyan, de a lényeg, hogy fantasztikusan szórakoztató. Itt van egy iszonyatos, embertelen tragédia, és mégis, van min nevetni, hát persze, a gyarlóságaink elég viccesek tudnak lenni, főleg, ha jó kontrasztos tükrök mutatják meg. Ismerős mechanizmusok és játszmák futnak a színen, átélünk mi is ilyet, az a húzás, hogy szinte ott ül a közönség a színen, csak ráerősít az érzésre: egy hajóban evezünk.
A Radnótiról nem először állapítom meg, hogy könnyedén az ország egyik legjobbja a kőszínházak között, itt sincsen nyoma megalkuvásnak, pedig nem lehet könnyű úgy üzemeltetni egy társulatot, hogy a színház épülete épp nem tud teljes értékű otthon lenni, a Gloriát sem a Radnótiban, hanem a Tesla Loftban játsszák. A színészgárda ezzel együtt brutálisan erős, Sodró Elizára, Vilmányi Benettre, Martinovics Dorinára már jó ideje érdemes odafigyelni, ebben az előadásban pedig Porogi Ádám hívja fel magára a figyelmet ezerarcú, hidegrázós, fergeteges humorú játékával.
Felnyitotta a szememet ez a darab. Persze, voltak sejtéseim, hogy az nem lehet, hogy az az érzéketlen, az ártatlannak hitt froclizást sokszor a bullying határáig űző irodai kultúra, amiben a mai emberek tömegei dolgoznak, nem okoz tömeges szenvedést. De olyan tisztán azért nem láttam a képet, ahogy a Gloria egybe fésüli, és ok-okozati sejtetésekkel logikai sorba rendezve felrajzolja ezeket a mechanizmusokat.
Gloria
A Radnóti Színház előadása a Tesla Loft termében. Bemutató: 2019. március 9.
Dean/Devin – Porogi Ádám
Kendra/Jenna – Sodró Eliza
Ani/Sasha/Callie- Lovas Rozi
Gloria/Nan – Martinovics Dorina
Miles/Shawn/Rashaad – Vilmányi Benett
Lorin – Rusznák András
Dramaturg: Kelemen Kristóf
Jelmeztervező: Nagy Fruzsina
Díszlettervező: Pater Sparrow
Súgó: Farkas Erzsébet
Ügyelő, a rendező munkatársa: Ari Zsófi
Rendező: Hajdu Szabolcs
Kiemelt kép: Dömölky Dániel
