Hogy én mennyire szeretnék jó zenés színházat látni! Mármint olyan tényleg jót, olyan musicalt, amiben nem csak show van, hanem tartalom is, olyan alakítást, amiben nem csak a magas C stimmel, hanem az emberi mélység is, olyan nevetést, ami nem a fingáson, orra esésen, erőltetett bohóckodáson tör ki. És ha show van, akkor az legyen olyan is. A musical itthon nem önmagában szitokszó, hanem azért, mert túl sok kevéssel beérő gagyi készül, amit fontosnak és sikerültnek állítanak be, pedig csak tömegesen nézik, mert elég közepesre lő ahhoz, hogy a közönség nagyobb merítése értse.
Pedig a zenés színház annyival több ennél. Meg lehet nézni, mit csinál például Pintér Béla legtöbb darabjában, mondjuk a Titkainkban, az Ascher Tamás Háromszékenben, A bajnokban, vagy például hogyan csinál a Chicago musicalklasszikusából friss, mai, éles és pikírt darabot Alföldi Róbert úgy, hogy közben azért ízig-vérig musicalt nézünk. Ahol a zene nem figyelemelterelő hadművelet, hanem minimum atmoszférateremtő, de inkább az eseményeket előre mozdító vagy magyarázó, a karakterek jobb megértését célzó elem, olykor szinte külön szereplő, és akkor szólal meg, amikor már elkerülhetetlen. Az egyébként épp friss filmmel, az Apró mesékkel mozikban is nézhető Szabó Kimmel Tamás egy harmadik utat jár a Széttépve című darabban, de ezt az utat azért egyértelműen az igényesség felé jelöli ki.
A Széttépve a színlap alapján „zenés szembenézés”, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy valahol a monodráma, a koncertszínház, a zenés est, a felolvasószínház és a revü határmezsgyéin született, kicsit mindegyik és egyik sem teljesen, izgalmas hibrid. A témát a cím is kijelöli: a függőség, főleg a kábítószerfüggőség a téma, annak mutatja meg különféle arcait Szabó Kimmel karakterből karakterbe váltva, megjelenik az intellektualizáló drogos, a paranoiás, reszkető drogos, a partiállat drogos, a drogos, akiről csak sejtjük, hogy a testét árulta a cuccért. Ha csak szellemképként, felderengő emlékként, de megjelennek azok is, akik nem élték túl, és megkapják a magukét azok is, akik nem kábszitól ugyan, de azért épp annyira függenek – helló, ébredés után egyből telefonért nyúló honfitársak.
Szabó Kimmel Tamás erőlködés nélkül zsonglőrködik a számtalan szerepben, hol tudós, hol terapeuta, legtöbbször valamelyik függő karakter, és ez csak a próza – ami egyébként Závada Péter találó, élő, ezerszínű szövege. A darabnak emellett legalább ugyanekkora, és ugyanilyen fontos részét teszi ki a zene is, élőben. A színész négy zenésszel, Lázár Zsigmonddal és zenekarával áll a színpadon, és italról, kokóról, pszichedelikus élményekről szóló, többé-kevésbé híres dalokat énekel változatos stílusban és olyan virtuóz gazdagsággal, hogy egyből elfelejtjük a Pappa Pia néven futó brutális karrier-ballépést. Szabó Kimmel Tamás túlzás nélkül bármit meg tud csinálni a hangjával, ott van a torkában a bársonyos hangú trubadúr és a lelakott, recsegős-reszelős fekete dzsesszénekes is, az egykori rabszolgasorsot még viselve hangjában.
A korábban említett különutas megoldás annyit tesz, a Széttépve zeneileg gazdag is, hiteles is, ugyanakkor azzal, hogy néhol ripacs, néhol túl sok, mégis közel marad a klasszikus musicalvonalhoz, ha – szerencsére – nem is követi azt. De azért néhol ott is van dal, ahová nem hiányzik, és olyan dal is, ami nem tesz érdemben hozzá az összegészhez, valamennyi plusz feszességet még elbírt volna a szerkesztés. Miközben a tartalomnak, és Szabó Kimmel jelenlétének simán van annyi svungja, hogy ezeket az apróbb hibákat elmossa, és hogy vigye magával a nézőt jó mélyre egy olyan témába, amiről személyes érintettség híján nemigen van kedvünk gondolkodni.
Épp ezért van az is, hogy a Széttépve a legjobb drogprevenciós program, amit el tudok képzelni, egy lapon sem lehet említeni egy feltartott mutatóujjú, életidegen, kioktató előadással, melyben az unott középkorú egészségügyis dolgozó, aki életében nem látott még egy dzsointot sem, elhápogja, hogy gyerekek, a kábszi rossz. Závada szövege beszél az előzményekről és következményekről, megmutatja a sötétséget, de nem tagadja el azt sem, hogy mi az, amit ezek a szerek adni tudnak, és ezzel alighanem sokkal közelebb tud kerülni az úgynevezett veszélyeztetett korosztályhoz – bár tudjuk, hogy a dizájnerdrogok korában nemigen korlátozódik a cuccozás a tinikre. Én tehát, ha tanár lennék, rohamtempóban szerveznék egy csoportos színházlátogatást tizennégy éven felüli osztályomnak – mert azért a drogprevenció közben azért a Széttépve ízig-vérig színház is, az a fajta, ami a nyakkendőn-kisestélyin innen is, túl is épp úgy megszólít.
Széttépve – Szabó Kimmel Tamás zenés szembenézése / az Orlai Produkciós Iroda előadása, bemutató: Belvárosi Színház, február 22.
Játssza: Szabó Kimmel Tamás
Közreműködik: Lázár Zsigmond és zenekara
Locsmándi Bence / Schneider Zoltán – gitár
Szentmihályi Gábor – dob
Frey György / Szőke Péter – basszusgitár
Lázár Zsigmond – zongora, hegedű
Magyar szöveg: Závada Péter
Zenei vezető: Lázár Zsigmond
Világítási terv: Baumgartner Sándor
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Plakát: Csáfordi László
Rendező: Novák Eszter
Producer: Orlai Tibor
Kiemelt kép: KortársPR / Takács Attila
