A Budavári Palota testőrségébe került bosnyák katonák gyakorlóterének helyén, a századfordulón még kertészetek és nyaralók által körbeölelt Bosnyák teret a két világháború közt hirtelen elérte a város fejlődése, az azóta eltelt évtizedekben pedig Zugló egyik központi terévé vált, köszönhetően az itt áthúzó busz- és villamosjáratoknak, az 1911 óta piacnak, 1962-től pedig vásárcsarnoknak is otthont adó jókora területnek, illetve a formálisan még a térhez tartozó sportközpontnak.
Ma mégsem ezek az épületek, hanem a második világháború évei alatt született, 1946-ban Mindszenty József hercegprímás által felszentelt óriási Páduai Szent Antal-plébániatemplom, Rimanóczy Gyula mindössze öt éve befejezett – ekkor kapta meg a végleges terveken már szereplő tornyát – műve, a főváros második legnagyobb, akár háromezer embert befogadó római katolikus temploma uralja a tér képét.
Rimanóczy Gyula (1903-1958)
A fájdalmasan hirtelen, a szocreál eltűnésével egyidőben elhunyt építész sosem alkalmazkodott a történelem, vagy épp a politikai viharaihoz, így teljes életműve során megtartotta egyedi stílusát: a Maróthy Kálmán, Wälder Gyula és Dümmerling Ödön irodájában edzett Rimanóczy 1933-ban alapította meg saját irodáját, melyet tizenöt éven át vezetett, olyan csodákat létrehozva, mint a Pasaréti téri Páduai Szent Antal-plébániatemplom (1933-1934), a Dob utcai Postaigazgatóság (1939), a Gerevich Aladár Sportcsarnok (a korábbi Nemzeti Sportcsarnok, majd Kiscsarnok; Gerlóczy Gedeonnal, Tóth Imrével, Sinkovits Lajossal és Müller Miksával, 1941). 1948-ban számos társáoz hasonlóan fel kellett adnia a saját irodáját, így előbb az Ipari, majd Könnyűipari Tervező Iroda, majd a Középülettervező Iroda (KÖZTI) tervezője lett – ebben a korszakában születtek meg a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői lakóépületei (1953), valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Dunára néző R, T és H épülete (1955).
Munkásságát 1953-ban Ybl-díjjal, 1955-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
A háromhajós, 49 méter hosszan nyújtózó templom tervezésére kiírt pályázaton győztes tervező meglepő módon először nem ilyen formákban gondolkodott, hanem jóval szokatlanabb épületet álmodott meg a mindössze ötszáz emberre méretezett, épp ezért már rég kinőtt, 1923-ban épült szomszédos kistemplom helyére.
A szokatlan terv egyszerű formákból építkezett – egy domborműsorral díszített grandiózus hasáb mögé az építész egy jókora kupolát álmodott meg, mely lazán, a városmajori templom árkádsorához hasonlóan, bár annál jóval egyszerűbben csatlakozott volna a kéményszerű oszlopként magasodó harangtoronyhoz:
Kérdés persze, hogyan festene mindez egy olyan környezetben, ahol a jórészt a két világháború közt született, sok esetben vakolathiányos társasházak mellett egy jókora irodaház, töredezett aszfalt és magányos villamossínek fogadják az arra járót.
